Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-122

lfS. oruigoi Öléi 1«W. deereinber 14-én, sserd&n. 0­azon kerületben fordult elő, a melyet szerencsém j van képviselni. (Halljuk! Halljuk!) Erre a köz­ségre egészen rákaptak a pénzügyi közegek, úgy, liogy rendesen ráutaltatott a fogyasztási adó. A múlt évben is ez történt. A község felebbe­zéssel élt. A törvény szerint ezen felebbezéseket a megyei közigazgat isi bizottság intézi el. El is intézte, még pedig: akként, hogy első sorban az osztályozási kérdésben döntött, az összegre át sem ment és az osztályt leszállította, vagyis kimondotta, hogy miután a község tízezer lakos­sal nem bir, kisebb lépték szerint köteles a fogyasztási adót fizetni. Ez éden a pénzügy­igazgatóság adott be felfolyamodást és termé­szetesen a pénzügyi múmteriurn, mint az ily ügyeknek végső birája megállapította a maga sabb osztályzatot és mindjárt az összeget is. Pedig törvény szerint az osztályozási kérdés elintézése után vissza kellett volna küldeni az ügyet a második fórumhoz, hogy az döntsön a számtétel kérdésében is. Azonban a törvény egyszerűen ignoráltatott és pedig nem azért — mert ezt föltennem sem szabad — hogy az illető ministeriumi tisztviselő nem tudta volna a tör­vényt, hanem valószínűleg azért, mert a kincstár érdeke úgy kívánta. Ha ez, t. ház, ilyen visszaélésekre ad alkal­mat; ha ezen adónemek ily módon való kezelése megakadályozta a községek fejlődését, a mennyi­ben jövedelmük tálnyomó részét az ilyen adók pótlására kellett fordítaniuk, akkor el lehet kép zelni, mennyivel rosszabbodott az állapot, mióta azon törvény életbelépett, melyben a regaleadók összekapcsoltattak a fogyasztási adókkal. A t. ministereinök úr valószínűleg teljes megnyugvással gondol arra a körülményre, hogy az idén rendkívül sok község kivetre az ital­mérési adókat és valószínűleg azt hiszi, hogy ez a nagy készség onnan származik, mert a népnek megjött a fizető kedve és mert ezen terheket nagyon könnyen képes elviselni Ez azonban csak látszat t. ministerelnök űr. A községek kivették ezeket félelemből, mert attól tartottak, hogy az adó rájuk utaltatik és akkor rendkívül sokat fognak veszteni. És itt többnyire mindig fictioval áll szemben a t. mi­nisterelnök úr, mert a községek pályáznak ugyan az adókért, (Úgy van! Úgy van! a balold Ion.) de mindig egy üzletember áll a hátuk mögött, ki a községet csak szalmacsóvának tolja előre. En nem állítom, hogy ilyesmiről a kormány tehet. De állítom, hogy az ilyen kezelés szabály­talan. (Úgy van! a baloldalon.) Es még egy körülményt vagyok bátor föl­említeni. Előre bocsátom — a mint az ellenkezőt feltenni sem lehet — hogy az igen tisztelt ministereklök úr iránt teljes bizalommal visel­tetik kivétel nélkül mindenki, abban a tekintet­ben, hogy ezen regaleadók kiadása körül ki­zárólag az állam érdekét tartja szem előtt. Ámde az ilyen törvény csak relatív értékű. Nem nyug­szik helyes alapon, mert föltételezi, hogy egy teljesen pártatlan pénzügyminister kezelje. De bekövetkezhetik olyan eset, hogy az illető mi­nister saját párthíveivel szemben mégis némi kedvező elfogultságot tanúsít és akkor nagyon könnyen a kincstár érdeke ellenére adja ki ezen adókat, vagy ha ezt nem teszi is, annyit ki mondhatunk, mint lehetségest, hogy némi kegye ­ket osztogathat ezen a czímen. (Igaz! Úqy van! a baloldalon.) A kincstárnak joga van illetékeket szedni azoktól, a kik valamit vesznek vagy cserélnek. Az adásvételnél és cserénél az eljárás egészen tiszta és egyszerű: a fél vagy a telek­könyvi hatósághoz adja be a jogügyletet és ez teszi át bekebelezés után az illetékkiszabási hivatalhoz vagy egyenesen az illetékkiszabási hivatalhoz nynjtatik az be, a mikor a jogügy­letet tartalmazó actára reávezett^tik a bemutatás, tehát ismétlés aligha fordulhat elő. Nézzük azon­ban, t. ház, az ügymenetet az örökösödési ille­tékeknél ; azon illetéknemeknél, melyek csaknem minden ember életében előfordulnak néha több­ször is. Örökösödés esetében legtöbbször 2—3­szor vetik ki az illetéket. Wekerle Sándor ministerelnök: Leg­többször? Márkus József: Bocsánatot kérek, de én teljesen ismerem az ezen illeték kiszabása körül előforduló viszonyokat és szükség esetén bizo­nyítékot is fogok szolgáltatni, sőt többet mon­dok a ministérelnök úrnak, lehet rá eset, a mint már volt is, hogy ugyanazon jogügylet után ötször szabták ki az illetéket. Erre nézve bizo­nyítékot is vagyok képes szolgáltatni és szak­embereknek könyveit is előmutathatom, annak bizonyítása c/.éljából, hogy ez nem olyan merész állítás, a melyet talán egy ellenzéki képviselő a pénzügyminister úrra! szemben csak azért, hoz fel, hogy a pénzügyi kormányzat renomméját rontsa. De vegyük, t. ház, hogy csak egyetlen egyszer szabják ki az illetéket. Ámde a rossz törvények' folytán is mi következik be? Az erre vonatkozó szabályok szerint a fél kötelezve van az örökhagyó elhalálozásának napjától számított 3 hónap alatt az örökösödési jogügyletet be­jelenteni s a kincstári közegek, a. nélkül, hogy tovább várakoznának, rögtön kivetik az illetéket; pedig akkor még a hagyatéki tárgyalás nem történt meg és 100 eset közül 90-ben nem az előre vélelmezett módozatok szerint történik az örökösödés, hanem vagy végredelet szerint, vagy a felek kiegyezkednek. Az illetéket a féltől már behajtották, noha azt az illetékösszeget 9*

Next

/
Thumbnails
Contents