Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-45
45. országos ülés 1892. május 4-én, szerdán. 39 sóban, kísérleteket tesz az új termeléssel, p. o. a ricinussal, mely azonban nem sikerült. Gr. Bethlen András földmívelésngyi minister: Nem én kezdeményeztem, a gazdasági egyesület iniciálta. (Úgy van! jobb felöl.) Hajós József: A szalmafonó művezető fizetésére is felvett 800 frtot a költségvetésbe. Egy szóval látszik, hogy a minister úr működésében igyekszik a rendelkezésére álló pár garast úgy felhasználni, hogy mindenüvé jusson, hogy öt kenyérből, két halból jól tartson 5000 embert. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Nem hiszem, hogy ezen működés Magyarország földmívelésügyi ministerének működési körét kimerítené; nem hiszem, ha a dolog így folytattatik, hogy az megfelelő eredményekre vezethessen s igen csudálkozom azon, hogy a földmívelésügyi minister urat épen a pénzügyi eszközök elégtelensége helyesebb útra nem vezérelte. Hiszen nekünk gazdaságunk érdekében nem is annyira segélyre van szükségünk, mint institutiokra és ezeknek az institutioknak a törvényhozás és a kormány intentioihoz képest leendő minden fórumon következetesen keresztűlvitt végrehajtására. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha az állam mindent kezdeményez, mindenbe beleavatkozik, az előbb-utóbb meg fogja magát boszúlni. Az igaz, hogy olyan kísérletek megtételénél, olyan vállalatok létesítésénél, a melyekre új voltuknál fogva és a nagyobb koczkázat miatt a magántevékenység meg nem nyerhető, a kormány kezdeményezése üdvös és igazolt, de mindenbe beleavatkozni, mindent kezdeményezni okvetlenül önállótlanságra, a gazdasági tevékenység enerválására fog vezetni. Mindezek, mikkel a ministerium foglalkozik, oly apróbb teendők, a melyek megvalósíthatók helyesen szervezett szövetkezetek, gazdasági egyletek vagy a társadalmi tevékenység bármily formája által. Nem szükségképeni állami teendők ezek. Az állam főfeladata az volna, hogy nagyban és egészben biztosítsa és előkészítse a termelés és az állattenyésztés létföltételeit, elhárítsa annak akadályait; egy szóval, hogy a teret készítse elő és körűibástyázza azt olyan intézményekkel, a melyeken az összgazdaság érdekeit szem előtt tartó és ezen érdekeket helyesen osztályozó földművelési politika programmszerű kivitelét képezik. (Úgy van! a baloldalon.) Én előttem tehát olyan gazdasági politika lebeg, mely első sorban a termelés két főtényezőjét fogadja el kiinduló pontúi: a termő talajt s a gazdasággal foglalkozó népet. A talaj termőképességének emelése a helyes megmunkálás előmozdítása által és az által, hogy a földből a gazdálkodás által elvont anyagok minél gyorsabban és minél teljesebb mértékben visszadassanak: képezné a földmívelési politika első rendű feladatát. A második pedig: oly helyzetbe hozni a gazdálkodó népet, hogy a föld ezen követelményének minél teljesebb mértékben felelhessen meg. A mi a föld helyes megmunkálását illeti, erre befolyhat a kormány a gazdasági szakoktatás, a birtokviszonyok helyes szabályozása és a mezei munkások viszonyainak rendezése által. Az utóbbival nem akarok bővebben foglalkozni, hisz tegnap erről sokat hallottunk. Csak jelezni akarom, hogy úgy a munkászavargások, mint az a körülmény, hogy az ország igen nagy része szűkölködik a legszükségesebb gazdasági munkásokban, indokolttá teszi az 1876. évi XIII. tcz. idevonatkozó szabályainak módosítását. A mi a birtokviszonyokat illeti, én azokat nem abból a szempontból nézem, hogy kis, középbirtok, vagy latifundiumokra oszlanak-e? Én attól sem félek, ha az ország területének egy része mint latifundium kezeltetik. Hiszen azt, hogy a latifundiumok Italiát elvesztették, ne méltóztassék arra magyarázni, mintha a latifundiumok rendszere okvetetlenül végromlásra vezetne, hanem akként, hogy ezek elvesztették Italiát, mert nem voltak jól kezelve és s mi a fő, akkor Italiában nem volt más. Ez egy oly speciális gazdasági alakulás volt, melynek különös okai megvoltak és mi soha sem jutunk különben sem abba a helyzetbe, hogy meghódítsuk a világot, mint Itália és aztán nem tudunk vele mit csinálni! Én a birtokviszonyokat inkább a megmunkálás szempontjából tekintem. Kétségtelen, hogy van bizonyos birtokminimum, melyen alul a földet jól megmunkálni nem lehet, mert nem fizeti ki a fáradságot, illetőleg egy család tevékenységét nem jutalmazhatja. Ha a birtok nagyon elapróztatik, az nem felel meg sem az állam, sem a gazdák érdekének. Ez különben töbnyire kedvezőtlen alakulások folyománya. Többnyire abból származik, hogy az örökösödés folytán nagyon megoszlik a birtok és egyik új tulajdonos sem képes a többieknek részét megvásárolni. De bizonyos, hogy az államnak nem lehet czélja ez alakulás előmozdítása, hanem inkább, a mennyire lehet, megkeli ezt gátolnia. Ep így — a parasztbirtokot értve — van bizonyos birtokmaximum, a hol helyesen csak a tanyás gazdaság alkalmazható. A birtok-eloszlásnak van sok más hátránya is és ezért szükséges volna, ha a minister úr tanulmányoztatná a községi birtok mikénti alakulását és a tapasztaltakhoz képest intézkednék. A mi pedig a gazdasági szakoktatást illeti, ez természetesen szintén a kormány elsőrendű I teendője.
