Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-147
214 147. országos ülés 1898. január 80-áu, hétfdn. hogy a ragadós tüdőlob betegségében szenvedő állatokat kiirtani lehet, a nélkül, hogy a tulajdonosnak kártalanítás adatnék. (Halljuk! Halljuk!) Ez az eljárás tényleg, foganatba is tétetett, azonban a törvény végrehajtásánál arról győződtek meg, hogy ily intézkedés mellett a betegség lappangó volta következtében a beállott eltitkolások folytán nem lehet annak kiirtását sikerrel folytatni. Ezért eltérve ezen elvtől, azon általánosan elfogadott elvet kellett nekünk is a törvényhozás elé hozni, mely szerint ezen kiirtásra nézve kártalanítás adandó az illető tulajdonosoknak. A javaslat messzebb megy e tekintetben az európai törvényhozások bármely idevágó intézkedésénél, mert kimondja, hogy a kártalanítás teljes mértékű, és nem von le ezen adandó kártalanítás mértékéből a tulajdonos rovására semmit. Ez a javaslat egyik lényeges és jejentőségteljes alapelve. (Helyes! Helyes!) Kimondja továbbá a javaslat azt is, hogy nem csak a betegségben leölt állatokért adatik kártalanítás, hanem a betegség gyanújában levő állatokért is teljes kártalanítás nyújtatik. Kimondja továbbá a törvényjavaslat, és itt bátorkodom kiemelni, hogy ez határozottan a németországi conventioban kötött conformis eljárás követelménye, hogy a midőn a fertőzés gyanújában álló állatok levágatását a minister elrendelheti, a fertőzésben gyanús állatok hat hónapig zár alatt tartandók. A hat hónapi zár alatt való tartás, igénytelen fejfogásom szerint, és általában a bizottságok felfogása szerint is, oly intézkedés, a mely a szarvasmarhatenyésztők érdekében meglehetős liberalitással kezelendő, ott a hol ez lehetséges, de másrészt épen azon retorsiokkal szemben, melyek Németország részéről ellenünk támaszthatók, ezen intézkedés szigorral alkalmazandó ott, a hol ennek nem kellő érvényesítéséből ellenünk fegyver volna kovácsolható. A törvény egy másik intézkedése, a mely szerint a kártalanítás fedezésére nézve úgy vél intézkedni, hogy ezen kártalanítás bizonyos hozzájárulási járulékot követelne a szarvasmarhatenyésztőtől, megkülönbözteti a kis és nagybirtokosokat. Minthogy pedig kiemeltem, hogy a javaslat szerint teljes kártalanítás adandó az érdekelt birtokosnak, kötelességemnek tartom a ministeri javaslatnak ezen felfogását kissé megvilágítani. (Halljuk! Halljuk!) A törvényhozások Európában teljes kártalanítást sehol sem adnak, így jelesül Németország 80 százalékot térít csak meg az értékből. Nálunk a kártalanítás teljessége mellett a minister úr a jelen esetnél arra. törekedett, hogy ezen kérdés, — mint sok oly más kérdés, a mely a közgazdasági téren Magyarországon úgy is megoldásra vár, — lehetőleg az I érdekközösségek kapcsolatba hozása által oldassák meg. És itt bizonyos kulcscsal azt állapította meg, hogy a kisebb birtokos, ki 10 darab marhával bir, 10 kr., a nagyobb gazda pedig, ki 10 darabnál több marhával bir, 20 kr. hozzájárulási járulékot tartozik fizetni, és ennek fejében a leölt állatért teljes kártalanítást nyer. E részben eltérő volt a közgazdasági és a pénzügyi bizottság közt a vélemény, a mennyiben a közgazdasági bizottság azon nézetben volt, mint az eredeti javaslat, vagyis, hogy ezen járulék törvényhatóságonként külön kezelendő, míg a pénzügyi bizottság azon véleményben volt, hogy ezen alapok kezelése megszűnjék, és a beszedési járú lékok egyöntetűen az államkincstár részéről legyenek kezelendők. Ez a kérdés a maga egészében, ha közelebbről vizsgáljuk, nem ró oly jelentékeny terhet az illető birtokosokra, mint az az első pillanatban látszik, de mindenesetre egy elvet érint, a melylyel szemben, ha valóban azt akarjuk, hogy ezen baj gyökeresen kiirtassék, czélszeríínek látszik, hogy a kártalanítást a.z államkincstár, mint olyan, viselje. Kénytelen vagyok itt kinyilatkoztatni, hogy e részben a t. ház engedelmével nem képviselem e helyről egész mereven a közgazdasági és pénzügyi bizottság álláspontját, a mennyiben én ezen elv felett való döntést, hogy szedessenek e ilyen járulékok, nyilt kérdésnek tartom, a melyre nézve a legczélszerűbbnek vélem, hogy annak eldöntése a ház bölcseségére bizassék. A minister uraknak lesz alkalmunk e kérdésre vonatkozólag itt a t. ház előtt nyilatkozni, és én a magam részéről szükségesnek tartanám, ha ezen kérdés nem pártszempontból, hanem a közérdeknek megfelelőleg, az ország érdekelt lakosainak, általános és teljes megnyugvására oldassék meg. (Általános helyeslés.) Előadói kötelességemből kifolyólag ki kell azonban emelnem, hogy a midőn a közgazdasági és pénzügyi bizottság e kártalanítás költségeihez való hozzájárulás ezen fokozatát megállapította, három szempont lebegett előtte; először: hogy ha az állam föltétlen kártalanítási kötelezettsége a törvényben kimondatnék, tekintettel az állategészségügy érdekében rendelkezésünkre álló szervezet viszonyaira, tekintettel azon csekély számú közege!;re, a kik az irtást és a kártalanítás kérdését helyesen végezni és az állam szempontjából is kellőleg védeni tudnák, félős, hogy oly rendkívüli követelés támasztatnék az állam ellen, a melynek ellensúlyozására szükségesnek mutatkozik, hogy az illető érdekelt gazdák egy érdekközösségbe vonassanak, és mintegy ellenőreivé váljanak azon megterheltetésnek, a melyről az állammal szemben szó lehet.