Képviselőházi napló, 1892. IV. kötet • 1892. junius 1–junius 24.
Ülésnapok - 1892-65
05. crszáges ülés 1892. jnnins 1 én, szerdán. É írni az államtitkár úr, azt kellett volna írnia, hogy 1667-ben a jogi facultas a Lippay és Loósy-féle alapítványokból létesült, de ezzel ismét el kellett volna ismernie a jogi facultas katholieus jellegét, kathoíicus természetét, a mint hogy tényleg a végrendelet végrehajtói Szegedy Ferencz és Pongrácz György irataiból kitűnik, hogy az alapítványokat az esztergomi főkáptalan védelme alá helyezte és voltaképen az esztergomi főkáptalan főhatósága alá helyezte a jogi tanárokat is. És ezeknek kötelességévé tétetett »ut divina oíficiae frequentabunt, professionem fidei toties, qnoties reliqui professores aeademiae facíant«. Mikor az orvosi facultásra kerül a sor, azt írja az államtitkár úr, hogy Mária Terézia létesítette, de elfelejti hozzá tenni, hogy a dunaföldvári apátság jövedelmét rendelte e czélra, mely apátság jövedelme az 1548: XII. tcz. szerint csak katholieus czélra volt fordítható. Továbbá, midőn Mária Terézia az egyetemet áthelyezte Nagyszombatról Budára, akkor nyíltan kijelentette, az ezt elrendelő iratban, hogy »eandem universitatem ante Tyrnaviae constitutam«. Tehát ugyanazon egyetemet, nem pedig valami más, közös kir. egyetemet, melyet Pázmány alapított és a Loósy és Lippay alapítványok gyarapították és a mely később a dunaföldvári apátság jövedelméből az orvosi faeultással gyarapíttatott. Mert ha közös egyetemet akart volna érteni, akkor nem lett volna szándékában egy más ilyen egyetemet alapítani, pedig e szándékát határozottan kifejezte a Pozsonyból az erdélyi kormányszékhez intézett azon leiratában, a hol erről szó van. Ezeket kívántam a királyi katholieus egyetem jellegére megjegyezni. Hasonló irányzatosság van a ezikk azon pontjában is, mely a Budapesten pár év előtt létesített FerenczJózsef intézetre vonatkozik. Itt is csak elcsúszik röviden a tárgy fölött és nem jegyzi meg azt, hogy ez intézet is katholieus alapból létesíttetett, jólehet abból a katholieus papok ki vannak tiltva. Ezeket csupán a történelmi igazság kedvéért. Végül engedje meg a t. ház, hogy a cultusminister úr tegnapelőtti beszédjének egyik passusára kiterjeszkedjem. A minister úr, védekezve azon állításom ellen, hogy a katholieus egyházi javadalmak sokszor kortes-szolgálatok javadalmazására fordíttatnak: a maga személyére nézve e vádat visszautasítja, elődjére nézve pedig kijelenti, hogy legalább is különösnek találja, hogy oly ember gy r anúsíttatik, a ki nem lehet jelen és nem utasíthatja vissza e vakmerően hangoztatott állításokat. A t. eultusminister úrnak személyére vonatkozólag én nem állítottam semmit és igen szívesen s örvendve veszem tudomásul azt, a mit a minister úr mondott, hogy az ő élete e tekintetben nyitott könyv és hogy ez a jövőre nézve is így lesz. Azonban a múltra nézve kétségtelen az, hogy T kortesezélok jutalmazása szempontjából egyházi javadalmak adományozása ténydeg megtörtént és ez oly általánosan tudott dolog, hogy ha az ember részletesen akarná bizonyítani, tényleg nyitott ajtókat döngetne. Berzeviczy Albert: Tessék konkrét tényeket mondani ! Vajay István: Ha az ember konkrét tényekkel áll elő, akkor ezt személyeskedésnek és kiesiny r esk édesnek mondják, de annyi bizonyos, hogy nincs olyan igazság, a melynek ellenkezőjét a valószínűség varázsával be nem lehetne vonni és nem lehetne felhozni egy más okot, hogy ez ezért történt és nem azért. De mivel az államtitkár úr ismételten provokált, hogy hozzak fel 'konkrét tényeket, majd felhozok. (Halljnk! Hallju k!) Távol legyen 'tőlem azt az ostobaságot állítani, hogy mihelyt a kormánypárti padokon ülő katholieus pap-képviselő bizonyos idő múlva bizonyos egyházjavadalomban részesül, akkor az eo jpso a kortes-szolgálat jutalmazása czéljából történt. Ezt nem állítom, mert meggyőződésem az, hogy akár az egyik, akár a másik oldalon ülő egyházi férfiúnak számára mindig megmarad az egyházi és tanügyi tevékenység terén az a tág mező, a melyen igen sok hazafias érdemet szerezhet és ezek jutalmául bizonyos pozíciókat nyerhet; de ha a tények azt mutatják, hogy voltak a túloldalon egyes papképviselők, a kik 17 éven keresztül nem tettek egyebet, csak igennel szavaztak és azután kaptak reális prépostságot: akkor az ilyen eset tisztán magán hordja azt, hogy az kortes-szolgálatok jutalmazása czéljából történt. Ezenkívül hozok fel még egy eklatánsabb, a magyar katholicusokat mélyebben sértő esetet. A magyar állami szervezetben van egy pozíció, a melynek elfoglalására csak tudodomány, ész, okosság, tapintat, erély, szóval oly kitűnő erények qualificálnak, a melyekkel minden ember nem rendelkezik. Évekkel ezelőtt megtörtént, hogy ebbé a pozícióba becsempésztetett egy oly ember, ki ezen állás méltóságát kellőleg representálni nem tudván, vele szemben alkalmazni kellett azt az elvet: »promoveatur, ut amoveatur,« pedig ez oly ember, a ki sem magyarul, sem latinul, de még csak orthographice írni sem tud, a ki érsekéhez intézett egy beadványában ily megszólítást használ: »Eminentissime Cardinale!« (Derültség.) kinek érsekéhez intézett beadványai mulatság tárgyául szolgálnak az aulisták körében és hogyha
