Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-45

ÜG 45. országos ülés 18»2. május 4-én, szerdán. baloldalon.) józan telepítés, állami vállalkozások létesítése a háziipar nagyobb mérvű felkarolása által. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Mert a ki ebben a hazában boldogulhat, az nem fog külföldié vándorolni jobb hazát keresni, különösen nem a mi népünk, mely kalandos vállalatokkal nem vádolható és általában valami túlságos vállalkozási szellemmel sem dicsekszik. Nagy baja népünknek, hogy elkapatva a 60-as évek magas gabonaáraitól, mindig nagyobb mérveket ölt a közlegelő felosztása, a mi a marhaállomány csökkentésére vezetett és a minek következménye az, hogy a népnek egy jelentékeny keresetforrása csökkent, (Úgy van! bal felől,) vagy fogyott el, de azon felül trágyakészlete is csökkent. Ha ehhez hozzáveszszük, hogy az ország némely vidékein ijesztő mérveket ölt a szalma-kivitel és hogy a földnek soha sem adják vissza azt, a mit elvesznek belőle, szomorú kép tárul elénk. Ezen úgy lehetne segíteni, ha nagyobb lendületet nyerne a takarmány-termelés és a szarvasmarha-tenyésztésben helyes rendszer hozatnék be. Csakhogy az a baj, hogy az úrbéri rendezéskor az akkori viszonyoknak megfelelően azúrbéresek illetményei hármas rendszerben adattak ki és így a szántóföldek egy harmada ugarnak használtatik, a mely nyári legelőül szolgál és ez majdnem lehetetlenné teszi a takarmánytermelést, mert a nép nagy része ragaszkodik a nyári legelőhöz. Kívánatosnak tartom, hogy a kormány újabb tagosítás eszméjével foglalkozzék s a hol a feltételei megvannak, annak kivitelét eszközölje. Továbbá hogy józan alapelvekre fektetett mezőrendőri törvény által, a hol a nép józanabb gazdasági elveknek hódol, lehetővé tegye az ugarnak szánt földeken takarmány termelését. (Helyeslés bal felöl.) Nem tartom kielégítőknek azokat az intézkedéseket sem, a melyeket a kormány a marhatenyésztés érdekében tesz 8 a melyek nincsenek arányban a lótenyésztés emelésére fordított összegekkel. Elismerem, hogy a lótenyésztés terén szép eredmény észlelhető, legalább azokon a vidékeken, a melyeket ismerek; de nem kisebb fontossággal bír az országra nézve a szarvasmarha-tenyésztés. Különösen a magyar faj fogy és pusztul úgy számban, mint minőségben. Én nem akarom a nyugati faj előnyeit kisebbíteni, mert az ma divatos, de okvetlenül szükségesnek tartom hazánk viszonyai közt, hogy a gyors, szívós és betegségeknek kevésbbé alávetett s kevesebb gondozást igénylő, szerényebb ellátással beérő magyar fajta marha fentartására gond fordíttassák. (Helyeslés bal felöl.) E czélra nem tartom elégnek az állami birtokokon levő gulyákat, azt a néhány bikatelepet, a mi van s azon csekély összegeket, a melyekkel a kormány a községeket segélyezi, hogy olcsón szerezhessenek bikákat. A gazdasági ismereteket a kormány gazdasági intézetek, földmíves iskolák és vándortanítók által igyekszik fejleszteni. De az ezekkel elért eredmény sem kielégítő és nincs arányban a ráfordított költségekkel. Különösen áll ez a földmíves iskolákra, a melyek a nép gazdasági ismereteinek terjesztésére, merem mondani, semmi befolyással sincsenek, mert azokban kiválólag uradalmi első cselédek képeztetnek ki és ezek ellen is általános a panasz, hogy nagy hajlammal birnak az elurasodásra. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Nem akarom azt mondani, t. ház, hogy ilyenek kiképzésére gondot ne fordítsunk, csak azt állítom, hogy a földmíves iskolák nem felelnek meg azon czélnak, a melyre tulaj donképen hivatva vannak. (Helyeslés bal felöl.) Még kevésbbé felelnek meg a vándortanítók az igényeknek, mert bocsánatot kérek, ha a föídmívesnek életében egyszer, hosszú évek során hébe-korba alkalma van hallani egy nem is gyakarlatias vándortanító előadását, abból ugyan semmit sem tanul és így az intézményből semmi haszna sincs, (ügy van! ügy van! bal felől.) Népünk bizonyos tekintetben még fejletlen és épen azért idegenkedik is a földmíves iskoláktól; de nem is veszem tőle rossz néven, hogy a kisgazda nem akarja nélkülözni serdült fiának munkaerejét, a melyet a közelgő katonai szolgálat amúgy is el fog tőle vonni, tehát nem szívesen adja fiát földmíves iskolába. Az is természetes, hogy népünk csak nagyon nehezen határozza el magát újításokra és csak azt veszi át, a minek hasznosságáról kézzelfoghatókig meggyőződött másoknál szerzett tapasztalatai alapján. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Mi következik ebből? Az, hogy a nép gazdasági ismereteit ne akarjuk olyan intézményekkel fejleszteni, a minőkkel eddig tettük, hanem olyanokkal, a melyek a nép természetének, viszonyainak megfelelnek. (Helyeslés a baloldalon.) Én azt hiszem, hogy a földművelési ismeretek terjesztésére a községi iskolákban, különösen pedig a vasárnapi ismétlő-iskolákban kellene nagyobb gondot fordítani és más ilyen irányban is kellene a tanítóképző intézetekben a tanítókat is képezni. (Helyeslés bal felöl.) Továbbá, hogy a kisbirtokosnak alkalma legyen mindazt, a mire szüksége van, elsajátítani, czélszerfínek tartanám az ország különböző részein minél nagyobb számban egy negyed—négy negyed telek kiterjedésű minta parasztgazdaságokat felállítani, a melyek vezetését értelmes földmívelőkre vagy néptanítókra kellene bízni és helyesnek tartanám a jól vezetett parasztgazdaságokat díjazni. Meg vagyok győződve, hogy az e czélra fordítottköltségek nagyobb eredményt hoznának létre,