Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-86

86. orskágoi dlés 1893. jnlini 12-éw, kedden. 208 viselő úr, ezen javaslatok méltányos és helyes megítéléséhez, felfogásom szerint, eljutni nem lehet. A mi először azt a kérdést illeti, hogy mi a pénz, arról a t. képviselő úr olyan f

defiiiitióí adott, mely nézetem szerint helytelen. 0 ugyanis azt mondja, hogy a hasznos munka pénz. Ez, t. képviselő úr, nem így áll és annak bizonyítására, hogy ez nem így áll, enquéte absolute nem szükséges. (Derültség.) Igaz, hogy a pénzről szóló irodalom igen kiterjedt, mert hiszen Aristoteles óta alig volt nevezetesebb író — legyen az akár bölcsészeti, akár nemzetgazdasági író — a ki ne foglalkozott^ volna a pénz fogalmának meghatározásával. És én azt hiszem, sokkal helyesebb azokat, kik ezt a kérdést vetik fel, hogy mi a pénz, ennek az irodalomnak a tanulmányozására utalni, mint az ő számukra és felvilágosításukra enquétet tartani. A mi a második kérdést illeti, hogy van-e jténzünk, természetesen nem abból a felfogásból indulva ki, hogy a pénznek a t. képviselő úr által adott definitiója helyes, erre a kérdésre épen nálunk roppant könnyű megfelelni. Mindtn államban, a mely pénz tekintetéhen nem áll oly elszigetelve, mint hazánk, talán egy kissé nehezebb a felelet, mert látjuk, hogy oly tudósok, a kik ez iránt beható kutatásokat tesznek, nem mindig ugyanazon erednényre jutnak; hanem minálunk, a hol a pénzforgalom kizárólag bankjegyekből és államjegyekből áll, erre a kérdésre roppant könnyű megfelelni. Vegye elő akármelyik újságot a t. képviselő úr, mindennap meglátja, hogy mennyi pénz van forgalomban. Erre tehát még kevésbbé szükséges enquéte, mint az elsőre. Az első két kérdést e szerint bátran elhagyhatta volna t. képviselő úr, mert ezek a szőnyegen levő tárgy felvilágosítására semmivel sem szolgálnak. A harmadik kérdés szempontjából, hogy t. i. lesz-e hasznunk a valuta rendezéséből vagy sem, ha helyesen fogtam fel felszólalását, a t. képviselő úr a következőket hozta fel : Először azt mondta, hogy szegények vagyunk; azt mondta, hogy szegény országnak nem való a maga valutáját rendezni. T. ház! Oly országnak, melynek van nemzetközi kereskedelmi összeköttetése, a maga valutáját rendezni mindig kívánatos, akár szegény, akár gazd tg. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) Nem is az a kérdés, hogy szegény-e vagy gazdag, hanem az: képes-e reá; mert ha képes reá, akkor mindig haszonnal jár. Azt hiszem, e házban nem kell bővebben indokolnom, hogy ha oly állam polgára, melyben a valuta rendezetlen,, akármiféle kereskedelmi transactiokat köt, minden eladásnál azért veszít, mert a vevő mindig számba veszi, vájjon nem javúl-e meg az illető változó valutának az értéke ; a vételnél pedig azért veszít, mert az eladó mindig számbaveszí azt, vájjon nem romlik-e meg az illető valuta s ennek folytán egyik esetben kisebb, a másik esetben nagyobb árt ajánl azon árúért, mint a milyent ajánlana abban az esetben, ha a valuta minden ingadozása ellen biztosítva volna. Ebből a veszteségeknek egy folytonos lánczolata támad és a legritkább esetekben történik az, hogy e valuta-ingadozások és az erre alapított, hogy úgy mondjam, speculatioból azon országra háramoljék a haszon, melynek valutája rendezetlen. Ila tehát mi azt mondjuk, hogy egy szegény országnak nem helyes valutáját rendezni, ez annyit tenne, hogy szegény ország: könnyebben viselheti el a nemzetközi forgalomban előálló veszteségeket, mint a gazdag ország : ily ahsurdumot pedig a képviselő úr állítani bizonyára nem akart. A mi a, másodikat illeti, t. képviselő úr azt mondotta, hogy a valuta magától fog helyreállni, ha mi dolgozunk és szorgalmasak leszünk, Ebben is alaposan téved a képviselő úr, mert a valuta magától helyre nem áll és pedig a következő okoknál fogva. A valuta helyreállítása nálunk tulajdonképen két műveletet jelent. Jelenti először a forgalomban levő állampapír-pénzek bevonosát és másodszor egyidejűleg az ezüst valutáról az aranyvalutára való átmenetelt. A forgalomban levő fedezetlen álhuujegyek az országnak adóssága. Hogy ez így van, erre a legegyszerűbb bizon)itási mód az, ha azt nézzük, hogy hogyan keletkeztek ezek a jegyek, annak idején az osztrák bankot felhatalmazta az állam, hogy bizonyos ellenszolgáltatások ellenében egy forintos és ötforintos bankjegyeket adjon ki. A bank által kiadott ezen jegyek a banknak adósságát képezték. A bank elvállalta azt a kötelezettséget, hogy ezeket a jegyeket pénzzel beváltsa, Későab az 1866-ban a bank és az állam között létrejött egyezmény értelmében az egy és ötforintosok kibocsátásából eredő adósságot az állam magára vállalta. Az állam tehát elvállalta a bank adósságát, elvállalta azt a kötelezettséget, hogy az egy- és ötforintos jegyeket annak idején, bár határozatlan időben, kifizeti, illetve beváltja. No addig, míg az állam ezen kötelezettségének eleget nem tesz, addig, a meddig ezt a függő adósságot ki nem fizeti, a valuta helyreállítva nincsen és ennélfogva az, a mit a t. képviselő úr mondott, hogy a, valuta, magától fog helyreállani, ha különben szorgalmasak leszünk és dolgozni fogunk, tévedés. Hivatkozott azután a t. képviselő úr arra, hogy rossz termés esetére a valuta helyreállításé*