Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-145
150 W 5 * »i*siáges Dlés 1898. jannár 27-én, pénteken. teljesen ki lévén zárva a politikai életből, közügyekkel csak ez egyesületekben foglalkozhutik. Alakult régebben Budapesten egy általános munkás betegsegélyzö-pénztár. Ide léptek be a munkások, de ez egyesületről bebizonyosodott, hogy részint socialistikus irányt követ, részint germanizál. Ezért a magyar érzelmű munkások ott hagyták és igen helyes volt, hogy ez egylet ellen vizsgálat indíttatott. Létesítettek egy általános betegsegélyző-péztárt, de most a minister kiszorítja őket a magánegyesületből és iparkodik őket beleszorítani az ipartestületi és a kerületi pénztárakba. Ez ellen az illetők felzúdultak, mivel a munkások megszokták, hogy itt gyakorolják az önképzést, az önsegélyezési és a betegsegélyezést. Én tehát arra kérem a t. minister urat, kegyeskedjék ezt az ügyet méltányosabban figyelmére méltatni és ezen magánegyesüléseket előmozdítani. Méltóztassék elhinni, hogy bármennyire igyekezzék is a ministerium a túlzott rendszer szempontjából az ipartestületi pénztárakat megállapítani, ezeket nem fogják a munkások jó néven venni, és minden erővel rajra lesznek, hogy a magán egyesülési pénztárak, melyek közül némelyek 10, 20, sőt 25 esztendeje állanak fenn, megnyerjék a nyilvános jelleget. A mi különösen sérelmet képez, az a szabósegédekkel történt. Daczára annak, hogy igazolták, hogy tagszámuk, tudniillik 200, meg van és 480 tagjuk volt és 25 esztendeje állott fenn az egyesület, a ministerium azt mondta: alakulnak az ipartestületi pénztárak, lépjenek be oda. Ámde nem kötelező, hogy ezek megalakuljanak, és miután a munkások a munkaadókkal, rendszerint viszályban vannak, nem képzelhető a békés megoldás, ha a magán egyesületi pénztárakkal szimben a ministerium méltányos eljárást nem tanúsít. Ezeket kívántam csak megjegyezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Ha senki sem kíván fölszólalni, a vitát bezárom. (Helyeslés.) A minister úr kíván szólani. Lukács Béla kereskedelmi minister: Legyen szabad röviden reflectalnom első sorban a kir. zálogházakról felhozottakra. A képviselő úr magasnak tartja a zálogházaknál megállapított kamatlábat. Ez az állami zálogházaknál előbb 12°/o volt, de 1891-ben leszállíttatott 9°/o-re. Ha figyelembe méltóztatik venni azt, hogy ott minő kezelési költség fordul elő, minő kis összegekről van szó és pedig nem ékszerekről, hanem mindenféle csekély értékíí tárgyakról, ruhákról s egyébről, melyeket nemcsak őrizni, de gondozni is kell, akkor, azt hiszem, a 9°/o magasnak nem nevezhető. Ebben benn van a biztosítás, őrzési s gondozási díj is. A t. képviselő úr arra utalt, hogy a közvetítők még bizonyos külön díjakat szednek. Ezek is szabályozva és a lehető minimumra szorítva vannak, úgy, hogy a közvetítők minduntalan ezen díjak felemelését kérik, hivatkozva arra, hogy keresetükből különben nem tudnak megélni. így egy forintig terjedő összegeknél három krajczár van megállapítva a közvetítőknek, a mi nem nagy tétel. Egyébként az állami zálogházaknál nem annyira a szedett kamat nagyságában látok bajt, hanem inkább abban, hogy nincsenek czélszerííen elhelyezve. Azért foglalkozom azzal a kérdéssel, hogy a jelenlegi központi kir. zálogház decentralizáltassék s e helyett egy zálogház állíttassék fel a főváros baloldali részén, egy pedig a budai részen. Ezzel, azt hiszem, a zálogházzal szemben fölmerülő bajok és panaszok legnagyobb része orvosolva lesz. A vidéki zálogházakat illetőleg a felügyelet és az ellenőrzés első sorban a törvényhatóságokat illeti. A törvény elrendeli, hogy ezeknek a felügyeletet és ellenőrzést gyakorolniuk kell. A minister ellenőrzi azt, hogy a törvényhatóságok gyakorolják-e ezt a felügyeletet? Időszaki jelentések vannak megállapítva, úgy, hogy minden egyes vidéki zálogházról a törvényhatóságok kötelesek jelentést felterjeszteni, hogy megvizsgálták-e, rendben találták -e; s hogy mily hiányokat tapasztaltak ? E tekintetben tehát a lehető ellenőrzés gyakoroltatik, de a közvetetten ellenőrzés, a mint az másként nem is lehet, a törvényhatóságokat illeti. Egy másik eléggé fontos kérdést említett á ' t. képviselő úr, nevezetesen a munkás betegsegélyző pénztárak ügyét, és e tekintetben bizonyos tendentiaval vádolta a kormányt, mintha az volna intentioja, hogy a magán egyesületi pénztárakat háttérbe szorítsa és a munkásokat kényszerítse az egyesületi és ipartestületi pénztárakba való belépésre. Erre van szerencsém megjegyezni, hogy a betegsegélyző pénztárak alakulása folyamatban volt, működésük megkesdése folyamatban van és én eljárásomban szo rosan a törvény határozmányait tartottam szem előtt. A törvény megállapítja az eljárást, és én minden intézkedésemben szorosan a törvény határozmányaihoz ragaszkodtam. A t, képviselő úr hivatkozott a budapesti munkás, úgynevezett rokkant-pénztárra, a melynek tagjaiban bizonyos izgatottságot keltett volna némely intézkedésem. Gyakrabban jártak az illetők nálam is, és én mindannyiszor jőakaratúlag akartam őket meggyőzni azon álláspont helyességéről, melyet elfoglalok és én iigy tapasztaltam, hogy argumentumaim előtt meghajoltak, és mindannyiszor a törvényes álláspontomra való hivatkozással, megnyugodva távoztak eb Egyébiráut ma már azon munkás-betegsegélyző pénztár alapszabályai jóvá vaunak hagyva, az elismert betegsegélyző-
