Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-71
h. omágos Illés 189S. jnnlns I^én, keídcm 191 heh beszéltem (Élénk derültség.) s ha azt mondtam, hogy a jelen körülmények közt, midőn északról fenyegetve vagyunk s midőn a nemzetiségi .kérdések nincsenek megoldva, veszedelmesnek tartanám azon hadsereget, mely minket mint egy egységes tényező megvéd és hivatásának megfelel, ketté választani. Mert mi következnék ezen ketté választás után? Bekövetkeznék egy bizonyos stadimn, a mely átmeneti stádiumban valóban úgy az egyik fél, mint a másik fél, hullához hasonlítana, ellenségeink pedig ezen átmeneti stádiumot felhasználnák arra, hogy bennünket megtámadjanak és a szétbonczolás volna ezen nagy politikának a befejezése. Beöthy Ákos t. képviselőtársam végre mindazokból, a miket nem mondtam, oda concludál, hogy bennem valami fertelmes német szellem lakozik s hogy én tulaj donképen magyar ember nem is vagyok. T. ház! 1867-ben, midőn a magyar kormány kineveztetett, Bécsben voltam, mint cs. és kir. tettleges állományú százados az 58-ik gyalogezredben, a melynek soraiban az 1866-iki véres csatákban részt vettem. Az nap. mikor ő Felsége az Andrássy-ministeriumot kinevezte, ezredesem tői szabadságot kértem, lejöttem Budapestre, Andrássy grófnál jelentkeztem és szolgálataimat a magyar hazának felajánlottam. (Élénk éljenzés.) Ezt csak nem teszi rossz hazafi. Erre b. Eötvös József akkori vallás- és közoktatásügyi minister kinevezett honvédelmi hadtanárnak, úgy nevezték ezt akkor. Ugyanis egy ilyen tanszéket állítottak fel a magy. kir. egyetemen, magyar tisztre szükség volt, más nem akadt, tehát engem neveztek ki oda. Összeszedtem minden erőmet, tehetségemet, akaratomat, hogy megfeleljek ríj állásomnak, éjjel-nappal tanultam, leküzdtem az akadályokat. írtam egy három kötetnyi tankönyvet is, mely azt bizonyítja, hogy megfeleltem kötelességemnek. Hol van tehát a rossz hazafi ? Később a honvédség soraiba léptem, ott is hűen megfeleltem kötelességemnek, mint dandár tábornokot egy tótajkú dandár fölé helyeztek, a melyben meghonosítottam a jó magyar szellemet. Hol van tehát a rossz hazafi? így tehát a t, képviselő úr állításait visszautasítom. Most bizonyítsa be a t. képviselő úr, hogy ő jó hazafi. (Élénk éljenzés.) Beöthy Ákos: T. ház! Az előttem szólt t. képviselő úr azzal vádol engem, hogy tegnapi beszédét félremagyaráztam, vagy legalább is félreértettem. A félremagyarázás nekem egyáltalában nem szokásom. Lehet, hogy félreértettem, bár őszintén megvallva, azt sem hiszem. A t. képviselő úr jónak látta beszédem czáfolatába bocsátkozni és azt állítani, hogy a nnket czáfoltam, azokat ő nem monda. Hivatkozom az egész t. háznak, vagy legalább a t. ház ezen oldalának emlékező tehetségére, (Nagy mozgás és derültség jobb felől.) hogy igenis a t. képviselő úr mondta azokat és épen azért, mivel azokat mondta, volt oly nagy indignatio, mert ha az nem lett volna olyan sérelmes nyilatkozat, senkinek sem jutott volna eszébe, hogy indignálódjék. (Helyeslés bal felől.) Megengedem, most már a gyorsírói feljegyzésekben, vagy az »Országgyú'lési Tudósító«-ban az a beszéd másképen fest. (Derültség.) Gr. Pongrácz Károly: Hát hamisító vagyok? (Felkiáltások a baloldalon: Csak corrigált! Corrector volt!) Beöthy Ákos: A t. képviselő úr azután azt mondu, hogy én őt rossz hazafinak neveztem. Bocsásson meg, én ezt nem tettem és egy általában soha egy képviselőtársamról és magyar emberről sem fogom ezt mondani, mert erőy meggyőződésem, hogy magyar ember rossz hazafi nem is lehet. (Közbeszólások és zaj.) De igenis mondtam azt, hogy beszédje egészen azt a felfogást tükrözi vissza, mint a mely Grrivicsich beszédében kifejezésre jutott. Ehhez hozzá kívánom még tenni, hogy Grrivicsich, mikor ezt a beszédét tartotta, magyar embernek vallotta magát és azt mondta, hogy a magyar nemzet irányában a lehető legjobb érzelmekkel viseltetik. (Tetszés a baloldalon.) Különben ennek meg van egy igen egyszerű eldöntési módja: méltóztassék a t. képviselő úr elolvasni Griviesich beszédét... . Gr. Pongrácz Károly: Dehogy olvasom! (Derültség jobb felől) Beöthy Ákos:..... és ott csakugyan saját beszédének hű visszhangját fogja találni. (Derültség és helyeslés balfelől, Zaj a jobboldalon.) Elnöki T. ház Kíván-e még valaki szólani? Ha nem, akkor a vitát bezárom. A tétel nem támadtatván meg, a 44.597 frt 69 kr. roegszavaztatik. Széll Ákos jegyző: (olvassa) : Fegyverzeti és lőszerbizottság 25.354 frt 31 kr. Elnök - Megszavaztatik. Széll Ákos jegyző: (olvassa): LudovikaAkadémia 409.544 frt 41 kr. — Beíicska Béni! Belicska Béni: T. ház ! (Halljuk! Halljuk) A honvédség számára kért költségvetést szívesen megszavazom, de a legszívesebben szavazom meg a honvéd Ludovica tisztképző akadémia tételét, különösen most, a mikor az 1890. évi XXIII. tcz.-kel a rendszeresített növendéki létszám-sz .paritás lehetővé fogja tenni azt, hogy néhány év múlva a honvédség tisztikara kizárólag ezen intézet növendékeiből egészíttessék ki és meg fogja szüntetni a honvédségi tisztikar köréből fölhangzó ama panaszokat, hogy a közös hadseregbeli tiszteknek a honvédséghez való tömeges beosztása által a honvéd tiszteknek érdé-