Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-126
ÍM. orszgos Blés TSSSé'äeezember 19-én, hétffe |67 szemben adandó tagadó válaszomat indokoljam. (Halljuk! Halljuk.') Sem politikai multain, mely rövid, sem tehetségeim, melyek gyengék, nem jogosítanak fel arra, hogy nézetem szerint a kormány hibás felfogásával és pártjának felfogásával szemben valami nagy eredményeket fogok elérni felszólalásommal. Még csak azzal sem hivalkodhatott), hogy rövid parlamenti szereplésem alatt sikerült volna talán nézeteim iránt némi érdeklődést keltenem. De úgy vagyok meggyőződve, hogy az esőcsepp, mely a magasból zuhan alá, nem vész el munka nélkül, mert a rozoga épület vakolatából egyegy darabkát mindig magával ragad. (Igaz! Úgy van! a sgélsé baloldalon.) Én úgy tartom és úgy hiszem, hogy felszólalásommal én is hozzájárulhatok ahhoz a munkához, a melj^et az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van és a párt a függetlenségi és 48-as testvérpárt, maga elé tűzött, t. i. lebontásához annak a rozoga épületnek, melyet 1867-iki kiegyezésnek nevezünk, hogy helyébe egy új, a nemzeti aspiratioknak, a nemzeti követelményeknek és érzelmeknek megfelelő, tágabb, lakályosabb palotát eoielhessünk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Az 1867-iki kiegyezést épületnek tartom, a melyet a lefolyt 25 év viszontagsága és viharai nagyon megtéptek, megtéptek annálfogva, mert a mikor a kiépítést folyamatba tették, nem gondoltak arra, hogy ha végre nem hajtják a kiépítést, a félépület magában elég anyagot ad, hogy hamar végezhessen vele az idő vasfoga. Nem építették ki, talán mert belefáradtak a tervezők vasrv más körülményeknél fogva, csakhogy befejezetlen maradt. Ez tény és ezt a tényt megvitatták eléggé a nemzeti párt részéről. Abból a nagyszerű épületből, melyet Deák Ferencz kontemplált, ennél fogva nyomorult viskó lett, (Derültség a szélső baloldalon.) a melyben a legtágabb helyiséget a bécsi befolyás foglalta el, a többi szűkebb helyiségekbe beszorították a magyar államnak jogait, de nem jutott hely benne sem ez ország függetlenségének, mely most is kizárva a kapukat döngeti; nem jutott hely a nemzet Önálló pénzügyének, önálló vámügyének, mert megtaláltunk volna nagyon gazdagodni; a gazdag ember pedig igen könnyen megfeledkezik bármily természetű" függésről ; nem talált helyet benne a nemzetnek annyi, de annyi nemes vágya és ezek között a magyar királyi udvartartás iránt táplált vágya sem, mely még mindig csak pium desiderum. (Igás! Úgy van! a szélső balo'dalon.) De helyet talált benne az osztrák császári ház czímerével és színeivel ékeskedő közös hadsereg, idegen szellemmel, mert hisz azt csak nem mondhatjuk, hogy az osztrák császári háznak szelleme valami nagyon Összeforrott volna akár jellemünkkel akár -multunkkal,, ... - ; _. De, t. ház, mégis hogy nekünk is adjanak valamit, helyet szorítottak, egy igen kis helyet a honvédségnek, mely hogy -nagyra nőtt, fojtogató kísérlet, minden hiányos felszerelés daczára, hogy megizmosodott, az nem a magyar honvédministernek, különösen nem a mostani magyar honvédelmi ministernek az érdeme. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) És mikor a magyar honvédség számottevő tényező kezd lenni hadseregünkben, akkor, t. ház, a magyar királyi honvédelmi minister urnak hazafisága oda concludál, hogy adoptáltassa ezt a honvédséget a közöshadsereggel, lerontva azt a deszka falat, a mi őket elválasztotta, hogy azokkal a darabokkal befütsön bizonyos tábornok-aspiransoknak, kik nem akarnak átmenni a közös hadseregbe szolgálattételre, csak azért, hogy megkapják a tábornoki rangot, (Úgy van! TJgy van ! a szélső baloldalon.) a mint az a nyáron is megtörtént nem egy derék tábornok aspiránssal, dandárparanesnokkal, ezredessel. T. ház! Ezt az épületet megviselte az idők viszontagsága, másrészről azért, mert a kiknek gondjaira bízatott, nem voltak eléggé vigyázók, elég gyöngék, elég könnyelműek voltak elnézni, mikor bécsi szomszédaink egy-egy darabot vittek el a födélből és mikor azt látták, hogy szemet hunynak előttíík, akkor merészebbekké váltak és követelőbbekké lettek. (Úgy van! a szélsőbalon.) De, t. ház, a ministerelnök úr ma azt mondja, hogy ezt az épületet ő sem szűkíteni, sem tágítani nem engedi. S itt e padokon hiába várakozik grőf Ápponyi Albert, a vállalkozó, az ő derék munkásaival, hogy kijavítsa, használható állapotba helyezze azt az egészet; a ministerelniik úr elzárkózik e javítás eszméje elől, körülsánczolja a házat, bezáratja a kapukat, hogy ahhoz nyúlni ne lehessen. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Én a t. ministerelnök úr hazafiságában soha iegkevésbbé sem kételkedtem, bár manapság a hazafiság fogalma roppant ruganyossá lett, de abban a ministerelnök úr által hangsúlyozott kijelentésben, hogy a 67-iki kiegyezésen sem szűkíteni, sem tágítani nem enged, azt hiszem a hangsúly nem a tágításra, hanem a szőkítésre van irányozva, (Úgy van! a szélső baloldalon) hogy innen a magyar ministerelnöki székből, a magyar törvényhozásból oda szóljon Bécsnek, hogy elég volt már és a tágítás szó csakis a fogalmak symetriája kedveért van előtérbe tolva. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Úgy rémlik előttem, hogy a ministerelnök úrnak ezen szavából »szűkítés« a hazafia? aggodalom szólal meg, ezen hazafias aggodalom azonban nem bír elég t.őt meríteni azon roppant nagy kincsből, azon erkölcsi -eröbőL- azon- szikrázó : népszerű-
