Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-147

196 146. iirs/tiiros niév l8Vt, jftnnir 28-in, iioabkton. dalom tagjai, melynek testi pihenésére, lelki táplálkozására és szellemi üdülésére a társa dal mi érintkezés révén a vasár- és ünnepnapok szolgálnak; tekintettel továbbá arra, hogy a lapok által közölt hír valósága esetén épen egy munkanap vesz el a tudományszomjas, de e mellett val­lási szükségleteit is kielégíteni óhajtó ifjúságra, sőt a tudomány kedvelő közönségre nézve is: van szerencsém a r. eultusminister urat kérdeni: való-e a lapok azon közlése, hogy a t. eultusminister úr az egyetemi könyvtár nyit­vatartására vonatkozólag egy új szabályzatban a ként intézkedett, hogy ezentúl a könyvtári szün­nap az eddig érvényben volt vasár- és ünnep­napok helyett a hétfő, tehát egy munkanap? S ha e hír való, mivel méltóztatik a eultus­niinister úr megokolni ezen, a vasár- és ünnep­napot megszentségtelenítő, (Derültség.) a vasár­napi munkaszünet tételes törvényébe ütköző, a ! tudomány és könyvtári tisztviselők jogos érde­I keit egyaránt sértő új szabályzat kibocsájtását? Gr. Károlyi Gábor: Ez beteg! (Nagy ! derültség.) Elnök: Az interpellatio közöltetni fog a i vallás- és közoktatásügyi minister úrral. A jövő ülés ideje és napirendje meg lévén állapítva, az ülést bezárom. l (Az ülés végződik d. u. 2 éra 10 pereskor.) 147. ORSZÁGOS ÜLÉS 1893. évi január hó 30-án, hétfőn Bl BánfPf Dezső elnöklete alatt Tárgyai í Mülek Lajos igazolása. — Rudnyánszky Béla nagyfcapolcsányi képviselő megbízó levelének bemu­tatása. — Messkó Lászlónak a tiszti ügyészségi állásáról való lemondásának bejelentése. — Lati­novics Ernőnek a közlekedésügyi bizottsági tagságról való lemondásának bejelentése. — Feliratok és kérvények bemutatása. — A pénzügyi bizottság előterjesztése a tisztviselők fizetésének emelését és a vármegyei dotatiok szaporítását czélzó törvényjavaslatról. — A véderő bizottság jelentésének ft véderőről szóló 1889. VI. tcz. módosításáról; a törvényjavaslat általános és részletes tárgyalása. — A zárszámadási bizottságnak jelentése a Magyar- és Horvátország között 1889-re eszközölt le­számolás megvizsgálásáról. — Napirend. — A ragadós tüdőlob kiirtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A kormány résééről jelen vannak: Wekerle Sándor, Lukács Béla, Josipovich Géza, gr. Bethlen j András, b. Fejérváry Gém. (Az ülés kezdődik d. e. 10 órakor.) Elnök: Méltóztassanak helyöket elfoglalni, az ülést megnyitom. A mai ülés jegyzőkönyvét Schóber Ernő jegyző úr fogja vezetni. Á javas­latok mellett szólni kívánókat Perczel Béni, az azok ellen jelentkezőket Horváth Ádám jegyző urak fogják jegyezni. Olvastatik az utóbbi ülés jegyzőkönyve. Josipovich Géza jegyző (olvassa a január hó 28-án tartott ülés jegyzökönyvét). Elnök: Kérdem a t. házat, van-e meg­jegyzés a jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv hitelesítve van. Jelentem a t. háznak, hogy Mülek Lajos Csanád vármegye nagylaki választókerületében megválasztott országgyűlési képviselő megválasz­tása óta a szabályszerű 30 nap eltelvén, a nél­kül, hogy választása ellen kérvény adatott volna be. Éhez képest Mülek Lajos képviselő a vég­leg igazolt képviselők jegyzékébe iktattatik. Bemutatom Rudnyánszky Béla Nyitra vár­megye nagytapolcsányi választókerületében meg­választott országgyűlési képviselő megbízó levelét. Tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatik az igazoló állandó bizottságnak. Bemutatom továbbá Messkó László orsz. képviselő levelét, a melyben bejelenti, hogy Nyíregyháza városánál elfoglalt tiszti ügyészi állásáról lemondott.

Next

/
Thumbnails
Contents