Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-46
84 46. országos ülés 1892. május 5-éu, csütörtökön. birt volna, ezúttal szerezzen róluk tájékozást. (Ualljuk! Halljuk!) Az ungvári erdőségekről tudvalevőleg azt beszélik, hogy azokban az államnak oly rengeteg területe van, hogy egy 90 kilóméteres országút mindenfelé állami erdőkön megy keresztül. Ez a rengeteg erdőterület tele van mindeníéle vaddal, őzökkel, szarvasokkal, vaddisznókkal stb. A vadászati jog ez óriás területre ki van adva haszonbérbe 2000 frtért. Igen természetes, hogy az ungvári erdőségekben, épen úgy, mint minden más erdőben, az erdőtörvények értelmében a már letarolt erdőrészek újból befásítandók. De hiába való minden ez iránti fáradozás, hiába fásítják be az erdőnek arra hívatott közegei ezen területeket, mert az a tömérdek őz és szarvas minden esztendőben annyira tönkreteszi az ültetvényeket, hogy alig marad azokból meg 1—2%. De még ez sem elég, t. ház. Valahányszor ezen erdőségekben nagy hajtóvadászatokat tartanak, azokon mindig részt kell venni az erdőkezelőknek, a kik minden egyes vadászatért napidíjakat kapnak az állampénztárból. Hozzájön még az, t. ház, hogy az a tömérdek vadállomány olykor megunja az állami erdők sűrűjét és kirándulást rendez a szomszéd tótok birtokaira. Ott pedig szénát, kukoriczát, pityókát tönkretesznek és felfalják a szegény embereknek mindenét. Már most azután az a jámbor orosz megpróbálja az elhajtást, mert csak annyit tehet, hogy udvariasan elhajtja, mert megölnie nem szabad és azután meg vau neki az a joga, hogy ha kárát érzi, elmehet a törvény rendes útjára kártérítést keresni. De azt már elképzelheti mindenki, hogy milyen nagy kedve lehet annak a szegény orosznak a nagy urakkal szembeszállni. De hiába, ha nem tetszik neki, hát menjen ki Amerikába és ezek természetesen azt meg is teszik. Az egész vadászat 2000 forintért van haszonbérbe adva. Én, t. ház, magában abban a tényben, hogy a nagy vadállomány ott az erdőben a csemetéket kipusztítja, borzasztó kárt látok, mert azt látom, hogy a jövő nemzedéknek faszükségletét teheti tönkre. Azonkívül ezen erdei területeken tudvalevőleg a közönséges embernek még a hasznos háziállatait sem szabad legeltetnie, a mi pedig szintén fontos arra a vidékre, mert a háziállatok ekként nem igen terjedhetnek. Azt mondhatják erre, hogy régebben is voltak vadak az erdőségekben. Voltak igen, de régebben nem voltak falkaszámmal, a mint most vannak, mert akkor mindenkinek szabad volt azokat pusztítani. De most rendszeres vadtenyésztés űzetik; pedig bizony nekünk a sport dolgokra nem igen kellene annyi gondot fordítanunk, midőn azt látjuk, hogy közgazdasági szükségleteink fedezésére is alig tudjuk a költségeket előteremteni. Valamint olyan nagyon fényes lótartásra sem volna szükség (Zaj a jobboldalon.) egy ilyen pénzszegény államban; ez csakugyan nem épen indokolt, főleg, ha még ehhez az jön, hogy azon területen nagy vadállományt tartunk, csupán luxusból, hogy legyen az illetőknek mivel tölteni idejöket. Én azon véleményben vagyok, hogy mai napság már a vadászati szenvedély, ha valahol, az Urai-hegységben, vagy Afrika puszta téréin volna helyén, nem az olyan sűrű lakosság között, a milyen a felvidék. Itt egyáltalában a vadászat nem czélszeríí. De továbbá az ungvári erdőségekről még azt is beszélik, hogy megtörténik az is, hogy az állami erdők kezelője elad a helyszínén egyes szálfákat egyes vállalkozóknak 2 — 3 forintért és ugyanazt a fát két hónappal később megveszik a kereskedelmi tárcza terhére 100 — 150 frtért. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Furcsa gazdálkodási Ez így van!) Ha ez így volna, a mint hinnem kell, hogy így van, mert meglehetősen hiteles kútforrásból hallottam, ez kétségkívül nagyon elszomorító volna; hogy pedig ez valószínűleg így van, azt igazolja nemcsak a kútforrás, a honnan hallottam, hanem az a körülmény is, hogy az összes állami erdők között az ungvári erdőségek adják a lehető leggyarlóbb jövedelmet. De eltekintve ettől, azt lennék bátor ajánlani az igen t. föl dmí vei és ügyi minister urnak,, hogy az erdőkezelőségnél — miután az így is, úgy is csaknem házilag van rendezve — a vállalkozókat a lehetőséghez képest kizárni méltóztassék. Hiszen ugyanazon emberek, a kik az állami erdőket kezelik és a fákat a vállalkozóknak eladják, épen Így eladhatják azokat a földmívelésügyi tárcza által megbízott embereknek, a kik eddig arra voltak utalva, hogy a vállal kozáktól szerezzék be azt a fát méreg drágán. Épen azért egyáltalában meg nem érthetem, hogy miért van ezen a téren bizonyos vállalkozók közrejátszására szükség, a kiktudvaleg igen drága emberek. (Helyeslés a szélsőbalon.) Azért bátor vagyok ajánlani a minister úrnak, ha tárczája keretében a szükségletek fedezésére bizonyos hasznot akar elérni, intézkedjék, hogy alárendelt hivatalnokai ezen, a jólét minden eszközével rendelkező vállalkozókkal a lehető legkevesebbet érintkezzenek, már csak azért is, mert e vállalkozók, mint mondtam, roppant drága emberek; nem is hinné az ember, mily nagy igényeik vannak. Sőt ha meggondoljuk, hogy azok az erdőhivatalnokok mily értelmes, derék, tisztességes emberek: csaknem vakmerőség őket üzleti összeköttetésbe hozni e vállalkozókkal. Mindnyájan tudjuk, hogy minden szorgalmas és kötelességeit híven teljesítő
