Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-83

|35 II, ersfáws fi.léi 18MI jogalapból van indítványozva a 14. §, ezen intézkedése. Tehát kérem a képviselő unit és a házat, ne méltóztassék ezen túlmenni, mert ez a magán jogviszonyokba való beavatkozás volna és az itt javasolt intézkedésnek tárgya tisztán és kizárólagosan a községenkiüti biztosírás és így csak erre v< natkozhatik az intézkedés. Kérem a szakasznak változatlan fentaitását. (Helyeslés jobb felöl.) Wekerle Sándor pénzügyminister: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Magát a szakaszt, azt hiszem, nem kell bővebben indokolnom, mégis, hogy az ellentétet kitüntessem, a mely a szaka?z eredeti rendelkezése és t. képviselőtársam inódosítosa között van, kénytelen vagyok megjegyezni először azt, hogy többé kevésbbé közömbös, vájjon a szerződés megszüntetésére vonatkozó határozat felvétetik-e a törvénybe vagy sem. Kö zömbös azért, mert úgy a megváltási jegyzőkönyvekben, mint a bérleti szerződésekben ma is ki van kötve, hogy ha az adótételre nézve változás áll be, akkor a szerződési összeg megfelelőleg felemelendő vagy leszállítandó, fenmaradván mindkét fél joga arra nézve, hogy a szerződést 30 napra felmondhassa. E lényeges jogunk tehát ma is megvan, miután a törvény az adótételeket több tekintetben változtatja. Megmondom, hogy miért veszszük azt mégis a törvénybe: ezélszerííségi szempontból, mert igen sok bajjal jár, ha a törvény ezt ki nem mondja; akadnak felek, a, kik igen sok dolgot adnak az administraíionak, mert azt vitatják, hogy nem szűnik meg a szerződés. De másodszor előfordul az is, hogy akár a tél, akár a pénzügyigazgatóság elmulasztja kellő időben a felmondást, a miből mindenféle bajok és teendők származnak az administratiora nézve. Ily körülmények között, miután ez lényegileg ki van kötve a mai szerződésekben, helyesnek tartom ezt minden félreértés kikerülése végett magában a törvényben kimondani. (Helyeslés jobb felöl.) Másodszor megjegyzem, hogy ne méltóztassék azt gondolni, hogy itt e törvény alapján a szerződések nagy tömegének megszüntetéséről van szó. Mindenesetre a szerződések nagy része fog a törvény, illetőleg a szerződések kikötése alapján megszűnni; de vagyok bátor megjegyezni, hogy 12.000, helyesebben 12.500 beszedési körzet közül csak 9000 körben van a kizárólagosság alapján hasznosítva az italmérési jövedék; e 9000 körzetre vonatkozó szerződések különben is lejárnak az év végével, marad 3000 beszedési kör, a melyre vonatkozólag a szerződések megszüntetendők azon esetben, ha azok különben is le nem járnak. Nem így áll ez a borfogyasztás biztosításánál, mert a borfogyasztás biztosításánál azt mondhatjuk, hogy körülbelül 5 — 6000 szerződés L Jnliss 8-én, kH&m, szűnnék meg eo ipso, ha semmi intézkedés sem történnék, míg a másik felére továbbra is érvényben maradna. Még csík azt vagyok bátor megjegyezni, hogy ne méltóztassék ezt fisealis intézkedésnek tekinteni, mert arra nézve kellő tájékozást szereztem, hogy mi lesz ennek pénzügyi eredménye. Épen azért, mert a borfogyasztási adó rohamosan hanyatlik a phylloxera pusztítása folytán, igen sok pénzügyigazgatóság részéről azt a felvilágosítást nyertem, hogy pénzügyi szempontból kívánatos lenne, ha a felmondási joggal nem élnénk, mert nem fogunk oly összegeket biztosíthatni. Ez tehát, t. ház, nem pénzügyi, hanem ezélszerííségi, a helyes adózás szempontjából is megfelelő intézkedés, mert az xíjabb viszonyoknak megfelclőleg fogjuk a fogyasztási viszonyokat kipuhatolni és a megfelelő adóösszeggel terhelni. Mindezek az argumentumok fenforognak a kincstári szerződésekre nézve. Kincstári szerződések az 1892 — 1894. esztendőn túlterjedőleg úgyszólván nincsenek, mert a szerződések csak három évre köttetnek. Tehát a folyó évet beszámítva, a 94. éven túl minden szerződés különben is lejár. Azért nem állok jót, hogy egyikmásik pénzügyigazgatóság nem kötötl-e kivételesen hosszabb időre szerződést, ámbár bátor vagyok megjegyezni, hogy a pénzügyigazgatóságok e tekintetben oly correctségge

1

, járnak el, hogy nem hiszem, hogy előfordult volna az egész orí-zágban. hogy a pénzügyigazgatóságok hatáskörükön túlterjeszkedve, 1894-en túl terjedő szerződést is kötöttek volna. Egészen másként áll azonban a dolog a magánszerződésekre nézve. A kincstári szerződésekre nézve intézkedhetünk, mert azokat ismerjük és tudjuk, hogy azokban különben is ki van mondva a fölmondás joga; tudjuk, hogy nem a viszonyok megzavarása végett mondjuk fel a szerződést, hanem azért, hogy a megváltozott viszonyoknak inkább megfelelő alapokon tudjuk rendezni ezen ügyeket. Hogy fennállanak-e ezen feltételek a magánszerződésekre nézve; vájjon nem-e egészen ellenkező érdekek sértetnének ez által, az iránt semmi tájékozottságunk nincs: azt hiszem tehát, minden jogi felfogás ellen cselekednénk, ha ilyen előttünk ismeretlen téren szüntetnők meg a szerződéseket. Megengedem, t. ház, hogy lesznek egyes községek, a melyek talán 1892 on túl terjedő határidőre kötöttek szerződéseket és vállaltak kötelezettséget magánosok irányában; tudomásom nincs ugyan erről, de lehet, hogy a t. képviselő űr tud ilyen eseteket; de bocsánatot kérek, akkor sem az a helyes eljárás, hogy a törvény-