Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.

Ülésnapok - 1892-77

332 "• *MÍi*fW ülés 1892. junins 24-én, pénteken. elv alkalmaztatik a bíróságok által tudtomra más esetekben is és így absolut többség kívántatik meg. Ki van mondva Magyarországon és Erdélyben, hogy a birtokok lehetőleg egy tagban adassanak ki. Elismerem, hogy az 1880: XLV. tcz. Erdélyre nézve e tekintetben némileg javít a helyzeten, a mennyiben azt mondja, hogy a legelő egy tagban, de a határ fekvésének, a helyi viszonyoknak és a mezőgazdaság érdekeinek megfelelő részletekben hasíttassék ki. Ez mindenesetre haladás; de nézetem szerint nem egészen helyes irányban, mert hogy minő gazdálkodás van az illető tulajdonosok érdekében, annak eldöntését nem a bíró belátására, hanem az illető tulajdonosok többségének független, önálló elhatározására bíznám. A közlegelőre nézve már voltam bátor említeni, hogy az az érdekeltek egy negyedrészének kívánatára bármikor felosztható. Ezekkel szemben álláspontom röviden az, hogy én a tagosításnak rendezetlen határokban megkönnyítését mindenesetre ezélszerünek és szükségesnek tartom. Ennek folytán igen óhajtandónak tartanám azt, hogy az Erdélyre nézve erre vonatkozólag fennálló dispositio Magyarországra is kiterjesztessék, vagyis hogy a rendezetlen határok rendezését a birtokosságnak egy negyedrésze kívánhassa, de megadnám a kisbirtokosságnak azt a jogot, hogy maga határozhassa el: egy tagban kívánja-e kivenni illetőségét, vagy a fordulós rendszer szerint három vagy négy tagban. És erre nézve, azt hiszem, ma már bajos volna a régi törvényeinkben featartott megkülönböztetést fentartani, volt úrbéresek és volt földesurak közt, hanem az elválasztó vonalat meghúznám a terület nagysága szerint és azt mondanám, hogy bizonyos minimalis területen felüli birtokos minden körülmények közt követelheti az egy tagban való ki hasítást, a kisebb birtokosok azonban a többség rendelkezését tartoznak e tekintetben acceptálni. A mezei rendtartásra vonatkozó törvény feladata leend azután az így megteremtett fordulós tulajdonjognál a gazdálkodás mikéntjét szabályozni. A mi a közlegelőt illeti, ott mindenekelőtt feltétlenül eltörlendőnek vélem az egy negyedrésznek felosztást követelő jogát és nem tudom, hogy akkor is eleget teszünk-e a helyes politika követelményének, ha ezt a jogot a jogosultak felénél többnek, az absolut többségnek adjuk meg. Eltörlendőnek találom azért, mert a közlegélőknek egy mélyen fekvő társadalom-politikai és etikai alapja is van, a mely még az úrbériség korában is létezett, midőn a házas zselléreknek megadatott bizonyos részesedési jog a közlegelőkben. A közlegelők tehát nemcsak a közbirtokosoknak képezik tulajdonát, hanem azokban azon mélyebb alapgondolatot látom, hogy a kevésbbé vagyonos elemeknek mód nyújtassák oly állattenyésztés folytatására, a mely a háztartás körűi szükséges. Ez a kérdés mélyebb megfontolást igényel; nem tudnám megmondani, hogy hol volna a határ megvonandó, de ez mindenesetre oly szempont, a mely felett könynyen elsiklani nem lehet. (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) T. ház ! Még egy pont van, a melyre nézve röviden nyilatkozni kívánok, ez az arányosítási perek kérdése. (Halljuk ! Halljuk!) Ezekre vonatkozólag az 1871 : LV. tcz. 15. §-a azt mondia, hogy a mennyiben jelen törvény hatályba lépésétől számítva három év alatt az arányosítás senki. által nem kéretnék a törvényszék azt hivatalból folyamatba téteti. Ismétlem, t. ház, hogy a közös birtokoknál az arányosítás kérdése oly eminens joga minden birtokosnak, hogy ha csak egy érdekelt fél kívánja, határozottan meg kell adni a jogot az arányosítás keresztűlvitetelére. De megvallom, hogy arra egyáltalában nem tudok bármely indokot elképzelni, mely elég súlylyal bírna arra, hogy egy birtokosságra, a hol senki sem kívánja az arányosítást, puszta jelszavak kedvéért az arányosítási perek rá oktroyáltassanak. Nem tudom, van-e sok concrét eset, a melyekben e kérdés actualitással bír; egyet tudok : Vízakna városa arányosítási ügyét. Húsz év óta húzódik a kérdés, a város békéje követeli a status quo fentartását, a birtokosság a status quo feltartásában minden érdekét kielégítve látja. Belejátszik ott a nemzetiségi kérdés is, a város vagyonosabb magyarsága talán némi áldozatok árán is ez által tudta a békét a románsággal fentartani, befolyását érvényesíteni. És a törvény az összes lakosság egyhangú ellenzése daczára, ha csigaléptekkel is, reá kényszeríti az arányosítást, mely az egész községbékéjét alapjában felforgatja. Azt hiszem, sok ily eset nem lesz, de ezt is oly eminens sérelemnek találom, hogy azt, ha máskép nem, egy külön novella útján is orvoslandőnak vélném és nem lehetetlen, hogy teljesen feledésbe ment más arányosítási ügyek is, a melyek közmegegyezés folytán nyugodnak, ha eszébe jut egy bírói tagnak e kérdést felvetni, felkavartassanak az öszszes tényezők ellenére. Ezt mellesleg jegyeztem meg; előadásom súlypontját, ismétlem, a kisbirtokosok birtokviszonyai rendezésének kérdésére fektetem. Megvallom, t. ház, egy súlyos mulasztás terhel igénytelen nézetem szerint mindnyájunkat pártkülönbség nélkül, a kik különösen a magyar alföldön ismerjük a birtokviszonyokat, a kik azt a kárt látjuk, a mit a mai törvényes állapot e tekintetben előidézett; a kik azt az elkeseredést látjuk, a mit a jogaiban sértett többség méltán érez magában: hogy ez ügygyei nagyobb érdek-