Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.
Ülésnapok - 1892-86
| g^ M, »rs»ftg*R Ülés ÍS9g. Julius íi-én, keMett. méltányos-e áz az alap, nagyban és egészben károsít-e tömegeket, osztályokat vagy kedvez-e egyik vagy másik osztálynak: igen vagy nem ? Épen ebből a szempontból ki kell mondanom, hogy meggyőződésem szerint ennél igazságosabb relatiot megállapítani nem lehetett volna (HelyesKs. Úgy van! já>h felöl) Mert szerintem, erre a kritérium csak egy: tudnilük, hogy azzal a pénzzel, a mit én most elveszek attól a birtokostól, többet vásárolok, mint azzal a pénzzel, melyet neki adok. Ha én neki teljesen megadtam azt az értéket, a melylyel eddig vásárolhatott, akkor senkinek nincs joga igazságtalanságról panaszkodni. Arra pedig mily mértékben, hogyan tudjuk megbecsülni a pénznek vásárló erejét, arra egy mérték van: a külföldi arany váltók. A külföldi arany váltók értéke állapította meg eddig mindig a mi pénzünk vásárló erejét; ez a mérték pedig hosszú éveken át becsületesen kutatva a 119-et mutatja átlagúi. (Helyeslés. Úgy van! jobb felől.) Tehát feltétlenül helyeslem a relationak ily mértékben való megállapítását. Nem habozom kijelenteni, hogy daczára annak a bevezetői eg említett kormánypárti lap megjegyzésének, engem teljesen kielégít az az alap, a melyen a t. minister úr azt a nemzetközi szerződést az érmekre vonatkozólag Ausztriával létrehozta. Sőt megvallom, az újabb időben nem tudok egyetlen egy okmányt egész törvénykönyvünkben, mely a fennálló közjogi helyzetnek, illetőleg Magyarország jogos önállóságának elvileg annyira megfelelne, mint ez az okmány : úgy, hogy ha bárki is összehasonlítja azt azzal a nemzetközi szerződéssel, mely a skandináv unióhoz tartozó államokkal köttetett, azt fogj a találni, hogyannak teljesen megfelel; ezt is készséggel elismerem. Helyeselni kell természetesen azt a negyedik, külön javaslatot, mely az osztrák-magyar bank szabályai 87. §-áuak módosítására vonatkozik, mert hiszen a nélkül a törvény keresztűlvihetetlen volna. Helyeslem azt a javaslatot is, mely a conversiora vonatkozik: óhajtom, hogy sikerüljön azt a t. pénzügyminister urnak a lehető legkedvezőbb körülmények között keresztülvinni. Egyetlenegy óhajtásom volna ezen törvényjavaslatra nézve, melyet itt röviden jelzek: ez vonatkozik azon parlamenti bizottságra, melynek ellenőrzése alá a t. minister úr igen helyesen — más államok példájára — ezen művelet keresztülvitelét helyezni akarja. Ilyen volt Olaszországban és ilyen volt annak idején, ha nem csalódom, Svájczban is, hanem óhajtanám, hogy ezen bizottság hatásköre világosabban, tüzetesebben lenne körülírva, úgy, a mint az olasz törvényben történt; másodszor azt hiszem, különösen a mi pártviszonyaink között kissé szűk számra szorította a t. minister úr ezen bizottságot. Mert azt hiszem, hogy arra csakugyan senki sem gondol, hogy akkor, mikor ilyen fontos míívelet ellenőrzéséről van szó, abban a bizottságban az ellenzék kellőképen képviselve ne legyen, ez valóságos parlamenti absurdum lenne; márpedig a mi parlamenti viszonyaink mellett azt nem igen tartom helyesnek, hogy ilyen kis számútagból álljon a bizottság, mikor tulaj donképen négy tag marad a képviselőház: számára, mert hiszen hármat elvisz a főrendiház. Mondom, valami súlyt nem helyezek erre, hanem érinteni akartam a kérdést, hogy alkalma legyen a t. minister úrnak válaszolni és ha méltányosnak találja e kívánságomat kielégíteni. Kevesebb le kesedéssel ugyan, de mégis hozzájárulok, mert kénytelen vagyok vele, a hatodik javaslathoz, a melyről itt a házban még szó nem volt és a mely még nem is javaslat, hanem csak jelentés alakjában fekszik előttünk. Vonatkozik ez az osztrák veretű és kétforintos ezüst egyesületi tallérokra. Habár a tegnapi napon beszélt szónokok hallgatással mellőzték e tárgyat: én nem tagadom, hogy e javaslatban nagy áldozatot látok, a melyet Magyarország Ausztriának hoz. Áldozatot azért, mert nem lehet tagadni, hogy 46, majdnem 47 milliónyi ezüst lesz az, a mely előbb-utóbb mégis csak vissza fog vándorolni a monarchiába és ez igen tetemesen megzavarhatja az aranyértékre való áttérést. Igaz, hogy a t. minister úr — és e részben érdemét elismerem — keresztülvitte azt, hogy legalább három esztendei békét biztosított magának azon oldalról; de én ezt a három esztendőt kevésnek találom, mert ha én végigtekintem mindama valutarendezéseket, a melyek Európaszerte történtek: nem találok egyet is, a hol három év vagy rövidebb idő alatt vitetett volna keresztül. De feltéve, hogy három esztendő alatt ezen míívelet teljesen keresztül lesz víve —- bár a magam részéről ezt sokallom — akkor is félek tőle, hogy zavarólag fog hatni azon 47 milliónyi ezüst, mely most csak azzal a harmaddal reducáltatik, melyet az osztrák átvállal és melyet valószínűleg a maga verdéiben át fog veretni új pénzre; de azért még mindig nagy ezüsttömeg marad. Mondom, én ezt hatá rozottan áldozatnak tekintem; de áldozat nélkül nagy czélokat elérni nem lehet: én tehát a jóval elfogadom a rosszat is, ezt az áldozatot is. Midőn így röviden jeleztem a javaslat előnyeit, melyek úgy engem, mint azt a pártot, melyhez tartozom, rábírták arra, hogy a javaslatot elfogadjuk, nem tagadom, hogy én is látom ama hézagokat, a melyekre Graal Jenő t. barátom tegnapi szép beszédében rámutatott. Sőt én azon kettőhöz, a melyet ő említett, még egy harmadikat is sorolok. De előbb foglalkozni akarok azzal a kettővel, a mennyiben nem állok egészen az ő álláspontján. 0 kiemelte, hogy a
