Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-79

^t. ©magos álés ím. Hnlns ÜO-án, «sltt6*rto'ko'«

i 4J hei és hogy az aránylagos viszony a kettő között mennyire rosszabbodott az utóbbi években. En úgy tudom, t. ház, hogy 1875 óta — az általános jövedelmi pótadót kivéve, melynél különösen az iparos osztályt illetőleg időközben még könnyítések is tétettek — az egyenes adók tételeit nem emeltük, úgy, hogy az a 30 milliónyi növekedés, melyet a képviselő úr kimutat statisztikai adataiban, legalább túlnyomó részben — és ezt elismeri a t. képviselő úr is — nem a forcirozott adóemelésre esik, hanem a természetes növekedésre. Nem így áll ez, t. képviselőház, ismétlem, legalább túlnyomó részt nem így áll fogyasztási adóinkra nézve. Ott, elismerem, lényeges teheremeléseket tettünk az utóbbi időben. De az Ausztriával való összehasonlításnál egy nagy szempontot feled a t. képviselő úr és ez az, hogy míg 1868 ban vagy 1875-ben — nem tudom már bizonyosan, melyikre hivatkozott — mi igen sok fogyasztási czikk után Ausztriának adóztunk, tehát annak daczára, hogy a teher megvolt; ha fejenkint osztjuk fel az adót, mi nálunk a teher igen kiesi volt, ott pedig nagyobb volt, mint a saját lakosaik által fizetett teher; ma pedig — és ezt már nagyrészt a kormányzati politika érdeméül kell betudni — a helyzet akként változott, hogy fogyasztási adóban nem fizetüuk Ausztriának úgyszólván semmit, azon összegeket, melyeket az előtt oda fizettünk, ma saját állampénztárunkba fizetjük: nagyon természetes tehát, hogy a fejenkinti felosztásnál a mi tehertételünk növekedik, azoké viszont apad, mert oly jövedelem, a melyet előbb oda fizettünk, ott már nem szerepel, nálunk pedig szerepel. (Helyeslés és tetszés jobb felöl,) A ki ilyen nagy következtetéseket és olyan öntudatos hangon tartott következtetéseket akar levonni és a csalhatatlanság jellegével fölruházott kritikát kíván gyakorolni, az, bocsánatot kérek, a közállapotok megítélésében ily sarkalatos szempontokat legalább is figyelmen kivííl ne hagyjon. (Élénk helyeslés és tetszés jobb felöl.) Horánszky Nándor: Phrasis! Tessék adatokat mondani! Wekerle Sándor pénzügy rainister: Ez nem phrasis, ezek adatok. A t. képviselő úr még az iparnak szomorú állapotáról is megemlékezett. Én úgy tudom, hogy sohasem emeltem szót a mellett, hogy feltüntessem, hogy ipari viszonyaink valami nagyon kedvezőek lennének. Évek óta vitatom azt a tételt és többszörösen pénzügyi programmjann előterjesztése alkalmával is kifejezést adtam annak, hogy én Magyarország gazdasági és pénzügyi jövőjét biztosítottnak csak úgy tekintem, ha az iparfejlesztés terén lényeges eredményeket tudunk felmutatni, ha azokat a hiányokat és KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. V. KÖTET. bajokat, melyeket tagadni nem kívánok, orvosolni sikeríílend. (Igás! Úgij van! jobb felöl.) Ez sarkalatos tétele összes közgazdasági és pénzügyi politikánknak; de ezeken a bajokon rekriminatiokkal segíteni nem lehet, e kérdéseket úgy megoldani, hogy az ember genialis terveket állít fel, senkinek sikerülni nem fog; hogy itt eredményeket tudjunk felmutatni, az államnak talán igen sok téren közre kell hatni gyámolítólag és jelentékeny áldozatokkal kell közbelépni. (Helyeslés jobb felöl.) Ezekhez anyagi eszközök szükségesek és azt hiszem, a kérdés megoldásának helyes irányát téveszti szem elől az, a ki, ha nem is mondja ki nyíltan, de talán oly közgazdasági vagy pénzügyi politikát, helyez kilátásba, mely eredményeket tudna felmutatni, vagy hogy az állam jövedelmeinek fokozását és azon czélokra fordítását szem elől tévesztené. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) A t. képviselő úr felhozta, ha jól emlékSzem a regale-kártalanítást s az italmérési törvényjavaslatok indokolását, azt mondván, hogy minő szép képet tártunk fel akkor és abból semmit sem valósítottunk meg; sőt azt az ethikai tévedést követtük el, hogy daczára annak, hogy csak arra nyertünk felhatalmazást, hogy a kártalanításnak megfelelő egyenértéket igyekezzünk az italmérési jövedékből nyerni, e határon túl menve, felhasználtuk azt egy lucrativ üzletre és az állani jövedal mének gyarapítására. Én bátor vagyok a t. ház emlékébe felidézni azt az álláspontot, melyet akkor elfoglaltunk. Ez álláspontom az volt, hogy mi vállalkozunk a regale kártalanítására a törvényben megállapított módok mellett és az itt megállapított határig a megjelölt esetekben való kártalanításnak engedélyezésére és megadására. Reméljük, hogy az italmérési jövedékből annyit leszünk képesek bevenni, a mennyi szükséges lesz e kártalanítások fedezésére s kilátásba helyeztük, hogy a kártalanításokat a legközelebbi évek sorozatán keresztül meg togjuk oldani. És programmunk e része a legteljesebben megvalósult, mert az egész kártalanítási eljárás sokkal gyorsabban fejeztetett be, a mint azt kilátásba helyeztük. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) A képviselő úr felhozta, hogy e kártalanítás bizonyos vagy öncsonkítással jár. Én többször kinyilvánítottam e házban, hogy a kártalanítási eljárás igen sok vagyoncsonkítással jár. Lényege részben arra volt alapítva, hogy az érték egy része ne adassék a jogosultaknak, mert már az egy tized levonás maga is lehetetlenné tette, hogy teljes kártalanítást nyújtsunk. De a kérdés itt az, hogy vájjon a kártalanítás oly mértékét nyújtottuk-e, a melyre a törvényhozástól felhatalmazást nyertünk és nem az, hogy fordultak-e elő oly méltányosaági esetek, midőn kártalanítást indokolt s