Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-138

!•§. onzftgos ülés 18*2. jannir 19-én, c»tttRrt8k5n. 459 tiboctátva. Hanem van ehhez egy utasítás, mely magyarul és németül van szerkesztve. Úgy a magyar, mint a német szöveg lithographálva van és én abban semmi hibát nem látok, hogy az utasítás mindkét nyelven kiadatott. (Helyeslés.) Minthogy concret vádak hozattak fel a ház színe előtt, kötelességemnek tartottam azokra vonatkozólag a tényállást megvilágítani (Élénk helyeslés jobb felől.) és jövőre is mindig így szándékozom eljárni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Áttérek most a vita folyamán előadottakra és először is foglalkozni kívánok a Péchy Tainás t. képviselő úr által félhozottakkal különösen azért, mert azon tiszteletnél fogva, a melylyel iránta viseltetem, nem szeretném hallgatásommal neheztelését magamra vonni. A t. képviseli! úr azt mondja, hogy Magyarországon kevés a közszabadság, hogy ott a szabadszólás korlátozva van. Azt hiszem, hogy e képviselőházban nem kell hosszasabban indokolnom, hogy Magyarországon a szólás szabadsága megszorítva nincsen. (Úgy van! a jobból álon. Ellenmondások a baloldalon.) Hogy itt ezen vita folyamán csak távoli vonatkozásban is szóba hozta volna valaki a szólásszabadságnak e parlamentben való megszorítását, arra nem emlékezem. (Felkiáltások a baloldalon: Itt nem!) Kun Miklós: Kísérlet is van, nemcsak törekvés! Velem történt! (Felkiáltások: Cloturet akarnak!) Hieronymi Károly belügyminister: Mi szóltunk a tanácskozások rendszeresebbé tereiéről, de a kettő közt igen nagy különbség van. Azután a t. képviselő úr némely elvi szempontokat ajánlott figyelmembe az újonnan kidolgozandó reform-törvényjavaslatok szerkesztésénél. Először is azt kívánja, hogy az állampolgároknak a közigazgatás menetére mentől nagyobb befolyás [biztosíttassák. Én ebben tökéletesen egyetértek a képviselő úrral. Én is azt tartom, hogy a kidolgozandó reformoknál arra kell törekednünk, hogy az állampolgároknak a közigaz gatás menetére minél nagyobb befolyás biztosíttassék, különösen az ellenőrzés szempontjából; csakhogy eddig azt tapasztaltuk, hogy midőn jogok adásáról és követeléséről van szó, akkor meglehetősen egyetértünk, de el szoktuk felejteni, hogy a jogok megadása egyúttal kötelességek teljesítésével jár. Es mondhatom, hogy csaknem minden megyében az a panasz —nem is akarok arról szólani, hogy a megyebizottsági üléseket nem látogatják eléggé — hogy a közigaz • gatási bizottságok választott tagjai nem járnak el az ülésekre kellő számban, (ügy van! Ugy van! Felkiáltások a szélső baloldalon: Haszontalan az egész intézmény!) A közigazgatási bizottságról szóló törvény értelmében azon tagok ellen, a kik nem járnak el rendesen az ülésekre, egyéb kényszer-eszköz nincs, minthogy elvesztik tagsági jogukat. Eövid hivataloskodásom alatt a hány főispánnal vagy alispánnal erről beszéltem, mind arra kért, hogy ne mondjam ki concret esetekben, hogy a kik a bizottsági üléseket nem látogatják, elvesztik tagsági jogukat, mert akkor egyáltalában nem kapunk erre az állásra senkit. Jogok megvonásáról tehát szó sincs. Remélem azonban, hogy midőn concret esetekről van szó, abban egy értelemben leszek a t. képviselő úrral, koiry ezen jogok gyakorlását szükség esetén kényszerítő eszközökkel is kell biztosítani. (Egy hang: Adjanak akkor fizetést!) Azt hallottam, hogy fizetést is kell akkor adni. Meg vagyok győződve, hogy nekünk sikerülni fog a polgároknak a közigazgatásban való tevékeny közreműködését megnyerni akkor, ha erre az önkormányzati formák megfelelő módját találjuk meg; akkor, de ne beszéljünk arról, hogy fizetést adjunk nekik, mert akkor megint csak ott leszünk, hogy fizetett emberek által végeztetjük a közigazgatás ellenőrzését, holott az ellenőrzési teendők társadalmi úton, fizetés telén tisztviselők által végzendők, mert ha fizetett egyének fogják teljesíteni az ellenőrzési teendőket, akkor sohasem leszünk képesek a társadalom részéről gyakorlandó igazi ellenőrzést biztosítani. (Egy hang: Hatáskört kell nekik adni !) A hatáskör meglesz, csakhogy be kell azt tölteni. A t. képviselő úr azt az elvet ajánlotta figyelmembe, hogy a törvényhatóságoknak ezután is joguk legyen országos kérdésekhez hozzászólni. Ez a joguk ma 'is megvan a törvényhatóságoknak. Nem emlékszem, hogy e jog elvonása még csak szóba is hozatott volna s abban, hogy ez ne történjék, azt hiszem, mindnyájan meg fogunk egyezni. Áttérek most különösen az idő rövidségére való tekintetből azokra, a mik a közigazgatás egyes ágairól itt elmondottak. Foglalkoznom kell első sorban Holló Lajos képviselő úr azon állításával, hogy mikor a megyék dotatiojuk felemelését nálam a végre kérték, hogy a tisztviselők, különösen a járási tisztviselők számát szaporíthassák, akkor nálam süket fülekre találtak. Ez csak félig áll. Először is bátor vagyok megjegyezni, hogy nem minden megye, a mit Holló Lajos képviselő úr mondta, hanem igenis fordult több megye hozzám és én nem azért nem teljesítettem rögtön kérésüket, hogy itt az egyes megyék dotatiojának felemelését javaslatba hozzam, mintha ennek szükségességéről meg nem volnék győződve, hanem azért, mert az 1883-iki törvény, a mely a megyék háztartását rendezi, a mely a megyék állami dotatioját szerves alaI pon, egyöntetűen megállapította, ilyen értelemÖ8*