Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-129
139. orsjségos fllés 1898, jaiinrtr 9-én, hétfon. 219 tárgyalás és jelentéstétel végett kiadatnak a ház kérvényi bizottságának. Bemutatom továbbá a képviselőház naplóbíráló bizottságának ügyrendjét az 1890. évre. Méltóztassanak ezt tudomásul venni. Ki fog nyomatni. Végre bemutatom, t. ház, a házszabályok 188. §-a értelmében a függőben levő interpellatiokra és indítványokra, határozati és törvényjavaslatokra vonatkozó, 1893. évi január hóra szóló elnöki előterjesztésemet. Bernáth Dezső jegyző (olvassa az elnöki előterjesztési)Elnök: Az elnöki jelentést a t. ház tudomásul venni és azt megtekinthetés czéljából a ház irodájába elhelyezni rendeli. Az elnökségnek több jelenteni valója nincsen. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Lukács Béla kereskedelmi minister! Lukács Béla kereskedelmi minister: T. ház! Van szerencséin benyújtani többrendbeli törvényjavaslatot, úgymint először is az országos nemzeti kiállítás költségeinek fedezésé ről szóló tötvényjavaslatot. Kérem, méltóztassék ezt a közgazdasági és pénzügyi bizottságokhoz utasítani. Benyújtom továbbá a mesterséges borok készítésének és forgalomba hozatalának tilalmazásáról szóló törvényjavaslatot. (Éljenzés.) Kérem méltóztassék a törvényjavaslatot a közgazdasági bizottsághoz utasítani. Benyújtom továbbá az aradi és csanádi egyesült vasutak engedélyokiratainak egyesítéséről szóló törvényjavaslatot. Kérem, méltóztassék azt a törvényjavaslatot a közlekedésügyi bizottsághoz utasítani. Benyújtom továbbá a következő két törvényjavaslatot: úgymint a békés-esanádi helyiérdekű vasút, továbbá a Balaton-Szenfgyörgy — Somogyszobi helyi érdekű vasút engedélyezéséről. Van szerencsém továbbá benyújtani a törvényben előlirt jelentéseimet több helyi érdekű vasútra vonatkozólag, melyek időközben engedélyeztettek, nevezetesen az eszék-patrinai helyi érdekű vasútról és ennek pleternicu-pozsegai szárnyvonaláról, a nagybecskerek-pancsovai helyi érdekű vasútról, a mui'ányvölgyi helyi érdekű vasútról, továbbá a csebeny-esákovári helyi érdekű vasútról és végül a "szentes-hódmezővásárhelyi helyi érdekű vasútról. Kérem, méltóztassék ezen törvényjavaslatokat és jelentéseket a közlekedésügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: Ha a t. ház hozzájárulni méltóztatik, mindezen törvényjavaslatok és jelentések ki fognak nyomatni, a ház tagjai közt szét fognak osztatni és tárgyalás és jelentéstétel végett a minister úr által említett bizottságokhoz utasíttatnak. (Helyeslés.) Gr.Esterházy Kálmán jegyző: B. Fejérváry Géza honvédelmi minister! B. Fejérváry Géza: T. ház! Van szerencsém beterjeszteni az 1893. évi ujonczjutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslatot, továbbá az 1891/1892-ben szolgált egyévi önkéntesek tiszti vizsgáinak eredményéről, valamint hasonlóképen a t. ház határozatának alapján a honvédségnél és hadseregnél előfordult öngyilkossági esetekről szóló jelentésemet, Kérem a t. házat, méltóztassék olyképen intézkedni, hogy a törvényjavaslat és a jelentések tárgyalás és jelentéstétel végett a véderő bizottsághoz utasíttassanak és hogy jelentéseim a törvényjavaslattal egyidejűleg kerüljenek tárgyalás alá. Továbbá van szerencsém előterjeszteni az országos honvédsegélyző egyesület működéséről és vagyoni állapotáról, valamint á honvéd-menedékház működéséről és állapotáról szóló jelentéseimet. Ezen két utóbbi jelentést méltóztassék tárgyalás és jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? Madarász József: Azon hozzáadással, hogy ezen legutóbbi két jelentés, t. i. a honvéd-segélyző egyesület és a honvéd menedékház működéséről szólók, még mielőtt a pénzügyi bizottsághoz utasíttatnának, egyúttal a képviselők között ig kiosztassanak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Természetes, hogy mindezen előterjesztések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és tárgyalás és jelentéstétel végett a minister úr által indítványozott bizottságokhoz utasíttatnak. (Helyeslés.) Következik a napirend: az 1893-ik évi állami költségvetés részletes tárgyalása és annak rendjén az első füzetben foglalt kisebb tárczák költségvetése. Először a királyi udvartartás. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa): Királyi udvartartás. Rendes kiadások. I. fejezet. Kiadás A királyi udvartartás költségei 4,650.000 írt. Asbóth János előadó: T. ház! Az ő császári és apostoli királyi Felsége udvartartásának költségei az 1889 : XXXIX. törvényczikk határoznia értelmében lévén megállapítva, a pénzügyi bizottság nevében van szerencsém e tételt elfogadásra ajánlani. (Helyeslés jobb felől ) Előadói kötelességemnél fogva azonban és a t. ház tájékoztatása érdekében kapcsolatosan ezzel óhajtok egy kérdést intézni a t. kormányhoz. (Halljuk! Halljuk!) A t. ministerelnök úr, mint akkori pénziigymiiiister, a múlt évi költségvetési vita alkalmával nyilatkozatot tett az udvartartás iránt. Bátor leszek ezt a nyilatkozatot szó szerint felolvasni, (Olvassa): >A kormány foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy áílamjogi helyzetünk nem ugyan w