Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-144

ÍM, országos Illés 1893. január 26-áü, csütörtökön. 147 tehetnek, (Helyeslés.) Kijelentettem azt, hogy megfontolás tárgyává teszem, hogy az 1894-iki költségvetésben ezen ügyet oly alakban terjesz­szem a ház elé, hogy ne kelljen az iparegyesü­letnek kérni a segélyt, hanem hogy vagy magá­ban a budgetben vagy pedig az indokolásban megjelöltessék azon összeg a 300.000 írtból, mely az iparegyesííiet segélyezésére szolgál. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mindezekről nyilatkoztam már első felszóla­lásomban ; ennélfogva kérem, méltóztassanak a beadott határozati javaslatot mellőzni, (Helyeslés a jobboldalon.) de méltóztassék mellőzni Horváth Gyula t. képviselő úrnak azon indítványát is, hogy ez a határozati javaslat a pénzügyi bizott­sághoz utasíttassák, mert itt nem új költség­vetési tételről van szó, hanem utasításról, hogy ezen 300.000 frtból bizonyos ezélra fordítson bizonyos összeget a minister, a mely utasítást pedig mellőzni kérem. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon.) Gr. Zichy Jenő: A t. minister úr ilyen­forma nyilatkozatával, hogy ez évben is, mint máskor, de nem oly szűken, mint tavaly és két év előtt, fogja az országos iparegyesűletet segé­lyezni, beérem, és ha jövőre méltóztatik olyképen in­tézkedni, hogy további kérelem nélkül fog történni a segélyezés, ilyenformán köszönettel veszem a nyilatkozatot, s a határozati javaslatot visszavo­nom. (Helyeslés.) Elnök: A t. képviselő úr visszavonván indítványát, és a tétel nem támadtatván meg, azt elfogadottnak jelentem ki. (Felkiáltások: két óra!) Még egy rövid kis időre kérek türelmet (Halljuk!) Neményi Ambrus előadó: A pénzügyi bizottság részéről van szerencsém javasolni, hogy e két tétel közt asc átruházási jogot megadni méltóztassék, és méltóztassék megengedni, hogy a fel nem használt rész az ipari és kereskedelmi alap javára fordíttassák. (Heyeslés.) Elnök: A pénzügyi bizottság javaslata el­fogadtatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa:) Goldber­ger féle alapítvány: 2455 frt. Elnök : Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Gépé­szeti ipariskola Kassán: 24.7 70 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Bevétel: Gépészeti ipariskola Kassán és mágocsi anyag­ipar iskola 3.250 frt. Elnök: Megszavaztatik. T. ház! A tanácskozást tovább nem foly­tatjük. Tekintettel a t. háznak már előbb ho­zott határozatára, a holnap reggel 10 órakor tartandó ülésnek napirendjén lesz első sorban | a VT. bíráló bizottságban üresedésben levő két | tagsági helynek választás útjáni betöltése. To­| vábbá bátor vagyok javasolni, hogy egyidejű­leg és együttesen, a mennyiben a függő állam­adósság ellenőrzésére kiküldött bizottságban : Loncsaries Márk képviselő elhalálozása folytán szintén üresedés állott be, ez a hely is tök \ tessék be, választás útján. Méltóztatnak hozzá­i járulni? (Igen!) A választás után folytatjuk a \ tanácskozást, illetőleg napirenden lesz a keres­| kedelmi tárcza költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Javaslom továbbá a t. háznak, méltóztassék hozzájárulni, hogy a szombati ülésre, melynek napirendjén lesz déli 12 órá­tól kezdődőleg a kérvények 5. és 6. sorjegyzé­kének tárgyalása, a napirendbe felvétessék még az 1893. évi ujonczozásról szóló törvényjavas­lat, továbbá az országos milleniumi kiállításnak elhalasztására vonatkozó törvényjavaslat, és végre a ragadós tüdőlob kiirtásáról szóló törvény­javaslat. Természetes hogy a mennyiben e tárgyak, az említett Borvendben tárgy altatván, el nem végeztetnének, azok egy későbbi ülésre maradnának. Méltóztatnak hozzájárulni. (Helyeslés.) E szerint a holnapi és holnaputáni ülések ' napirendje meg lévén állapítva, midőn kijelen­tem, hogy a holnapi ülés d. e. 10 órakor fog kezdődni, az ülést bezárom. (Az üléi végződik d. u. 2 órakor.) 19*

Next

/
Thumbnails
Contents