Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-134

184. «rsiág«t Meg ím. január 14-én, matatM. 36S (Helyeslés bal felél.) Tehát nézetem szerint ily változáson okvetlenül keresztül ment ez a párt s megvallom, nagyon sajnálom, hogy annak ma tagja nem lehetek. Ha a szabadelvű és nemzeti eszmék iránt való hajlamokat minduntalan hangoztatják és ellenkezőleg eselekesznek, vagyis a kormánynak ez eszmékkel ellenkező tetteit támogatják, ezzel párhozomhan állanak azon megnyilatkozások, a melyeket azon párt nevében Jókai Mór hazánk első költője mondott. Azt állította ugyanis némileg azon felülemelkedett modorban, hogy »ő jó hazafinak tartja magát, de nem chauvinista«. Én abban nem találok ártatlan kifejezést, hogy valaki ezzel a maga hazafiságát jelezze, rá kell mut atni, hogy kire érti azt a chauvinismust és ebben találom azon kifejezésnek fontosságát, mert a nemzeti aspiratiokat önök a túloldalon ehauvinigmusnak nevezik. (Úgy van! bal felől) Jókai képviselő úr ugyan nem mondotta meg, de azt hiszem másra nem értette, mint a nemzeti és függetlenségi pártra. Ezeket nevezte ehauvinistáknak. De különböztessük meg Jókait a költőt és az írót a politieustól. Jókainak félszázados irodalmi munkássága félremagyarázhathn sovinismus ebben az értelemben, a mint most modern értelemben kijelenteni szokták a túloldalon. Ha munkáit elolvassuk, látjuk, hogy ő ugyanazokért az eszmékért lelkesedik, a melyeket mint politicus a pártja nevében chauvinisinusnak mondott, de csak akkor mondja ezt, a mikor a túloldal hivatalos szónoka, s ezzel 50 esztendei munkásságát ezáfolja meg. (Ügy van! Ügy van! bal felél.) A múlt országgyűlésen felszólaltam s a többek közt azt is mondottam, hogy a kormány qualifieatkmalis törvényben előirt qualifieatio iránt nagyon szigorú és betli szerint szokta azt. követni, de egy főqualificatiora, a hazafiságra, a mely ugyan nincs benn a törvényben, súlyt nem fektet. Akkor Szapáry minisíerelnök azt mondotta, hogy ilyen vádakat csak akkor mondhat valaki, ha eoncret eseteket hozhat föl. Köte lességemuek tartom arra hivatkozva rámatatni az esetekre, a melyekben az én állitásom bizonyul be, (Halljuk! Halljuk!) mert én valóságos irigységgel tekintem Miklós Gyulának azon romlatlan idealismusra valló kijelentésére, hogy minden ember hazafi, a ki magyar polgár, és nem is lehet más, mint hazafias gondolkodású. De azt hiszem, Magyarország viszonyai, körülményei nem olyanok, hogy azért, mert idealistieus, romlatlan eszméket hangoztat valaki, legyen akár politicus, akár nem, Magyarországnak ideje volna azon idealisticus eszméknek szem előtt tartása mellett nem sajnálni azokat a betegségeket, a melyek testén rágódnak. Áttérek most a személyes eoncret esetekre s kezdem az én vármegyémmel. (HaMjuk! Halljuk !) Méltóztatnak tudni, hogy a felső Fehér vármegye a régi erdélyi történelemben határozottan első szerepet játszott és magyar hazafiság tekintetében is első volt. Ez a vármegye felosztatott, Nem is lehetett máskép. Egy kis részével beleolvadt Nagy-Küküllő vármegyébe, a mely tudvalevőleg négy volt, száz székből, mondhatni 400 vármegyéből alkottatott Igeu természetesen nekem, mint ottani birtokosnak nemcsak az áll érdekemben, hogy az administratio jó legyen, hanem hogy a magyar állameszme tekintetében is mind jobban fejlődjék a vármegye s min kezdte Szapáry Gyula alkalmazottja ott a vármegyében a dolgot. Volt ugyanis a vármegyében egy hazafias gondokozású szászpárt, mely a magyar állameszméhez vonzódott, békülékenyebb volt és erre a ezélra felhasználtatta magát. A főispán fellépte a megyében az volt, hogy nem ezzel a hazafias gondolkozású párttal szövetkezett, hanem azokkal szövetkezett, a kik megcsinálták annak idejében a medgyesi szász párti pontozatokat gróf Szapáry Gyula volt ministerelnökkel a pactamot, az u. n. ó-szászokkal. És ennek következménye volt azután a sok fegyelmi ügy. Nyugalmazás, elesapatás. Épen abban az időben üresedett meg Medgyesen a readőrkapiíányi állás. Megjegyzem, hogy a szász városokban a rendőrkapitányi állá* nem olyan volt, mint Szabadkán vagy Becskereken. Stadthahnnak hívták és nem rendőrkapitánynak és a polgármester után a székben és városban a legtekintélyesebb állás volt. Igen természetesen az akkori kormánynak előzetes beleegyezésével egy igen jóravaló embert neveztetett ki oda arra az állásra. Erre a főispáni változás következett és mielőtt az új főispán még székét elfoglalta volna, megígérte a hazafiatlan, magyar állam eszméjéhez nem vonzódó szászoknak, a kik elmentek hozzá, hogy sea-ítsen nekik, hogv ezen jóravaló embert kiteszi rendőrkapitányi állásából. És csakugyan hallatlan erőszakkal, a mit nem olvastam még az erőszak Annalesekbeii ez a rendőrkapitány családjával együtt kitétetett az utczára. Még azt is hozzá kell tennem, hogy nemcsak hogy fegyelmileg ártatlanul elboesájtották az illetőt, hanem a királyi tábla, mint második és legfelső fórum teljesen fölmentette a fegyelmi vétségét képező vád alól a rendőrk ipitányt, sőt a feladót rágalmazásért tömlöczre is ítélte. Méltóztatnak tán emlékezni Fabritius Károlyra, ki egykor a háznak is tagja volt, úttörője a szászok ^közeledésének. Ennek a Fabritius Károlynak választó kerületében volt egy körjegyző, egy ártatlan, szegény ember, a ki Fabritius Károlynak vá-asztó kerületében azouban erős positiót foglalt el. Én akkor hatalmas ember voltam a megyében és minthogy láttam, hogy ezt az ártatlan szegény embert 46*