Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.
Ülésnapok - 1892-97
48 97. országos iilés 1802, október 18-i'tn, kedden. ságot a budavári honvédszobor-leleplezés ünnepély részleteinek és azon módozatoknak megállapítása végett, melyek közt a ház ezen ünnepélyben részt vesz.« Beadja: gr. Apponyi Albert, Beöthy Ákos, Horváth Gyula, BottlikLajos, Helley József, Bolgár Ferencz, Deésy Zoltán, gróf Bethlen Bálint, Kund Jenő, Ernuszt Kelemen, Nagy István, Fernbach József, Frey Ferencz, dr. Drakulics Pál, Purgly János, Bernát Béla, Gnlner Gyula, Bánó József, Ugron Zoltán, Kovács Albert, Aczél Péter, Ábrányi Kornél, Hodossy Imre, Horánszky Nándor. (Élénk helyeslés bál felöl.) Vadnay Károly: T. ház! Minthogy a függetlenségi párt t. szónoka, Eötvös Károly t. képvitelőtársam a budai honvédszohor bizottság tagjait nemcsak bevonta vádjai keretébe, hanem őket olyanféle öreg embereknek tüntette fel, mint a kiknek gyönge ítéletük van, bátor vagyok én is kikérni a t. képviselőház becses figyelmét. (Halljuk! Halljuk !) Eöviden kívánok szólni, a kérdéshez. Óvakodni fogok olajat önteni a tíízre, mely úgy is eléggé lobog; de hogy tűzi veszedelem nem lesz belőle, bízom úgy az általános higgadt felfogásban, valamint a lovagiassági érzékben. Egyszerűen magyarázatát adom annak, hogy programmjának megállapításában mi vezette a budai honvédszobor bizottságát, melynek én is tagja vagyok 8 így minden keletkezett vádból és kárhoztatásból ki kell vennem a magam osztályrészét. Jogczímet ez ad nekem a felszólalásra 8 egyúttal buzdít az a hitem, hogy a magyarázat magában foglalja a vádak cáfolatát is. Gyakran hangzott ép a túloldalon az a panasz, hogy a közös hadsereg, noha nem a régi kasztjellegíí ármádia folytatása többé, hanem az általános védkötelezettség következtében lényegesen átalakult néphadsereg: még mindig őrzi az elavult hagyományokat s idegenkedik, elzárkózik a magyar nemzeti szellemtől. Mennél erősebben hangoztatta valaki ezt a panaszt, annál több oka lehetne, már csak következetességből is, örülnie annak, ha e hadsereg a kegyelet nagy ünnepén kész ország-világ előtt kifejezni azt, hogy osztozik a nemzet érzületében, például a régi honvédek vitézségének tiszteletében. A régi honvédség köreiben is nem egyszer, utolsó alkalommal Aradon, hová az ország minden részéből hü" kegyelettel seregeltünk össze, mi régi honvédek és a hol a mostani kárhoztatok közül vajmi keveset volt szerencsénk látni, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Pedig ott voltunk !) mondom kedvetlenséget okozott az, hogy e nagy ünnepen sem kormányi, sem katonai, sem törvényhozási képviselet nem volt, részint idegenkedésből, részint feszélyezettségbő'l. Ama panasz és eme kedvetlenség megszüntetésének hű óhajtása vezette most a szoborbizottságot a gondolatra, hogy a budai honvédemlék leleplezési ünnepe valóságos kínálkozó alkalom arra nézve, a minek ideje négy évtized multán nagyon is eljöhetett már, hogy a hadsereg és régi honvédség közt, nem a nemzet és a katona közt — mint Eötvös Károly képviselőtársam mondta — mert erre szükség nincs, az régen megtörtént s a kiegyezés, hál'Isten egynegyed század alatt nagyon is megerősödött, S nem a nemzet és hadsereg közt, a mint gróf Apponyi képviselő úr mondta, mert ez eszeágában sincs. A mi a régi honvédség szeme előtt lebegett, semmi egyéb nem volt, mint az, hogy a régi honvédség és közös hadsereg közt valahára kifejezést nyerjen az egymás kölcsönös becsfílésének őszinte érzülete (Igiz! Úgy van! jobb felöl.) és a teljes kiengesztelődésnek őszinte érzülete, miután a régi viszályokból eredt szakadékokat ágy is áthidalta már régen a kiegyezés, de ennek daczára koronként föl-föl tünedeznek még az idegenkedés nyomasztó árnyai. A szobor bizottság úgy vélte, hogy ezt a csak ritkán kínálkozó jó alkalmat nem kellene elszalasztani, mert a jelen és jövő szempontjából egyaránt érdekünkben áll a multakból eredt válaszfalat eltávolítani. (Helyeslés jobb felől.) Ez a szempont, vezette a szoborbizottságot s nem hiszem, hogy volna tárgyiasan gondolkozó ember, ki ezt kárhoztathatná, kivált jelenlegi viszonyaink közt, midőn felekezeti nyugtalanságok és nemzetiségi fészkelődések mérgesítik el a jelent s midőn sem ok, sem szükség nincs arra, hogy régi időből eredt idegenkedést szándékosan tápláljunk akkor, midőn alkalom kínálkozik annak elhárítására. (Helyeslés a jobboldalon.) Hogy e szempont teljes méltánylást nyert ama íőtényezőknél, kiktől a terv megvalósíthatása íiiggött: az a szobor-bizottságot, melytől a kezdemény származott, örömmel töltötte el. S méltán. Hisz ez ünnep főgondolatát, első részét mint a, határozati javaslat is bizonyítja, azok is méltányolják, kik a programm utolsó részeit, kiméletlenűl támadták meg. Ez az, hogy a régi honvéd tegyen koszorút a Szent-György-téren zord időben emelt emlékoszlopra. Ebben találják a kárhoztatok, kik az ünnep más részéről nem is beszélnek, a nemzet elleni merényletet, a közkegyelet megsértését, a múltnak megalázását. Meg is lehetne ütődni rajta, ha ez magában álló tény lenne, nem pedig az első nagyfontosságú, örvendetes manifestationak következése. (Igaz! Úgy van ! a jobboldalon.) A míg a közszó szerinti Hentzi-szobor egy magában állt Budavárában az ostrom emlékéül: szeműnket okkal szúrhatta. Most azonban, hogy
