Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-130
150 130. oraágos ülés 1893. január 10-én, k«d««n. testesítve a nemzet története. A király personifieälja az igazságszolgáltatást; a király személyében van megtestesülve az ország integritása. És itt nem tehetem, hogy ki ne térjek Eötvös Károly t. képviselőtársam egy régebbi állítására, melyet — úgy emlékszem — az indemnitási vita alkalmával mondott. Azt mondta t. képviselőtársam, liogy mindazon áldozatok, melyeket a magyar nemzet a Habsburg-házért hozott, viszonzásra nem találtak soha, hogy mindazon csaták, melyekben magyar vitézek hulltak el, mindazok a győzelmek, mindig csak osztrák győzelmek voltak. Én Eötvös Károly t. képviselőtársamat a ház kiváló tagjának és kiváló élűiének tartom és nem szabad kételkednem, hogy a mit ő mondott, azt teljes jóhiszeműséggel mondotta; de ha egy kiváló elme ilyet állíthat teljes jóhiszeműséggel, akkor az csak annak bizonyítéka, hogy a pártszellem által készített legendák mennyire képesek elho mályosítani a történeti igazságot. (Zaj. Mozgás és derültség a zélső baloldalon.) Mert akkor, mikor a magyar korona a Habsburg-házra szállt és ezt nem lehet előbb számítani mint János halála után, mikor az ő országrésze török kézre került, akkor Magyarország nem volt egyéb, mint egy keskeny karaj végig az osztrák és cseh határokon. Keleti határait mutatta körülbelül Verőcze, Sümeg, Pápa, Esztergom, Hatvan, Eger, Bártfa; a mi ezeken túl volt az az osman birodalomhoz tartozott közvetlenül vagy közvetve. És azóta nem múlt el uralom, nem múlt el úgyszólván nemzedék, hogy királyról királyra és nemzedékről nemzedékre a Habsburg-ház egyesítve erejét a magyar nemzet erejével, az ország elveszett részeit vissza ne vívta volna, míg ő Felsége, mostani uralkodónk, a ki áldott legyen érte, visszaállította az ország integritását a maga teljességében. Ha hálátlanságról lehetne beszélni, az lenne hálátlanság, ha magyar ember erről megfeledkeznék. Mikor a Habsburg-ház a magyar koronát átvette, akkor a Habsburg-ház uralmában és birtokában nem szállott nyugodni a nap. Inkább azt lehet mondani, hogy a Habsburg-ház feláldozta előbb a spanyol impériumot és azután a német impériumot azért, hogy a magyar szent koronával átvett történelmi nagy raissionak megfelelve, fölemelje romjaiból a nyugati eivilisationak ezen védbástyáját a keleti invasio ellen; feláldozta azon imperiumokat, hogy helyreállítsa azt az impériumot, a mely Mátyás királynak és Nagy Lajosnak impériuma volt; hogy helyreállítsa azon politikai szervezetet, a melyre a magyar nemzet történetének első kezdeteitől fogva törekedett, keresve a szerves kapcsolatot az osztrák, cseh, lengyel és keleti tartományokkal, érezve, hogy erre magának, mint Európának szüksége van, hogy e nélkül itt esak anarchia vagy idegen uralom lehet, hogy helyreállítsa azon politikai szervezetet, melynek egyes részei az idők folyamán változhattak ugyan — és változhattak az egyes részek közti viszonyok — de az a jelleg állandó maradt, hogy az egyes részek történelmi és politikai individualismusok megőrzésével organicus szövetségi kapcsolatban csoportosulnak a nagy Magyarország körűi, mely centrális fekvésénél, erős egyéniségénél, történelmi missiojánál, múltjánál fogva adja meg az egésznek minden hullámzás közt is állandó jellegét. És bár mind e nagy eszméket megtestesítve látjuk a király személyében, nem szabad azt hinni, hogy a király személye csak abstract eszme. A király ember is és minél inkább ember, minél inkább érez emberi szívvel, annál jobb. A királyban az embert exasperalni a legnagyobb politikai hiba volna. Lásstik már most, ez érvekkel szemben mily érvek állnak a másik oldalon, mert én e dolgot teljes objectivitással kívánom tekinteni. Lehet egy felfogás mellett jó érveket felhozni, de ha a másik felfogás mellett mé<r jobb érvek hozhatók fel, a jó érveknek meg kell hajolniok a jobbak előtt. Teljesen értem, hogy a t. urak nagy súlyt fektetnek arra, hogy ő Felsége udvartartása magyar legyen, hogy állandó környezete legyen olyan, mely folyton felvilágosíthassa, tájékoztathassa a nemzet valódi érzülete iránt. Ennek súlyát én teljesen elismerem ; mert ha azt mondják is, hogy hisz azon udvartartási közegeknek nincs politikai állásuk : az által, hogy ő Felségét állandóan környezik, mégis lehet, hogy állandóan befolyást gyakorolnak rá. De, t. ház> ha itt meg nem állunk és még tovább gondol" kozunk, minő következtetésre jutunk? (Halljuk-' Halljuk!) Azt mondják a t. képviselő urak: ő Felségének legyen Budapesten külön magyar udvartartása, melyben osztráknak helye nincs. .. Horváth Gyula '. Csak mint vendégnek. Ásbóth János előadó: Csak mint vendégnek, mint Horváth Gyula t. képviselőtársam szíves kiegészíteni. Ebből önként következik már a paritás alapján is, hogy Bécsben meg osztrák udvartartásnak kell lennie, melyben magyar embernek nincs helye. Már most, ha a király azon tartózkodási és költözködés! szabadságát, a melylyel minden alattvalója bír, annyira korlátozni lehetne is, hogy kötelezik ő Felségét, hogy töltsön félévet az országban — tovább menni nem lehet, mert a paritás alapján másik félévre Ausztriának van joga. Horváth Gyula: Egy napot elengedünk belőle. Madarász József: Egy órát sem! (Halljuk ! Halljuk!) Asbóth János előadó : Ha, mint Horváth Gyula t. barátom mondja, egy napot vagy többet
