Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-46

46. országos ülés 1892. május 5-én, csütörtökön. gp, len és sok tekintetben védtelen osztályától e hazának kívánni azt, hogy saját erejével segít­sen magán akkor, a midőn már egészen elerőt­lenedett. Hanem itt ismét buzdítani kell, még pedig nem erkölcsileg, hanem anyagilag. Rá­mutattunk mindnyájan, hogy melyek azon módo­zatok, a melyeknek alkalmazása közgazdasági állapotaink fellendülését vonnák maguk után. Rámutattunk a mezei iparnak mielőbbi meg­alkotására. Mindegyikünk tudja és nem egyszer lett hangsúlyozva, hogy a mezei ipar összefügg a munkáskérdéssel. De hát hogy fejleszszük a mezei ipart ? Bujanovics Sándor t. képviselőtársam meg­jelölte azon bajokat, melyekben mezőgazdasági szesziparunk sínylődik. Tudjuk azt, hogy a mező­gazdasági szesziparral épen azon vidékeken foglalkoztak, épen a kisbirtokos osztály talált abban kereseti forrást, a melynek pusztulása felett panaszkodunk. És ha tudjuk, látjuk azt — és a statisztikai adatok is dönthetetlenül azt mutatják —• hogy a mezőgazdasági szeszipar pusztult és vele pusztult a kisbirtokos osztály is, miért nem segítünk a mezőgazdasági szesziparon ? Azért, mert ha ezen segíteni akarunk, akkor vagy állami subventioval kell előállania, vagy pedig adó­elengedésben kell azt részesíteni. Természetes, hogy e kérdés megoldásának a nagy szeszipar érdekének megsértése nélkül kell megtörténnie. Én azt hiszem, t. ház, hogy azt a határt nem lesz nehéz megtalálni, a hol az egyiknek segít­hetünk, a nélkül, hogy a másikat megrontsuk. De akár milyen kis mértékben akarunk segí­teni rajta, az nem történhetik úgy, hogy e költségvetés tárczájába 10 — 20 vagy 100 ezer forintot veszünk fel, hanem néhány millió frtot kell a t. földmívelé>ügyi minister urnak ren­delkezésére bocsátani, hogy ő belátása és haza­fias jóindulata alapján és a ház bölcsessége szerint minden egyes esetben ott alkalmazza a milliókat, 100 ezreket vagy forintokat, a hol arra szükség van. Azt hiszen^ abban tökélete­sen egyetértünk, hogy ha, pénzünk van, ezt az elpusztult mezőgazdasági ipart ismét életbelép­tetni nehéz nem lesz. (Úgy van! Úgy van! a jobb­oldalon.) De van számtalan más ága a mezőgazda­sági iparnak, a mely a népnek keresetforrást nyújt, mely az elpusztult birtokosoknak a hely­zetén javít. Méltóztattak ezeket felsorolni. T. ház! Mindezen czélok eléréséhez, ismét­lem, az állam nagyobb actiojára és pénzügyi legnagyobb eszközeire van szükség. (Általános helyeslés.) A talajjavításról szólva, lehetetlen, hogy ne bíráljuk meg azon intézményeket, melyeket e tekintetben a külföldön tapasztalunk. (Halljuk! Halljuk!) Látjuk, t. ház, hogy azon országok, me­lyek mezőgazdaságilag előnyben állanak fölöt­tünk, ezt tisztán talajjavítás és különösen ennek különböző és fontos elemei felhasználása által érték el. Nem kell egyebet mondanom, mint rámutatnom azon súlyos bajokra, a melyek az alföldön a munkáskérdésből fölmerültek. Ezek­kel szemben első sorban meg kell figyelnünk, mit tettek azon országok, a hol hasonló föld­tani viszonyok vannak, de a hol mezei mun­káskérdés nem létezik s a hol a föld termé­kenysége fokozottabb mérvben van elérve, mint nálunk ? Ezt kutatva, azt találjuk, hogy pl. Olaszország rónáin iigy segítenek a mostoha climaticus viszonyokon, hogy a földbirtokos osz­tálynak vizet adnak arra, hogy a földjét öntöz­hesse. Az egész művelt világ mezőgazdasága képzelhetetlen földöntözés nélkül. Angliában a csapadék kétszer annyi, mint Magyarország rónáin. És mit tapasztalunk Angliában? Azt, hogy összes fíítermelő területének kétharmad részét mesterségesen öntözi. (Úgy van! Úgy van!) Nagyon természetes, ha ily eszközökkel rendelkezik egy ország; ha a földbirtokos­ság magát függetleníteni tudja a mostoha clima­ticus viszonyoktól; ha a maga termését éven­kint biztosítani tudja, még pedig az évi ter­mésnek bizonyos magas átlagát: akkor nincs oka panaszkodni és nincs szüksége arra, hogy a mezei munkások kérdésével bővebben foglal­kozzék. (Úgy van! Igaz!) De. t. ház, Hortoványi József t. képviselő­társam rámutatott az angliai válságokra is s azt állította, hogy a földbirtok ott sem képes többé a mezei munkásoknak kenyeret adni s ennek következtében azok tömegestől tódulnak a városokba. Ha ez Angliában így áll, akkor az nagyon természetes, mert a munkás ott a városokban keresetet, ipart talál, mely neki kenyeret ad; de nálunk, minthogy iparunk nincs, a munkás hiába tódul a városokba, r ott munkát nem talál. (Úgy van ! Úgy van \) Es mikor az angolok észrevették, hogy a munkások a váro­sokba tódulnak, milliókat áldoztak, hogy a munkásokat visszatérítsék a mezőgazdasághoz; nem engedték megzavarni a mezőgazdasági vi­szonyok természetes összefüggését. (Úgy van! Úgy van!) T. ház! Még néhány szóval vagyok bátor az öntözés kérdésével foglalkozni. (Halljuk!) Az igen t. minister ár erre is kiterjesztette figyelmét. 0, a ki gyümölcs- és szőlőtermelés előmozdításával foglalkozik, tudja, hogy a gyü­mölcs- és szőlőtermelés megmentése és emelése szorosan összefügg a földnek vízzel való ellátá­sával. Mit tapasztalunk Olaszországban? Azt, hogy néhány év alatt — daczára a phylloxera pusztításának — a szőlőtermelés rendkívüli ér-

Next

/
Thumbnails
Contents