Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-46

46. országos ülés 1892. május 5-én, csütörtökön. 77 miniatűr ekékkel és miniatűr ökrökkel nem is foglalkozhatik, nem férnek a fejébe azok a különböző combinált tudnivalók, a melyek szükségesek arra, hogy okszerű mezőgazdaságot folytasson. Azonban, a mi igen is lehetséges és szükséges: fölkelteni a kedvet és — a mi szintén lehetséges — képesíteni a tanítót arra, bogy a kedvet fölkeltse. (Helyeslés.) Ez irányban pedig, a mennyiben rendelkezhettem, meg is tettem a tőlem telhetőt. Ott van a debreczeni praeparandia, melyben gazdasági oktatás adatik a tanítóknak; ott vannak az adai, szentimrei, rimaszombati iskolák, melyeknek tanárai téli és vasárnapi oktatást adnak. Es ha ez irányban tovább haladhatok, a mint tervezem, akkor azt hiszem, hogy ennek üdvös eredménye is lesz. (Helyeslés.) A vándortanítók működése — megengedem — helyi yel-közzel méltó panaszokra ád okot. (Halljuk! Halljuk!) Lehetetlen is, hogy vándorközegeknek controll nélküli működése minden alkalommal mindenkit kielégítsen. Itt azonban utalok arra, hogy a mint reménylem, ha majd az érdekképviselet szervezésével a megyei bizottságok fen fognak állani, ezek igen alkalmas orgánumok lesznek arra, hogy ezen vándortanítókat ellenőrizhessék abban az irányban, vájjon ők a viszonyoknak megfelelően és kellő szorgalommal járnak-e el hivatásukban. (Helyeslés jobb felöl.) Hogy mezőgazdaságunkat fejleszteni, még pedig gyorsabb tempóban fejleszteni szükséges, az iránt, azt hiszem, kétség nincs. De ha ezt indicálják bérviszonyaink, nem kevésbbé sürget bennünket az, a mit kelet felől látunk; (Halljuk! Halljuk!) ha látjuk, mily rohamosan halad Románia, Bulgária és Szerbia és hogy mily erőfeszítéseket tesznek ezen a téren: ez arra int bennünket, hogy ne megbénítani igyekezzünk az ő működésüket, hanem ellenkezőleg, használjuk föl azon előnyt, a melylyel birunk (Helyeslés) és igyekezzünk elfoglalni ezen szomszédainkkal szemben azt az előnyös helyzetet, a melyet velünk szemben elfoglaltak és elfoglalnak nyugati szomszédaink. (Igaz! Úgy van!) Mezőgazdaságunknak igen nagy előnyére szolgálna az, ha ők a tenyészanyagot — csemetéket, vetőmagot stb. — innen szereznék be. (Helyeslés.) T. ház! A mit itten nem hallottunk emlegetni, de a mi néha mégis felüti a fejét, az az antiagrár irány. (Halljuk!) Egyesek szeretik az agrár irányt olyannak jellemezni, mintha az a földmívelési érdekek túltengésének egy oly irányzata volna, mely a kereskedelem és ipar helyett s annak rovására akarná fejleszteni a földmívélést. Ezzel nem érthetünk egyet, époly kevéssé, mint avval az iránynyal, mely talán azt mondaná, hogy mezőgazdaságunkért eddigelé elég történt, most már szükséges, hogy átmenjünk egy más térre: az ipar fejlesztésére. (Helyeslés jobb felöl.) Ez nem helyes felfogás, hanem itt harmoniens összmííködésnek kell érvényesülni, a mely mindkét irány előnyére szolgál, a mint ezt igen helyesen fejtette ki Miklós Ödön t. képviselő úr jeles beszédében. Midőn Magyarország termelésének túlnyomó része mégis földmívelési productum, fokozott mértékben kell azt fejleszteni, még pedig három okból és három irányban. Ertem a kivitel érdekét, a belíogyasztást és az adóképesség emelésének fontos érdekét. (Halljuk! Halljuk!) A kivitelt illetőleg, t. ház, ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk — és ez talán kellőleg méltatva ez alkalommal nem volt — hogy a kereskedelmi szerződések és az állategészségügyi conventiók ma már biztosítják kivitelünket oly mértékben, a minőre eddig gondolni sem lehetett és lehetővé van ez téve, bármennyire emeljük is termelésünket, úgy mennyiség, mint minőség tekintetében, a mi biztos alapját képezi az intensiv mezőgazdaságnak. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Ez képesít aztán arra, hogy a mezőgazdaságot, a mely eddig kiválóan magíermelésből és talán rablógazdaságból állott, most már végre állattenyésztéssel egybekötött okszerű gazdasággá alakítsuk át, úgy a nagy, mint a középbirtokon. Ez lehetségessé teszi azt is, hogy a termelésnek oly ágai — a melyek eddig úgyszólván nem léteztek és melyek közül egyet: a különböző fűmagok termelését és ennek exportját, Miklós Ödön t. képviselőtársam is hangsúlyozott — gazdasági életünkben is előtérbe lépjenek. Az exportok korlátjai tehát leromboltattak és az export lehetségessé vált. De minden ország termelésének nem a külföld, hanem a belföld a legfőbb fogyasztója, a mit számadatok is bizonyítanak. (Halljuk! Halljuk!) S ha már most a belfogyasztást tekintjük: azt kell találnunk, hogy e tekintetben is igen hátra vagyunk, mert Magyarország igen keveset, igen rosszat, igen drágán fogyaszt. E tekintetben utalok fővárosunkra. Tény, hogy Magyarországon nyers termékeinket a távolság miatt olcsóbban vagyunk kénytelenek eladni, mint Európa más országai és daczára ennek, az ország szivében fekvő fővárosunkban az élet igen drága (Igaz! Vgy jobb felől.) és luxus-czikkeket képeznek oly termékek, melyekben az ország bővelkedik; úgy a gyümölcs, hal, tej, hús és főzelékek stb. oly méreg drágák, hogy ez absolute semmivel motiválva nincs. A fővárosi életnek drágasága pedig káros hatással van más szempontból is, hogy egyebet ne említsek, a tanügy szempontja-