Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-100

se 100. orsiágos ülés 1993. október 21-én, pénteken. T. ház! Még egy megjegyzést fogok előrebocsátani, mielőtt beszédein érdemére rátérnék. Az eddigi vitából azt a meggyőződést merítettem, hogy mi egymást kölcsönösen nem fogjuk teljesen capacitálni, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon) de ennek egyik természetes oka az, hogy önök az 1867-iki kiegyezést nem fogadják el. (Ellentmondások a szélső haloldalon. Felkiáltások : Semmi összefüggésben sincs aszal!) így tehát felszólalásomnak nem is lehet az a czélja, hogy önöket capacitáljam, hanem hogy felfogásomat e kérdésben kifejezésre juttassam és álláspontomat az önök támadásával szemben védjem. T. ház! Rátérek magára a tárgyra. Mi a tulaj donkép eni tényállás? Az igen t. ministerelnök úr bárom nap előtti felszólalásában ismertette azt, de én röviden ismételni kívánom. Az ó-budai és budai honvédek bizottságot választottak a honvédemlék ügyében. Ezen bizottság utóbb ki lett egészítve a központi honvédválasztmány 6 tagjával és a központi honvédválasztmány elnöke a bizottság elnökévé lett. A szobor időközben elkészült; az idén májusban már arról kellett gondoskodni, hogy az leleplezendő lévén, az ünnepélyeket megállapítsák. Közölte ezt a kormányelnök úrral. A ministerelnök urnak meggyőződésem szerint az lehetett a szándéka, hogy ezen ünnepet országos, nemzeti ünneppé emelje. Közben Ivánka Imre úrnak, a szobor bizottság elnökének, úgy látszik, egy eszméje támadt. (Egy hang a szélső baloldalon: Á legbolondabb!) Hogy vájjon nemes volt-e intentiója, azt az eddigi beszédekből úgy vettem ki, még a t. ellenzék sem támadta meg, sőt még csak kétségbe sem vonta; mert épen Ernuszt Kelemen képviselő űr is jelezte tegnapelőtti beszédében. Csakis Visontai t. képviselő volt az, a ki koczkáztatta azt a megjegyzést, mintha ezen leleplezési ünnepélynek, illetőleg ezen megkoszorúzásnak az lenne a czélja, hogy a magyar nemzet a koszorú letételével dicsőítse Hentzi emlékét. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hát nem az?) Erre én nem tudok egyebet válaszolni, csak azt, hogy én nem hiszem, hogy Magyarországon egy magyar embert kötéllel is lehessen fogni, a ki ily czélböl a koszorút letenné. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon). Horváth Gyula: Ezt jegyezze meg magának a ministerelnök úr! Bohonczy Gedeon: Midőn a t. ministerelnök úr első beszédét tartá, ha jól emlékszem, Hentaller és gr. Károlyi Gábor képviselő urak közbeszólottak, szemére vetvén a ministerelnök úrnak, hogy miért nem tette így Aradon. Bocsássanak meg t. képviselőtársaim, de legyünk egészen nyíltak és őszinték. (Halljuk! Sálijuk! bal felül.) Én magam lenn voltam Aradon és azt hiszem, a kormánypártról többen is. Én magam is azt hittem, hogy az aradi leleplezési ünnepélyen tüntetések fognak előfordulni a szélső baloldal részéről. És miért? Mert a vértanú-szobor leleplezési ünnepélyének rendezése főleg az ottani függetlenségi párt kezében összpontosult. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Felfogásom szerint ily esetben a kormányelnöknek kötelessége az ily körülményekkel számolni és azokat tekintetbe venni. Én magam is, a ki lenn voltam, helyeseltem, mielőtt lementem, hogy a kormányelnök úr úgy a katonaságot, mint az állami tisztviselőket az ünnepélyen való részvételtől visszatartotta. Ámde csalódott a t. ministerelnök úr és csalódtam én is. Bartha Miklós: Mire alapították feltevésünket ? Bohonczy Gedeon: Mert tényleg az aradi leleplezési ünnepély a legnagyobb kegyelettel, minden tüntetés nélkül és a pártszempontok mellőzésével folyt le. Én azt hiszem, hogy ezen koszorúzási eszmét épen az aradi ünnepély tüntetés nélküli, sima lefolyása adta meg a bizottság elnökének; (Derültség a baloldalon.) a mennyiben látta azt, hogy a t. függetlenségi és 48-as párt ebből politikai tőkét csinálni nem akar, nagyon természetesnek találta tehát a maga részéről is azt, hogy ezt a kedvező alkalmat megragadja és az ő felfogása szerint egy megfelelő leleplezési ünnepélyt rendezzen. Tény az, hogy ezt az eszmét, t. i. a kölcsönös megkoszorúzás eszméjét Ivánka Imre úr a t. ministerelnök úr tudomására hozta, a kinek első sorban, ha ezt az eszmét megvalósítani akarta, azt a legfelsőbb helyen tudomásra kellett juttatnia^ és erre a legfelsőbb beleegyezést kinyernie. És tényleg az a dolog teszi ezt az ügyet annyira kényesre. S így került ez a programm a t. ház elé. T. ház ! Nekem az a természetem, hogy nem tudok másképen beszélni, mint ahogy érzek. (Élénk heíyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Bármennyire elismerem is a szoborbizottság elnöke eszméjének nemes intentioját, mégis meg kell vallanom, hogy a szoborbizottság elnöke úgy az előttünk fekvő programm indokolása, mint szövegezésében két naoy hibát követett el, a mit én az úgynevezett »bizonytalanság érzetévek és a »bátortalanság jellegével« apostrofálok, a mennyiben Ivánka Imre bizottsági elnök úr nem lépett fel azzal a nyíltsággal és bátorsággal, (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) a mely egy ily eseményszámba menő programm megvalósításánál elkerűlhetlenűl szükséges. (Élénk helyeslés! Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) És nem tudom, vájjon nem épen ez volt-e oka annak, hogy e tervezett programm ilyen nagy hullámokat vert fel úgy a sajtó, mint a t. ház-