Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-81

Ü. orgfágos fliléS 1802. JtiMnl 2-án, srombatém. gf előadói székből ugyanazt a szcepet játszsza, daczára az ő tehetségének, daczára az ő éles szemének, daczára az ő sokszori jóakaratának, (Derültség bal felől.) hogy midőn arról van szó, hogy súlyos intézkedések törvényjavaslat alakjában ebben a teremben, a törvényhozás egy részében megvalósíttassanak; a t. előadó úr végconclnsiojában mindig oda jut, hogy dicséri azokat a dolgokat, a miket talán lelkében és felfogásában ő maga is elítél és játszása azt a közvetítő szerepet, a melyet éveken keresztül játszott. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) A t. előadó úr iménti felszólalására már csak azért is kénytelen vagyok alludalni, mert erre engem két szempont indít és ösztönöz. Az egyik a közvetlenség, mely a parlamenti illem szempontjából szükségessé teszi, hogy az oly súlyos szavakkal szemben, mint a milyenek az ő részéről elhangzottak, bizonyos refilesiók történjenek ; a másik pedig az, hogy a mi ebből az előadói székből mondatik, az mindig nagy fontossággal bír. Majd később rátérek, hogy miért. A t. előadó úr két dologról nyilatkozott, melyet én el tudok különíteni. Az egyik az, a mit ő reminiscentiának nevezett, a midőn azt mondotta, hogy vagy felesleges, vagy érthetetlen, hogy én ennél a tárgyalásnál régi dolgokra is utaljak. A másik pedig a törvényjavaslat érdeme. E kettőt én szétosztom és az utóbbira később fogok nyilatkozni, az előbbire azonban kénytelen vagyok már most egy megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Első sorban arra való tekintetből, hogy a mi az előadói székből mondatik, minden körülmények közt nagy fontossággal bír, bátor vagyok megjegyezni — és ezt legyen kegyes megengedni a t. pénzügyminister, hogy neki is ajánljam — nevezetesen: hogy a midőn az ország közterheinek fokozásáról van szó, onnan mindig azt hirdetik, hogy a közterhek fokozásának mértéke a természetes fejlődés folyománya. (Halljuk! Halljuk!) Mi, t. ház, ismerjük, hogy annak, a mi húsz éven át oly súlyos pénzáldozatok árán fejlődött, annak vagyonosodási, tőkeszerzési tekintetben valami eredményének, is kell lenni, de tagadjuk, hogy ez egészséges és teraiészetes fejlődés és állítjuk, hogy ez egy oly erőszakos, az ország viszonyai által talán indokolt, de mégis erőszakos pénzügyi politika, mely mégis az ország kárára válik és a teherviseléssel arányban nincs. Figyelmeztetem a t. pénzügyminister urat, hogy ne nagyon méltóztassék a természetes fejlődést itt e házban pengetni, mert tartok tőle, hogy erre a monarchia másik államában is fogékony hivatkozás fog történni. Hiszen amott a valuta-bizottság tárgyalásából látjuk, hogy a 70 és 30 százalékos arány fölötti igazságtalan felszólalások — mert tényleg igazságtalan az az indignatio, a melyet ott tapasztalunk — épen oda concludálnak, hogy ebben az országban a gazdasági fejlődés és a teherviselési képesség nagy, hogy az az arány, mely 1868-ban megállapíttatott, ma már igazságtalan. Ez a panasz ott jogtalan és igazságtalan, (Úgy van! bal felől.) de támaszkodhatik azon felfogásokra, melyekkel nálunk hivatalos részről találkozunk. Mi ezzel szemben azt vitattuk és azt vitatjuk, hogy az adózási képesség ezen felfokozása a gazdasági fejlődésnek nem természetszerű következése. (Élénk helyeslés bal felöl.) A magyar állam sohasem oly igazságtalan, lovagiatlan és méltánytalan, hogy ha a teherviselési viszonyok valóban úgy alakulnának, komolyan fontolóra ne vegye a teherviselési képesség kérdését; de most a hibás politika alapján épen az ellenkező áll: épen azért oly súlyos és valótlan szavakra ne hivatkozzunk, a melyek alapján, szemben az igazsággal is, előre látom, hogy ki foghat törni a monarchia mindkét felében a nagy harcz. Épen azért legyünk igazságosak. Ne rójunk többeta természetes fejlődés javára, mint a mennyi arra róható, hanem tartsuk meg egy/elől azt az igazságos mértéket, mely méltányolja azt a panaszt, hogy a mai állapot a, financpolitika következtében, mint nagy teher nehezedik az országra; másfelől pedig, ha van valami természetes fejlődés, azt őszintén és anuak a kormányzati politikának javára el is ismeri, a mely politikát évek óta elhibázottnak tartottunk. ("Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) AZ előadó úr egyébként előáll dátumokkal is és megjegyzi, hogy egyik esztendőről a másikra megszavaztatnak az előirányzati költségek és hogy azokon a fejlődés jelenségei mutatkoznak és azok nem az adócsavar, hanem a természetes fejlődés szüleményei, a melyek a törvény alajyján indulnak és így mennek tovább. Ezen czélból felidézi a házadót. Ebben igazsága van a t. előadó úrnak. O nekem sohasem adott igazat. Hegedűs Sándor előadó: De igen! Horánszky Nándor: Azon a helyen egyetlen egyszer sem. Én igazat adok neki rögtön. Mert az adókezelés egyszerű technikája mutatja, hogy igazat kell neki adnom. Hiszen a házadó mentesség időről-időre való lejárása természetszerűleg maga után vonja a házadó szaporodását. (Igaz ! Úgy van! bal felől.) De ha az előadó úr igazságos akar lenni, menjen tovább; menjen át a kereseti adóra s mondja meg: vájjon a kereseti adó három évenkinti kiszabásánál az adócsavar, a kényszer, az erkölcsi zaklatás, a családi életbe való benyulás, a politikai erőhatalom beavatkozásának milyen