Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.
Ülésnapok - 1892-99
56 99. országos ülés 1892. október 30-án, cstttSrtCkffn. ták az ifjak az iskolákat, elhagyták családjaikat a nősök, az aggastyánok is fegyvert ragadtak, (Igaz! Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) a gyermekek is őket követték és az anyák biztatták fiaikat, a feleségek férjüket; az ő bíztatatásnk, az ő kíyánságuk és Ígéretük, a mit a győzteseknek tettek és az elesettek sírjának ígértek, ez volt, a mi a honvédeket a csatatérre elvezette, (Élénk tetszés a bal- és szélső baloldalon.) a miért a honvédek lemondtak minden anyagi haszonról, feláldozták önmagukat, kitették magukat nemesak a csatatér ádáz küzdelmeinek, hanem a börtönnek is. És midőn a nemzet le volt tiporva és a honvédek és a nemzet legjobbjai a börtönökbe hurczoltattak, akkor is hiába volt a zsarnok diadala, mert minden egyes börtön isten házává változott, hol Magyarországszabadságáért és alkotmányáért imádkoztak. (Zajos helyeslés és taps a bal- és szélső baloldalon.) És mi volt másfelől? Zsoldosok, fogadott emberek, idegenek, kiket a hazához semmisem kötött, kiknek a magyar nemzet sohasem vétett és a kik idegenek vezérlete alatt eljöttek, hogy ez országot feldúlják: lángok és »jaj<-ok hirdették az ország egyik végétől a másikig az ő hadviselésüket. Míg a magyarok a leglovagiasabbak voltak: addig honvédeinket gyötörték kínozták, Olaszországba idegen égalj alá hnrczol ták. (Úgy van! bal felől.) Most azt mondják, hogy a kik a szabadságért küzdöttek, a szabadságért meghaltak, a nemzetnek megmentették alkotmányát, midőn az alkotmány el volt tiporva, a kik megmentették a nemzetnek reményét, öntudatát, megszerezték Európa becsülését, egyenlők azokkal a zsoldosokkal, a kiket megvetett az egész világ, utál a história és elítél minden becsületes emher. (Zajos tetszés, éljenzés és hosszas taps a bal- és szélsőbalon.) Horváth Gyula: Haynaut Angliába kergették! (Mozgás.) Megbotozták! (Mozgás. Halljuk! Halljuk!) Ennek tesznek koszorút? (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Ugron Gábor: A honvédek dicsőségéhez nem kell senkinek a koszorííja. Az egy befejezett diadalív, melyen visszatért a nemzet a maga alkotmányos életéhez, (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Mit adhat e nemzet a maga hőseinek? mit adhat e nemzet a maga vértanúinak, ha koszo rút ad a zsoldosoknak, a zsarnok szolgáinak és a becstelen Hentzinek ? (Élénk tetszés bal felől.) Mivel fogja jutalmazni a nemzet azokat, a kik ezután is fognak érte küzdeni ? Mert a természet nem szül hősöket; az elismerés, a hazaszeretet, a szabadságért való vágy, az szüli a hősöket. (Élénk tetszés bal felől.) És a midőn megkoszorúzzuk azokat, a kik semmiben sem éreztek egyet azzal, a mi a hőst alkotja, hanem egyszerűen katonák, zsoldosok valának: akkor megbecstelenítjük a hősöket, a kik a nemzet szabadságáért és alkotmányáért mindenüket feláldozták. (Élénk tetszés és taps bal felől.) Minden nemzet a maga hőseinek emel szobrot és oszlopot. Justh Gyula: A eynismasnak legnagyobb foka ezen nevetni! (Mozgás. Felkiáltások: Ki azf!) Fenyvessy Ferencz: Nem azon mosolyogtam. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Mit mond?) Nem azon mosolyogtam! (Halljuk! Halljuk!) Ugron Gábor: Minden nemzet emel a maga hőseinek szobrot. Emel az absolutismus is a maga katonájának szobrot. Minden nemzet a maga hősének nyújtja a koszoi'út. Ám nyújtsa azt az absolutismus is, ha még van, ha még mutatkozik és ha még mérne mutatkozni, ha nem hasoidó államférfiak ülnének Magyarország ministerelnöki székében. (Tetszés bal felől.) Idegeneknek, a nemzet közérzületével ellenkezőknek vagy megbukott hatalmaknak nem szoktak szobrokat emelni. Igaz, a históriából tudok egy példát és ez az, midőn a római respubliea a capitoliumban felállította a római királyoknak a szobrait. De akkor oda helyezte melléjük Brutus szobrát is, hogy mintegy intőül és figyelmeztetőül szolgáljon minden rómainak, hogy a ki zsarnokságra és legfőbb hatalomra törekedik, az ország alkotmánya ellen tör, azt a Brutusok karja le fogja sújtani, a mint lesnjtotta Tarquinius Superbust. De nem jött el senki és nem akadt soha római, a ki azt kívánta volna, hogy Június Brutus kezével a királyi oszlopcsarnokban koszorút nyújtson Tar quiniusnak becstelen ágyára. (Élénk tetszés bal felől.) Igaz, hogy másik képet is látok a történelemben, melyet Juvenal örökített meg, hogy midőn Nero örömökben és mulatságokban dobzódik, akkor a Brutusoknak, a Fabiusoknak és Scipióknak, a Paulus Aemiliusokuak utódai színpadra lépnek, buffo szerepeket játszanak és eltűrik, hogy a színpadon arczul csapassanak, csakhogy a Caesarnak egy pillanatra örömet és mulatságot szerezzenek. (Hosszas, többszőr megújuló éljenzés és taps a bal- és szélső baloldalon.) Gr. Károlyi Gábor: Súgják meg ezt ő Felségének! (Derültség a szélső baloldalon.) Ugron Gábor: Azt mondják, t. ház, hogy feledjünk. (Halljuk! Halljuk!) Mivé lenne az emberiség, ha csak feledni tudna? (Halljuk! Halljuk!) Hisz az emberiséget nem a, feledés tette nagygyá, hanem épen az, hogy nem feledett: tanult, okult és haladt. (Élénk tetszés abal- és szélső baloldalon.) A mi nagygyá teszi az emberiséget, az a kereszténység princípiuma: megbocsátani. (Ügy van! bal felől.) Mi is megbocsátunk. Hisí a keresztény önfeláldozásnak és megbocsátásnak ünnepén: nagypénteken, az egész keresztény
