Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-80
m 86. >mágos ülés 1892. Julius Í-én» pénteken, Úgy van! bot felől.) E tárgyalás alatt levő javaslat 9. §-a (Halljuk! Halljuk!) a kizárólagos szeszitalmérés jogosultság bérbeadásáról intézkedve a szesz maximális árának meghatározását a pénzügyniinister és a bérlők közti szerződésnek tartja fenn. A javaslat ezen intézkedése nem egyéb, mint a törvényhozó hatalom azon jogának, mely szerint a közterheket önmaga állapítja meg, a végrehajtó hatalomra való átvitele, a nélkül, hogy a kellő őszinteséggel az ebbeli czélzat akár a törvényben, akár pedig az indokolásban határozott kifejezést nyerne. Épen a maximalis árnakmeghatározása képezi a fogyasztóra rótt terhet és ezen szakasz által a maximalis árnak meghatározása hozzá lett kötve egy oly szerződéshez, a mely szerződésbe befoly a pénzügyi kormány, befoly a pénzügyigazgató, befoly a bérlő, de maga a törvényhozó hatalom absolute bele nem foly. Ezen kérdés nemcsak elméletileg bir ériékkel, ez gyakorlatilag az állampolgári jogoknak védelme szempontjából igen nagy jelentőségű, (igaz! Úgy van! bal felől.) A t. pénzügyminister úr 1890. május 31-iki beszédében, mert azóta legalább nem találtam adatot, arra nézve, hogy hány községben sikerült a szeszitalmérési adót biztosítani és hány községben volt kénytelen a kizárólagos jogosultságot bérbeadni, kiemelte, hogy csakis 2000 községben sikerült az italmérési adó biztosítására vonatkozó szerződéseket megkötni, tehát 10.000 községe az országnak volt a kizárólagos jogosultság alapján bérbeadva. Tehát az országnak közel 7« része, a meíy érdekelve van ezen kérdésnél, a mely érdekelve van az által, hogy vájjon mennyi azon maximalis összeg, tehát mennyi az az indirect adó, melyet a törvényhozás rá fog szabni. 1890. év nyarán a t. pénzügyminister úr utasította a pénzügyi igazgatóságokat, hogy a bérlőktől szereznének be nyilatkozatot, kötelező ígéreteket, hogy a szesz literfokát egy krajczáron felüli összegben, árban nem fogják adni és utasította az igazgatóságokat, hogy a mennyiben a bérlők ilynemű kötelezettséget utólagosan nem vállalnak, a kincstár részére biztosított jogoknál fogva mondják fel a szerződéseket 1890 sep tember végéig. Erdély több vármegyéjében ez a rendezése a szesz, illetőleg a pálinka árAnak keresztül is lett vive. T. ház! Ott, a hol a szesz literfoka egy krajczárban van megszabva, ott az én hozzávetőleges számításom szerint 32 forint esik hektoliteren kint szeszadó czímén a fogyasztóktól a kincstár, illetőleg a bérlők zsebeire. Tehát kétszeresen is magasabb összeget fizetnek ottan a fogyasztók annál, mint a melyet az 1888-iki eredeti törvény czélozott. Ámde, t. ház, szavahihető egyénektől, a kik a viszonyokkal ismerősek, tudom, hogy Mármaros megyében a közönséges pálinkának litere 50 kr,, sőt decziként árulva 6 kr., tehát 60 kr. Grömörmegyében hasonló árviszonyok vannak. Minthogy a közönséges pálinka czímén alig-alig szoktak 30 fokos szesztartalmat árulni, itt már a szesz literfoka 2 krajczárra megy és ennek a következése azután, t. ház, az, hogy a mármarosi, vagy felvidéki, vagy gömörmegyei polgár nem 32 forintot, hanem 132 forintot fizet egy hektoliter szesz után italmérési adó fejében és így fizeti 8 és 9-szeres összegét annak, a mit a törvény instituált. (Az elnöki széket Bokros Elek alelnök foglalja el.) Nagyon lényeges és fontos gyakorlati értékkel bír ez. De alkotmányjogi szempontból is feltétlenül a törvényhozásnak feladata követelni, hogy a minister mindazon adatokat rendelkezésére bocsátotta, melyek alapján ezen maximális árat maga a törvényhozás állapította meg. Nem bánom, ha a törvényhozás által megállapított kereten belííl a minister úr szerződik a bérlőkkel, de hogy a törvényhozás feladja azon legfőbb és legsarkalatosabb jogát, mely a közterhek megszabásából áll, ezt én alkotmányjogi szempontból soha elfogadni nem tudnám. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Épen ezért, t, ház, a t. képviselőtársaim által felhozott pénzügyi és az általam most előadott alkotmányjogi szempontokból kényszerítve vagyok arra, hogy a t. pénzügyminister úr által beadott törvényjavaslatot általánosságban se fogadjam el, hanem hozzájárulok Horánszky Nándor t. képviselőtársam által benyújtott határozati javaslathoz. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Lázár Árpád jegyző: Holló Lajos! Holló Lajos: T. képviselőház! Az a részvétlenség, melyre Horánszky Nándor képviselőtársam tegnapi beszédében ráutalt, eléggé igazolhatná a t. pénzügyminister ár előtt azt, hogy ily törvényjavaslatnak a késői saisonban való tárgyalása nem időszerű. De eddig abban a hitben ringathattuk magunkat, hogy f. képviselőtársaim különösen a túloldalon, veszik maguknak a fáradságot, hogy a javaslat tartalmával megismerkedjenek. Ok azonnan feltevésben élnek, hogy a minister úr alkotásaiban megbízhatnak, azonban a t. pénzügyminister úr épen tegnap világosította fel a t. házat arról, hogy a beterjesztett javaslatokat — meg van győződve róla — a háznak csak egy csekély része olvassa el. Ennek következtében kérdem, mi az, a mi biztosít bennünket arról, hogy egy ily fontos törvényjavaslat a képviselők tudomásával, felvilágosításával, hozzájárulásával és kritikája mellett emeltetik törvényerőre? Ha sem a tárgyalásban való részvétel, sem annak figyelemmel kísérése nem garantia, akkor talán a t. pénzügy-