Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-46

ofi 46. ©rsüftgos Illés 1S92 május 5-én, csttt5rtöT;5n. hiszem, tévednek azon t. képviselőtársaim, akik például kritisálják a lótenyésztésre szánt öszszegek nagyságát és abban a nézetben vannak, hogy talán jobb lenne azt megrövidíteni egy másik, hasznosahb tevékenység javára; mert ha általánosságban egyetértünk abban, hogy mezőgazdaságunk minden része pénzügyileg mostohán van ellátva, akkor nem az a feladatunk, hogy az eddigi módszer szerint a földraívelés egyik ágánál fukarkodjunk, hogy ezzel a másikon segítsünk, hanem az volna a feladat, hogy valamennyi bajon segítsünk, valamennyi hiányt orvosoljunk. Ezért megvallom őszintén, én nem birok kellő képességgel arra, hogy szép szavakkal elmondjam nézeteimet ott, a hol valóban szépen szeretnék beszélni, (Halljuk! Halljuk!) az én egyszerű laicus eszemmel nem látom be, hogy miképen van az, midőn egyes kisebb bajok leküzdésénél a t. ház rendkívül bőkezű s helyzetének magaslatán áll, akkor itt, a hol mindnyájan panaszkodunk, a hol az egész ország jajgat, absolute sehogy sem tudunk magunkon segíteni. (Tetszés.) Hogy hosszadalmas ne legyek, csak egy pár példát kívánok idézni. (Halljuk! Halljuk!) Midőn egyik városunkat az árviz elsodorta, nem késtünk rövid pár nap alatt 20 millió forintot megszavazni, hogy ezt a várost ismét helyreállítsuk. Ez helyes, szép és jó volt. Midőn nem népéletünk érdekeiről volt szó, hanem nemzeti hiúságunknak akartunk áldozni, midőn kimondtuk, hogy egyik-másik útvonal fővárosunkhoz méltó díszben épüljön ki, erre megszavaztunk például 24 millió forintot és ez megtalálta a költségvetésben fedezetét. De tovább megyek. Ezek mind közel álló dolgok, ezeket látjuk, érezzük és örülünk, hogy azokra áldoztunk. De vannak más költekezései is állami életünknek, a melyek egyáltalában nem gyümölcsözők, megengedem, nagyon hasznosak és szükségesek, (le egyáltalában nem hasonlíthatók össze azzal a haszonnal, mely]yel járna az, ha földmívelési érdekeinket ápolnók. Ilyenek azok a kiadások, melyeket például a véderőre teszünk, melyeket a véderővel összeköttetésben meghozunk egyes stratégiai vasutak építésénél, egy második vágány lerakásánál, vagy egy újabb fegyvernem behozatalánál. Hogyan van az, hogy ezekre sokszor egy pár rövid óra alatt megtudjuk a költségeket szavazni és most sehogysem tudunk legalább valamit is tenni a földmívelés érdekében. Nem abból az indokból szólalok fel, t. ház, hogy ellentétbe helyezzem magamat ezekkel az üdvös intézkedésekkel és azon igazán elismerésre méltó sok teendővel, a melyekkel a mi kormányzatunk ebben az irányban tényleg küzd és a melyeknek megfelelni óhajt. De azt gondolom, ha magától a t. földmívelési miuister úrtól halljuk azt, hogy feladatának megfelelő pénzerővel nem rendelkezik ; ha jelentésének minden sorából kiviláglik az, hogy sehol feladatának, épen a pénz hiánya miatt, megfelelni nem tud: akkor ránk háramlik a kötelesség, hogy hathatósabban támogassuk; a hol követelni kell, követeljünk és midőn minden más czélra áldozni tudtunk, itt is meghozzuk az áldozatot. Csak még egy példát hozok fel. Midőn államháztartásunkban a költségvetés egyensúlyának rendezésére a kormányzat ismét a földbirtokos osztályra appellált és a regale-megváltással épen a földmívelő osztály, a birtokos osztály hozott az államnak rendkivíüi áldozatot, (Élénk helyeslés. Úgy van!) mert hiszen legyünk azzal tisztában, t. ház, hogy a regale-megváltás állami pénzügyi szempontból igen előnyös üzlet volt és egyáltalában nem veszem rossz néven a t. pénzügyminister úrtól, a kinek működése és képessége iránt a legnagyobb elismeréssé! adózom, hogy szokásos szeretetreméltóságával ki tudta venni az adózók zsebéből e czélra a pénzt, melyet nagyon jól tudott felhasználni: meg fogja engedni a t. pénzügyminister úr, ha arra kérem, hogy most, midőn a földmívelési osztályról vau szó, szintén segítsen hozzájárulni bajaink orvoslásához. És ekkor, azt hiszem, nem fogunk hiába kérni, mert csakugyan gondoskodva lesz a földmívelés érdekeiről. (Helyeslés. Úgy van!) Ezzel tehát már beszédem bevezetésében arra a következtetésre kell jutnom, hogy tehát nekünk most követelnünk kell már nem többé azon szerény határok közt, a melyek közt azt eddig tettük, hanem követelnünk kell végre valahára a kitűzött czél elérésére szükséges nagy eszközök megteremtéséhez méltóan. (Általános élénk helyeslés. Úgy van!) Azt is hallottam már említeni, hogy a mezőgazdaság emelésére idő kell, lassú, természetes fejlődés szükséges, hogy ezen ügyeket forcirozni nem lehet, hogy öntevékenységre a népnek helyesebb felfogására, a népnek szorgalmas közreműködésére van szükség, hogy mezőgazdasági érdekeinket a kellő módon előmozdíthassuk. (Helyeslés.) Megengedem, hogy van mezőgazdasági életünknek oly ágazata, a mely lassú, egyenletes fejlődéssel is végre a kívánt magaslatra fog jutni; de akkor, mikor országszerte oly jelenségeket észlelünk, melyek közgazdaságunknak óriási veszteségeit és hátrányait tüntetik szembe, midőn azt látjuk, hogy ilyen bajok orvoslására többé kicsinyes eszközökkel hatni nem tudunk: akkor lassú, szakszerű, az idő folyamán önmagától kifejlődő haladással megelégedve nem lehetünk. (Helyeslés bal felöl.) Példánk van elég. Hogy ezen állításomat igazoljam nem tehetek máskép, mint-