Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-100

102 100. országos ülés 1892. október 21-én, pénteken. túltengésében egyensúlyát vesztett agyvelőnek szüleménye lehet. (Zajos derültség és tetszés a bal- és szélső haloldalon.) Sajátságos az, t. ház, hogy milyen álláspontot foglal el a védekezésben a ministerelnök úr és foglalnak el a túloldalról eddig felszólalt képviselő urak, a tekintetben, hogy micsoda szobor az, a melyet közönségesen Hentzi-szobornak neveznek? Ha azt kérdezzük, hogy a koronával kell-e kibékülni, akkor azt felelik a t. képviselő urak —-és igen helyes felelik — hogy a koronával e nemzetnek a kibékülésre immár nincs szüksége, mert azzal a nemzet kibékült valóban és őszintén. Hiszen csak épen ebben az évben, a koronázás 25 éves évfordulója alkalmával e nemzet hűségének, ragaszkodásának és szeretetének önkéntes adóját vitte a korona viselőjének trónjához és hangsúlyozta azokat minden pártkülönbség nélkül. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha azt kérdezzük, hogy talán a hadsereggel kell-e kibékülni; a vita első napján a t. ministerelnök úr még ennek szükségességét hangoztatta, de midőn innen mindjárt azután Apponyi Albert t. képviselőtársam eimek a eonsequentiáját le akarta vonni, akkor a ministerelnök úr tiltakozott az ellen, mintha a hadsereggel kellene kibékülni, sőt tegnap is, a mikor beszédének eme részét Ugron Gábort, képviselőtársam ráolvasta, határozottan tatradólag a fejét rázta. Gr. Károlyi Gábor: Már szokása, hogy a fejét rázza, mint bizonyos állat! (Zajos derültség a szélsőbalon.) Gulner Gyula: Mondják meg tehát a t. képviselő urak: kivel béküljünk ki? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Mert annyit, t. ház, (Halljuk!) talán csak mégis megérdemel a nemzet, hogy tudja ki az, vagy mi az, a miért önérzetét és múltjának dicsőségét kérik cserébe. Vagy azt hiszik talán, hogy ez a nemzet már annyira léha lett, hogy hajlandó egyesek rémlátásaiért, egyesek hallueinatiojáért mindazt, a mi neki legbecsesebb, legdrágább, áruba bocsátani ? {Tetszés bal felől.) E nemzetnek t. ház, nincs szüksége a vezeklés útjára lépni. E nemzet, midőn királyával kibékült, valóban és őszintén békült ki. Őszintén értette és érzette azt, midőn kimondotta, hogy fátyolt borít a multakra. Mindent, a mit trón és a haza érdeke megkövetelt, ez időponttól híven, becsületesen teljesített a nemzet. A legmesszebb menő erőfeszítéseket tette, hogy a multak mulasztásait helyrepótolja. A véderő fejlesztésében elment egészen a kimerülés határáig. Odaadta, odaadja a nemzet virágát. Rendelkezésre bocsátotta és bocsájtja összes szellemi és anyagi kincseit. És a mi talán még ennél is nehezebb volt, lemondott arról, hogy a nagy idők emlékeit emlegesse, nem szaggatta fel erőszakos kézzel a heggedő sebeket. Fátyolt borított őszintén mindarra, a mi a harmóniát király és nemzet között megzavarhatta volna. Eltűrte és megtűrte némán, szótlanul még azon emlékeket is és ezek között a Hentzi-szobrot Buda várában, (Felkiáltások a szélsőbalon: Még rosszul!) melyek napról-napra az ő igazságtalanul és jogtalanul ért szenvedéseire emlékeztették. Egyet igaz, megtartott magának: önérzetét és most azt is el akarják tőle venni. (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Nem volt elég, hogy a nemzet hallgatva,némán tűrte ez emlékeket? Mi szükség volt arra, hogy most azt követeljék a nemzettől, hogy e botránykövet meg is koszorúzza ? (Úgy van! bal felől.) Épen ily sajátságos, t. ház, a ministerelnök úr és a túloldali t. szónokok álláspontja a szobor jellemzése tekintetében. (Halljuk! Halljuk!) Ha innét azt hallják önök, hogy hiszen Hentzi-szobrát nem lehet megkoszorúzni, az egy erkölcsi lehetetlenség, akkor önök ezt mondják : hiszen az nem a Hentzi-szobra. (Derültség a balés szélsőbalon.) Ha pedig az hallják innét önök, hogy nem lehet megkoszorúzni a legsötétebb elnyomatás korszakának emékét, akkor azt mondják: hiszen az nem azon eszmék dicsőítése, a melyekért Hentzi és társai elhullottak s a mely eszmék czélja Magyarország elnyomatása volt. Hát én kérdezem : kit és mit akarnak megkoszorúzni? Hentzit, vagy az absolutisinusimk, az elnyomatásnak emlékét, vagy talán mind a kettőt? (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Játék a szavakkal, t. ház. Az a szobor mind a kettőt teszi, ne tagadják önök azt és ne tagadja Rohonczy t. képviselőtársam se, hogy az Hentzinek is szobra. Hiszen nézze meg a legkiválóbb, a legelső helyen ott áll Hentzinek a neve nagy betűkkel bevésve, utána Alnoehé, a ki a lánczhíd felrobbantására vállalkozott. Ha hősi erénynek tartják, ho^y e szobrot is megkoszorúzzák : akkor ne féljenek megmondani, hogy kinek adják a nemzet nevében az elismerést, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) akkor a nemzet legalább, mikor jönni fog, mert jönni fog még a leszámolás órája, tudni fogja, hogy kit és mit koszorúzott meg. Gr. Károlyi Gábor: Akkor ott leszek! (Derültség a szélső baloldalon.) Gulner Gyula: A nemzet, t. ház, (HaUjuk! Halljuk!) azon szoborban nem látott és nem lát egyebet, mint az akkori, gőgjébeD telhetetlen hatalom hivalkodását az erejétől megfosztott nemzettel szemben; (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) nem látott soha és nem lát a nemzet nagy része