Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-143

148 országos Mos 18*8 < JajstiAr gá-én. SMráÉm H)S seélső balról: Nem azok!) Mi azoknak tartjuk és az egész világ azoknak tartja. (Ellenmondásck és fölkiáltások a szélső balról: Ohó! Ohó!) Ezek előre bocsátása után, t. ház, áttérek a tárgyra. Tagadhatatlan, hogy a magyar kir. csendőrségnél szo'gáló tisztek és altisztek a magyar állam közegei, a mi külsőleg is kifejezést nyer az által, hogy fövegeiken a magyar czímer díszlik, de a in. kir. csendőrség, minálunk is úgy, mint a többi európai államban, katonailag van szervezve. Ezen katonai szervezet eltoríühetlen, tekintettel azon fontos, egy egész embert, a legnagyobb önfeláldozást és önmegtagadást igénylő szolgálatra; tekintettel ama nagy hatalomra, a melyet egy csendőr kezébe tenni kénytelenek vagyunk. Mert csakis egy katonailag szervezett testületben lehetünk képesek oly magas fokú fegyelmet kifejteni, (Igaz! jobbról.) mely nélkül a csendőrséget nem képzelhetem. De a m. kir. csendőrség, t. ház, ezen ránehezedő békeszolgálaton kivül háborúban az ellenség előtt is szolgálatot teljesít, mozgósítás esetén az egész csendőrség a vezérlő főparancsnok rendelkezése alá bocsáttatik, a ki azt tetszése és a szükség szerint az ellenség előtt is alkalmazhatja. Ekként a csendőrség a véderő egyik támaszát is képezvén, természetes, hogy az ott szolgáló tisztek és altisztek ugyanazon jelvényekkel látandók el, melyeket a véderő többi részei, a közös hadsereg, a in. kir. honvédség és a népfölkelés viselnek. Ezek röviden az én érveim, melyek alapján mellőzve Pázmándy Dénes képviselőtársam határozati javaslatát, a tételt elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Felkiáltások a szélső baloldalon: Hoch! A szónok meghajtja magát a szélsőbal felé. Derültség.) Hoitsy Pál: T. ház! (Halljuk!) Pázmándy Dénes igen t. képviselőtársam tegnap egy határozati javaslatot adott be, azt ezélozván, hogy a csendőrségnek szolgálati megkülönböztető jelvényei helyett olyanok hozassanak be, melyek a vörös-fehér-zöld színnel vannak ellátva. E javaslattal szemben igen nagy várakozással néztem az igen t. belügy minister úr elé. Oly kormánynyal állottunk szemben, t. ház, a mely addig, a míg csak szavakról volt szó, bizonyos érzéket látszott tanúsítani a magyar nemzeti követelmények iránt és több alkalommal volt szerencsénk hallani a kormány egyes tagjainak olynemű nyilatkozatait, a melyek feljogosíthattak bennünket arra a reményre, hogy ezentúl talán jobb jövőt várhatunk, hogy ily kicsinyes kérdések a kormány részéről talán nem lesznek többé oppositio tárgyai. Mondhatom, t. ház, a belügyminister úr tegnapi felszólalása engem egészen kiábrándított. (Felkiáltások a szélső balolddon: Minket is!) Az 8 egész okoskodás i abból állott, hogy mivel a honvédség is azt a fekete-sárga kardbojtot viseli, melyet a közös hadsereg, tehát a csendőrséget is ezzel a kardbojttal kell ellátni, ha csak azt nem akarjuk, hogy maguk a tisztek egymás között különbséget tegyenek És azután mit hozott fel még e mellé a t. belügyminister úr"? Azt mondta: a mi nemzeti érzéseinket nem bántja az, hogy a közös hadsereg és a honvédség ezt a kardbojtot viseli; hát hogy van az, hogy egyszerre bántja a mi nemzeti érzékünket és érzésünket az, hogy ez a csendőrségnél is be van hozva. Nos hát, t. belügyminister úr. a mi nemzeti érzéseinket az is igen mélyen sérti, (Úg>j van! a szélső baloldalon.) söt nemcsak sérti, de egyenesen megtámadja, kihívja az, hogy a közös hadseregnél és a honvédségnél is tűrnünk kell ezt a fekete-sárga kardbojtot. (Úgy van! szélső hal felől.) Ne méltóztassék azt hinni, hogy én ne érezném annak fontosságát, hogy egy bizonyos decorum van abban, hogy valaki tiszt lehet, és hogy ezt kifelé is megtartsák olyannyira, hogy például ugyanazon kardbojtot viseli ő Felsége és viseli a legutolsó, ma kinevezett hadnagyocskn is. Nem e kardbojt ellen akarok én beszélni, t. ház. Ezt viseltem én is, büszke is voltam rá, hogy viseltem és mindenkor iparkodtam úgy viselkedni és fellépni, hogy ezt a decorumoí megérdemeljem. De nem erről van szó, t. ház. Az a kardbojt nem fog decorumából semmit veszteni, de sőt nyerni fog, ha oda még a magyar szín is fog jönni. Mert egy ioyalis, egy nagy és fenkölten gondolkozó nemzetnek színe fog hozzájárulni azon színekhez és viszont megint a nemzeti színre is csak dicsőség háramlik abból, ha neki azt a helyet meg tudjuk szerezni, a mely megilleti. És ne is méltóztassék azt gondolni, hogy ez kicsinyes kérdés. Ez egy elsőrendű és fontosságú kérdés. (Helyeslés a szélsőbalm) Minden nemzet, mely ad magára valamit, még ellenségeitől és az idegenektől is megkívánja és követeli, hogy színeit, czímerét és zászlaját megbecsüljék, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Csak nem régen láttuk, hogy például Anglia majdnem viszályba keveredett Marokkóval, mert az angol zászlónak nem adták meg az őt illető tiszteletet. De hogyan követeljük és kívánjuk az idegentől azt, hogy zászlónkat és színeinket megbecsülje, mikor magunk sem tudunk azoknak érvényt szerezni, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) és mikor magunk tűrjük, hogy saját kormányunk, a magyar kormány nem tud zászlónknak itthon az országban érvényt szerezni. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.)