Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-71
í 82 71. orsíágos ülés 1892, j tintás 14-én, kedden, is inkább hajlandó volt elállni az intézet felállításától, mert úgymond Deák Ferencz (Olvassa): ^Bármennyire kívánatos volna is ezen intézetnek minél előbbi létrehozása, de ezt a nemzet jussainak sérelmével és nemzetiségünk kárával megvásárolnunk nem lehetett.* így gondolkoztak, t. ház, Magyarországon a katonai nevelésről 1848 előtt. így gondolkozott Deák Ferencz, a kinek politikai örökségére, sőt ezen örökség kizárólagosságára önök igényt formálnak. Akkor, midőn nem az általános védkötelezettségen, nem a néphadseregen alapúit a védszervezet, akkor, midőn aránylag csekély számú honfiakat foglalt magában a véderő, midőn tehát nem az egész nemzet ifjúsága ment azon keresztül; midőn az ott fejlődő szellem nem bírhatott kihatással az egész nemzet intelligentiájának szellemére : még akkor is oly fontosnak vélték a magyar katonai nevelés keresztülvitelét, hogy inkább hazafias áldozatkészségéből és az országgyűlés forró óhajtása folytán az országgyűlés által megszavazandó összegből felállítandó intézet felállításáról lemondtak, semhogy attól a követelménytől elálljanak, hogy abban az intézetben magyar nemzeti szellemben és magyar nyelven történjék az előadás. (Élénk tetszés a bal- és szélső báloldalon.) Valóban nincs okuk azoknak, a kik ellenzői a magyar katonai oktatásnak ezekre a történelmi tényekre valami emelkedett önérzettel visszatekinteni; nem lehetnek büszkék arra, hogy mikor elődeink a mikor még parlamentaris kormány nem volt, a mikor az ország alkotmány jogi függetlensége oly határozottan elismerve és szervekkel ellátva nem volt; mikor az általános védkötelezettségen alapuló nemzeti hadsereg nem volt, midőn tehát az országnak annyi ereje nem volt, mint most és midőn őseink a katonai nevelés követeléséhez mégis oly szívóssággal ragaszkodtak, hogy akkor most a 67 iki kiegyezés 25 éves fordulójának esztendejében ugyanezt a katonai nevelést nemcsak nem kívánják, nemcsak nem követelik, hanem mint az 1867-iki intézmények szellemébe ütköző, közveszélyes félig-meddig forradalmi irányzatú követelést visszautasítják. (Élénk tetszéés a baloldalon.) T. ház! A tegnapi napon Pongrácz Károly t. képviselőtársam azt a kérést intézte az ellenzékhez, hogy ne iparkodjék a hadsereg ellen ellenszenvet terjeszteni, hanem ellenkezőlegdparkodjék minden nyilatkozatában a hadsereg iránti rokonszenvet kímélni és ápolni. Reám nem vonatkozhatik a t. képviselő úr eme megjegyzése, mert én a hadsereg körében előforduló intézkedéseket sokszor tettem kritika tárgyává, de tettem mindig úgy, hogy a hadseregről a meleg elismerés hangján szóltam. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Annál elfogulatlanabbal válaszolhatok tehát a t. képviselő úr ebbeli felszólítására és annál elfogúlatlanabbúl mondhatom, hogy nem az volna a t. túloldalnak első kötelessége, hogy a kisebbséghez ilyen figyelmeztetéseket intézzen és az ellenzéknek sem az lehet szerepe, hogy minden visszaélés felett szemet hunyjon, hogy azt kritika tárgyává ne tegye, csakhogy a hadsereg elleni ellenszenv ébresztésének gyanújába ne kevertessék. De önöknek, a kormánynak és a t. többségnek, hogyha nem pillanatnyi kényelmüket nézik, nem a nehézségeknek és apró összeütközéseknek kikerülését tekintik czeljuknak, hanem ha valóban a 67-iki intézmény megerősítését tűzték ki czélúl, önöknek volna mindenekelőtt kötelességük gondoskodni arról, hogy ú gy az intézménynek megalkotásában, mint egyes sérelmes eseteknek gondos, figyelmes megvizsgálásában, ha kell, nem eltússolásában, hanem megtorlásában megteremtessenek annak alapjai, hogy a hadsereg iránt rokonszenvvel viseltessünk a nélkül, hogy magyar nemzeti érzésünket nemcsak eltagadni, de még elhallgattatni se kelljen. (Élénk helyeslés. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ezen irányzatnak vélünk szolgálni akkor, midőn nem valami új, nem valami nagy, nem valami nehezen keresztülvihető, vagy egetverő követelést, hanem egyszerűen ezen század eleje óta őseink által táplált óhajtást és követelést és annak continuitását fentartva, magyar nemzeti nevelést iparkodunk behozni katonai intézeteinkbe; mert ezzel útját akarjuk egyengetni annak, hogy a magyar ifjúság a katonai kiképzés minden fokozatán nemzeti érzelmének sérelme nélkül keresztűlvitethetvén, elfoglalhassa a hadsereg minden polczán, a legmagasabbat is beleértve, az őt megillető helyet. Ezzel útját akartuk szegni annak, hogy elkertíltessenek az összeütközések a hadsereg és a magyar nemzeti szellem közt, a melyet elpalástolni lehet, de azzal rosszabb szolgálatot teszünk az ügynek, mintha a bajnak szemébe nézünk és azt orvosolni akarjuk. Hogy a magyar nyelvű és magyar nemzeti szellemű nevelés a hadsereg érdekeivel ellenkezik, ennek a tételnek a fölállítása nem egyéb, mint theoreticus eonstruálása az ellentétnek a közös hadsereg és a magyar nemzet között. És ha ez az ellentét egyszer felmerül és azok által nyer elismerést, a kik a közös intézményeket fentartani magukat hivatva érzik, akkor az erősebb sohasem lesz az államnak valamely egyes intézménye, akár a hadsereg, hanem mindig maga a nemzet. (Élénk helyeslés, tetszésnyilatkozatok és taps a bal- és szélső baloldalon*)
