Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-144
128 ltí- országos ülés 1886 január 26-án, CBtttört»t5n. kedés. különösen ma, midőn közigazgatásunk reformjának előestéjén állunk. (Élénk helyeslés.) Az én nézetem szerint a községi jegyzők tanfolyamának felállításánál a fősúlyt a gyakorlati ismeretek elsajátítására kell fektetni. A theoreticus ismeretek alapjául elfogadom azt a belügyministeri rendeletet, melyet az imént röviden érinteni szerencsém volt. De a ma fennálló szervezetet oly formában óhajtanám módosíttatni, hogy a községi jegyzői eursus theoreticus része 1 évet, gyakorlati része pedig 2 évet foglaljon magában oly formán, hogy a gyakorlati két év közül az egyik a theoreticus részt megelőzné, a másik pedig követné. Ezek azok, a miket én a községi jegyzői tanfolyam megvalósítása érdekében szükségesnek tartottam itt elmondani, és felhívom a t. belügynűnister úr figyelmét arra, hogy hazánkban ma is létezik egy tanfolyam, ha nem is ily széles alapon és nem is ilyen keretben, a mint előadtam, Torontál megyében, a hol a vármegye alispánjának igazgatása alatt évek óta működik, és annak üdvös hatásáról a vármegye közönsége már meggyőződött. (Élénk helyeslés.) Elnök: A belügyininister úr kíván szólani! Hieronymi Károly belügyminister: T. ház! Legelőször is arról a tételről akarnék nyilatkozni, mely tulajdonképen napirenden van és ez a házközösségi intézmény megszüntetésének kiadásai. A házközösségek megszüntetése alapszik az 1885: XXIV. törvényen. Pálffy Elemér t. barátom főbb vonásokban ecsetelte, hogy mily hiányokban szenved ez a törvény és az ő rajzi egészen híí. Csak azt kell még hozzá adnom, hogy ezen törvény szerint még körülbelül 20 évig tartana, hogy a házközösség megszümettessék, és ezen idő alatt az illető vidékek e provisiorius és rendezetlen állapotnak minden bajai alatt szenvednének. Azt hiszem, e bajon nem lehet másképen segíteni, mint az 1885: XXIV. törvényezikk módosítás;? által, (Helyeslés.) és pedig akként, hogy ez az ügy a politikai hatóságuk kezéből kivétessék és a telekkönyvi hatóságoknak átadassák, a hova a dolog természete szerint az ügy tartozik is, (Helyeslés jobb felől.) A törvénynek ily irányú módosítása iránt tárgyalások vannak folyamatban az igazwágügyministerrel, és mihelyt ezek be lesznek fejezve, lesz szerencsém a törvény módosítása iránt a javaslatot előterjeszteni. Azokat, a miket Pap Géza t. barátom a községi jegyzőkre vonatkozólag elmondott, nagyon figyelemre méltóknak tartom. Ha jól emlékszem, az általános vitában én is megemlékeztem arról, hogy ily tanfolyamokat kellene az országban létesíteni. A költségvetésben azon ban, a mint méltóztatnak tudni, erre kiadás praeliminálva ez idő szerint nincs. Mindenesetre szándékom a kérdéssel foglalkozni; esetleg talán abba a helyzetbe fogok jönni, hogy póthitelt kérek majd e tanfolyamok felállítására a t. háztól; (Helyeslés a jobboldalon.) mert az kétséget nem szenved, Logy ha reformálni akarjuk közigazgatásunkat, nem csak arról kell gondoskodni, hogy az intézményeket és az azokat szabályozó törvényeket alkossuk meg, hanem gondoskodnunk kell jó előre, hogy meg legyenek az egyének is, a kik a törvényeket végrehajtani és alkalmazni tudják. (Helyeslés a jobboldalon) Elnök: Kivan még valaki szólni? Ha senki sem kíván szólni, a tétel nem támadtatváu meg, azt 33.160 írtban elfogadottnak jelentem ki. Sellóber Ernő jegyző (olvassa): A magyar királyi csendőrség állományának és alosztályainak tervezett szaporításából egyszersmindenkorra felmerülő költségekre 17.256 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Országos határrendezési és határkiigazítási költség 6.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): A volt román bánáti XIII. sz. határőrezredből alakított vagyon község erdőgazdaságának állami ellenőrzése folytán felmeríílő költségekre 600 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): A magyar királyi operaháznál alkalmazandó magyar énekesek és éneke-nők kiképzésére szolgáló ösztöndíjak i.800 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): Breznóbánya város és az azelőtt hozzája tartozott telepek, most önálló községek határaínak rendezési költsége 2.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző (olvassa): A magyar királyi belügy mi nisterium épületei, úgymint a régi országház és az annakelőtte a vallás és közoktatásügyi ministerium által elfoglalt régi helytartósági épületeknek halaszthatlan helyreállításával járó egyszersmindenkorra felmerülő költségekre 10.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Schóber Ernő jegyző: Hieronymi Károly. Hieronymi Károly belügyminister: T. ház! Már az általános vita alkalmával bátor voltam a t. háznak bejelenteni, hogy a reformtörvények kidolgozásánál a ministeriumban a gremialis tisztviselőkön kivül külső erőkre is vau szükség. (Halljuk! Halljuk!) Bátor voltam arra is utalni, hogy bizonyos törvényjavaslatok, nevezetesen pl. a községi törvényjavaslat elkészítésére terjedelmes statisztikai előmunkálatokra van szükség, melyek a dolog természete szerint szintén költséggel járnak.