Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-125

ÍM, ftr«*ft>« «!<% 1892, dGessejnTifr 17-én, szoMbatan. 149 ki, hogy ez az adókataszter, mely sokkal rosz­szabb, mint volt ÍI megelőző, épen abban a szerencsétlen időben késxűlt, pedig ezen mun­ká|atbfia hosszú évekre kihatólag fektettük le a föld adóztatásának alapjait és arányait. (Igaz! Igaz! bal felöl.) Csak eonstatálom tehát, hogy a földadózás terén ebben az országban e leg­nagyobb egyenlőtlenség uralkodik. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Itt van a kereseti adó. Ezen adó tekin­tetében is az egyes vidékek nagyon utalva vannak a pénzügyi közegek concilians eljárására. Serami normativum nincs, mely jogbiztosítékot nyújtana, hogy az ország minden részében a kereseti adó kiszabása olyan, mely a tényleges viszonyoknak megfelel. Mert csak a tényleges iszonyok lehető megközelítése, a jövedelmek lehető kipuhatolása és erre vonatkozó helyes törvényhozási intézkedések nyújthatnak biz­tosítékot az iránt, hogy az adózás e téren egyenlő lesz. Az adőszázalék magassága is óriási. De még nagyobb baj az, hogy a kipuhatol ások terén nem birjuk azon jogbiztosítékokat, melyek egy­felől az állam jövedelmeinek biztosítását, más­felől az adózó polgároknak a túlzott, a túlhajtott teherviselésétől való megmentését maguk után vonha tn ák. (Igaz! bal felől.) Az ital mérési adóról nem szólok. Nem tudom, hogy a t. minister úr ezt az adónemet, úgy, a mint van, a kizárólagosság jogán fen­tarthatónak véli-e még három éven túl is, vagy nem ? De mert a t. pénziígyminister úr az én első felszólalásomra válaszolva, azt vetette sze­memre, hogy én a közadóztatás terén eonsta­tálom a bajokat, de nem mondom meg az orvos­szereket is, erre nézve meg kell jegyeznem kettőt. Először azt, hogy az ellenzék erre nincs hivatva. Ne méltóztassék azt hinni, mintha az orvos­szerekre vonatkozólag eonceptioink nem vol­nának. íme tehát én a pénzügyminister úrnak az italmérési adóra vonatkozólag a magam ré­széről csak annyit vagyok bátor mondani, hogy itt a bajt csak három úton orvosolhatja a mi­nister úr. Vagy az adótétel leszállítása által és a fogyasztónak ez által lehetővé váló emel­kedése által, mely az italmérési adóban ép úgy, mint a szesztermelési adóban re<'ompensalh;itja azt a többletet, a melyet a;' kincstár a kizáró­lagosság jogánál elveszt; vagy az állami mo­nopol útján, melynek fontossága a monarchia másik államával szemben nagy megfontolást igényel; vagy végre az adótétel emelése útján. E módok közt választhat s nekem megvan ugyan a magam felfogása arra nézve, hogy mely úton haladnék, de megjelölöm ezek mindegyikét már csak azért, hogy a ministerelnők úr ne képzelje, hogy a ünáczpolitikában flosculusokat bocsátunk világgá és hogy tartalom nélküli tervekkel akarjuk az állami érdekek megóvását és előmozdítását eszközölni. Csak ezeket kívántam felemlítem azért, mert némileg hűteni kívántam azt a nagy lel­kesedést, mely az országban finánc állapotaink tekintetében mutatkozik. Azt hiszem, hogy hasznot tettem ezzel magának a pénzügyi kor­mányzatnak, mert a helyett, hogy a terheket fokoznók, igyekezünk az ország felfogását oda vezetni és vinni, hogy valamint az egyensúly helyreállítása nagy áldozatok árán éretett el, úgy ennek további fentartása is igazán súlyos gondokkai és nagy áldozatokkal fog járni. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) És most sietek, t. ház, beszédemet befejezni (Halljuk! Halljuk!) s álláspontomra vonatkozólag néhány rövid politikai észrevételt tenni.(Halljuk! Halljuk!) Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam a vita politikai oldalát a mi részünkről annyira kimerítette, hogy akártovább menő gondolatokkal foglalkozni, akár annak mélyebbre ható és tovább menő nuanceait fejtegetni feleslegesnek tartom. Egy becse van e vitának és ez az, hogy a politikai helyzet részünkről teljesen praeci­sirozva van úgy általánosságban, mint rész­leteiben. A t. ministerelnők úr nyilatkozataiban a részletekbe ugyan nem ment bele, de ezt nem is kívánom, nem is kös'eteíem, mert hisz e rész­letek meg fognak világíttatni majd akkor, mikor eoncrét javaslatokkal állunk szemben, de egyet meg kell említenem és ez az, hogy ha van valami aggodalomra méltó a politikai helyzet­ben, aggodalomra méltó az, hogy a t. minister­elnők úr nem igyekezett legalább felvilágo­sításokat nyújtani az iránt, hogy az a programra, a melyet felállított s mely a múlt programmjávai talán az egyházpolitikai kérdések kivételével teljesen confurmis, m'ért nem valósult meg. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Azt feltenni, hogy megvalósítani nem akarták, nem akarom; hogy annak keresztülvitelére a volt kormány, a mely­nek egyik jelentékeny tagját a ministerelnők úr is képviselte, gyenge volt, azt a magam részéről hiszem. De miért történt ez? Hitem szerint egyszeiüen azért, mert az a kormány egy slenpel járt, a mely a régi traditiokat vitte és viszi magával, talán ma is. Hogy ezen traditiók törekvései, factiositásai és gyűlölködéseiből ki : tud-e bontakozni a ministerelnők úr, azt nem tudom. Ha ki tud bontakozni, érvényesítheti e politikát, a politika differentiái iránt majd tisz­tába jövünk akkor, mikor a kérdésekről szó

Next

/
Thumbnails
Contents