Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-144

ÍM. országos ülés 1893, január 26-áii, csütörtökön. 133 Felszólalásomat ne méltóztassanak úgy venni, mintha azzal az iparügyek apostolaként akarnám magamat bemutatni. En egyenesen, egyedül és kiválólag csak azért szólalok ez ügyben fel, mert ez az ügy az ország érdeke és valamennyiünk anyagi érdeke, s ezt az ügyet, mint ilyent kell véleményem szerint mindnyájunknak pertractálni, (Halljuk!) T. képviselőház! A látszat azt mutatja, hogy hazai iparügyünket előre viszszük, mert hiszen mindenki jóindulattal viseltetik a hazai ipar fejlesztése iránt. És mégis az eredmények nem kielégítők és az utóbbi időben az érdeklődés olyan színezetet kezd venni, mintha az ipar fejlesztése hátrányára válhatna a mezőgazdaságnak és hallunk már nyilvános hangokat is, melyek leplezetlenül elmondják, hogy bizonyos körök nem szívesen látják, ha az irányadó tényezők az iparért lelkesülnek. A t. képviselőház becses engedelmével röviden azt akarom kifejteni, hogy az ipar támogatása nem áll ellentétben a mezőgazdaság érdekeivel. Miklós Gyula: Hát ki beszél ilyet? Bobula János: Beszéltek ilyeneket is, még pedig nyilvánosan. A közgazdák már régen egy véleményen vannak az iránt, hogy az a nemzet, mely csak földmívelő és csak a nyers termények előállításán dolgozik, az a nemzet mindig szegény marad és hogy a pusztán agricol állam soha sem birta a nemzetet sem gazdaggá, sem pedig politikailag befolyásossá tenni; a mi egészen a dolog természetében fekszik, mert a mezőgazdaság 4—5 százalékot jövedelmezhet, holott az ipari befektetéseknél elért 20—30 százaléknyi kamatozások nem a légritkábbak közé tartoznak. LitS Gyula: Ez a közgazdasági politika eredménye! Bobula János: Majd erre is rátérek. A világ összes nemzeteinél tapasztaljuk, hogy a jólétre és az állandó vagyonosodásra csak azok a nemzetek birtak szert tenni, a melyek az ipar áldásos szárnyai alá helyezték magukat. (Úgy van! jobbról.) A közgazdaság terén mindenütt mintegy világító torony az iparpolitika áll, és a lefolyt századok azt bizonyítják, hogy azok a nemzetek állanak magasan felettünk, melyek az iparpolitikának hódoltak. {Úgy van! jobbról.) Ha tekintetünket azokra az államokra vetjük, melyek mai jólétüket, nagyságukat, sőt nagyhatalmi állásukat az iparnak köszönhetik, világosan láthatjuk, hogy ezekben az országokban az állam szakadatlaníil, öntudatosan, és következetesen közreműködött, fáradozott, és áldozatokat hozott iparának fejlesztésére akkor, mikor az ipart fejleszteni nem volt oly könnyű dolog, mint ma. A mit annak idején e téren századokon keresztül lehetett elérni csak, azt ma rövid évtizedek alatt érhetjük el. ÉgyiUtal tapasztaljuk azt is, hogy csak azok az államok bírták mezőgazdaságukat intensivvé tenni, a melyek az ipart meghonosították. (Úgy van! a jobboldalon.) Nálunk is tehát úgy, mint másutt a mezőgazdaságot csak az ipar fejlesztése által lehet elősegíteni. Igen helyesen adott kifejezést ez elvnek egyik kiváló államférfiunk Tisza Kálmán, (Élénk derültség a bal- és szélső baloldalon.) midőn az 1885-iki országos kiállítás alkalmával leplezetlenül kijelentette, hogy »a mezőgazdaság csak ott virágozhatik, a hol virágzik az ipar.« (Úgy van! a jobboldalon.) E tétel helyességét pedig igazolják a körülöttünk fejlődő államok a legeklatánsabb módon. Az angol mezőgazdaság azóta lett és azóta tartják elsőnek az egész világon, a mióta ipar keletkezett Angolországban, mert az ipar segítette a mezőgazdaságot a jelenlegi magas fokra, a melyen azt a világ bámulja. Az angol nagy közgazdasági átalakulás alkalmával az angol közgazdák azt az elvet hirdették, hogy mezőgazdaságuknak csak i\gy adhatnak lendületet, hogyha az ipart fejlesztik. A gyakorlati élet igazat adott nekik, mert az angol földbirtokosok gazdagodását az ipar felvirágzása idézte elő. (Egy hang a szélsőbalon: Tessék gazdasági hitelről gondoskodni.) Ez más kérdés alá esik. Az angol mezőgazdaság addig, míg azt az ipar áldásos tényezőivel össze nem kötötték, hanyatlóban volt. Csak azóta, hogy Angolország iparra vetette magát, csak azóta virágzott fel mezőgazdasága is és azóta, hiteles számadatok szerint, az angol mezőgazdaság hatszor többet jövedelmez, mint azelőtt ipar nélkül. Az angolok jó eleve belátták azt az igazságot, hogy az ipar gazdagítja a földinívelést; a földmívelés pedig csak akkor segítheti elő az ipart, ha tőkéi az iparnál keresik elhelyezésüket. Az angol értelmes mezőgazdák maguk hirdették, hogy ha a mezőgazdaságnak lendületet akarnak adni, akkor az ipart kell fejleszteni, a többi magától jön. És ugyanazok a mezőgazdák rövid idő multán magák nyilvánították, hogy a földbirtokosok gazdagodását Angolországban csak az ipar meghonosítása idézte elő. Az angol mezőgazdaság már annyira