Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-124

126 124. ©mígofi ülés 18*8. áfcezfcmber l*-fi», pénteken. hirdetni, hogy az állandó alkotás, a nemzet jogos óhajaival szemben legnagyobb cynismusra mutat. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) T. képviselőház! A gyászos Tisza-korszak lezajlása után azt hitte a nemzet, hogy megszabadulván Tiszától, megszabadult azon kormányzati rendszertől is, a mely a nemzet jogait lábbal tiporta, politikai és társadalmi erkölcseit megmételyezte. De csalódott! A Szapáry-féle kormány kor mányzati rendszere csak egyszerű folytatása volt elődje azon kormányzati tendszerének, a mely nem törődve a nemzet jól felfogott érdekeivel, önös ezélok martalékául dobta a nem et legszentebb jogait; kiölte a nemzet fiaiból az önérzetet és akaratot; apathiábi és ennek következményeként végvonaglása sülyesztette a nemzeti közszellemet. (Igaz! Úgy van ! a széhőbalon.) Nem csoda, t. ház, ha ily körülmények között a nemzet jobbjai keblét a haza jövője feletti méltó aggodalom szállta meg; ha várvavárták azon napot, a melyen a gondviselés eltávolítja a hatalom polczáról azt, a ki azon, mindent megmételyező kormányzati rendszer tovább fejlesztését tűzte ki czélúi. Végre ezen napon bekövetkezett s egy pillanatra felvillant keblünkben egy szebb jövő reményének sug-ára. De sajnos, t. ház, ezen reménysugár csak oly csa'óka tünemény volt, mint az alföld rónáin megjelenni szokott »délibáb«. Az új ministerelnök úr már eisíi felléptével kiábrándított! örömmámorukból mindazokat, a kik bízva egyéniségében, ismerve nemes tulajdonait, jog-gal hitték, hogy uralomra jutásával vége szakad a személyes uralom azon rendszerinek, a melynek okszerű következményei voltak a jelzett állapotok. A t. ministerelnök úr azon kijelentése, hogy elődjei kormányzati rendszerét helyesli és így követni íogja, meggyőzhettek bennünket arról. hogy ezen kormányválság is épen úgy, mint az előbbiek csak személy változást jelent; a rendszer marad a régi, azon rendszer, a mely Magyar ország közéletét alapjában ineginéteiyezre. Ily körülmények között mi sem természetesebb, minthogy mi, a kik küzdelmeinkben a személyektől eltekintve, szintén csak az elveket veszszük figyelembe, látván azt, hogy az elv és rendszer marad a régi, az új ministerelnök úr és cabinetjével szemben épen olyan bizalmatlansággal viseltetünk, mint elődjével szemben viseltettünk. (Helyeslés. Úgy van! a szélsőbalon.) Szerintünk. t. ház, téliesen mindegy a nemzetre, akár gr. Szapáry Gyulának, akár We^erle Sándornak hívják a kormányelnököt, ha mindketten egy és ugyanazon elveket képviselnek ; mert a nemzetek életében nem a személyek, de az általuk képviselt eszmék és elvek játszanak szerepet. (Úgy van! a szélsőbalon.) Valóságos áfka, t. ház. e szerencsétlen országnak, hogy konmínyférfiaink egyébként bármily jeles tulajdonokkal legyenek is megáldva, rendesen nélkülözik az államférfiúi tulajdonok legszükségesebbjét: az előrelátást és tapintatot. Közel bárom, éve annak, hogy az i-mert elkeresztelési rendelettel felekezeti harcz provocáltatván, fe'dúlatott az ország belbékéje; most pedig u t. ministerelnök úr az egyházpolitikai vitás kérdéseknek oly reformok létesítése általi megoldását helyezi kilátásba, a melyek beláthatlan veszélye? állapotot idézhetnek elő. Ha valaki, úgy én üdvözlök örömmel minden olyan reformot, a mely szabadelvű irányban]" haladást jelent, de mindig' szem előtt tartom, hogy a tervbe vett reformok ideje elérkezett e, megvan-e az alap, a melyre, és a keret, a melybe a kérdéses reform beilleszthető; másrészt nincsenek-e a törvényhozásnak olyan sürgősebb teendői, a melyek a nemzet létfeltételeivel szorosabb összefüggésben vannak, mint a tervbe vett reformok ? En, t. ház. azt hiszem, hogy a ministerelnök úr által kilátásba helyezett egyházpolitikai reformok ideje még nem érkezett el; nem látom elég erősnek az alapot, a melyre oly nagyfontosságú reform, mint a »kötelező polgári házasság* reátehető; nem látom elkészítve a keretet, a melybe beilleszthető volna. (Helyeslés a szélsőbal felöl) Egy ily következményeiben messzekiliató reiorm csak akkor bir létjogosult sággal, ha arra a nemzeti közvélemény kellően előkészítve van; már pedig azt hiszem, hogy a, háznak nincs egy tagja sem, a ki lelkéből meg ne volna győződve arról, hogy a nemzeti közérzület még korán sincs ezen kérdés számára annyira megérlelve, hogy alaposan remélhetnénk, miszerint ezen reform« a kötelező polgári házasság* behozatala nagryobb, esetleg- az államot létalapjában megtámadó rázkódtatás nélkül keresztülvihető volna. Ily körülmények között bármily nagy vívmánynak tekintsünk is a szabadelvűsig szempontjából valamely alkotást, el kell azt ejtenünk, mert az olyan alkotás, a moly végkövetkezményeiben beláthatlan veszélyes állapotokat teremthet, üdvös, hasznos nem lehet. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Meg vagyok győződve, t. ház, hogy a függőben levő egyházpolitika: vitás kérdéseknek a jelen időben helyesebb elintézése nem lehet, mint az elkeresztelési rendelet visszavonása mellett a kathoükus : uíonomiának és a vallásalapok kérdésének megoldása, tisztázása. Evek hosszú sora óta hangoztatják katholikus polgártársaink azon jogos óhajt, nogy adassék meg egyházuknak is a teljes önkormányzati jog, hangoztatják a nélkül, hogy kormányaink erre