Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-64

442 M- ©szagos ülés 1892. A szabad kritika jogosultságát bizonyos fokig elismerem a tankönyvekben is a történelemre nézve, annál inkább történelmi műveknél. Elismerem annyiból, hogy egyes korszakokat tárgyalhat valamely történetíró bizonyos színezéssel a maga felfogása szerint; más-más színezéssel tárgyalhatja, de alkotmányos érzéssel i<ell tárgyalnia mindegyiket. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Pl. magam sem helyeselném, tankönyvben legkevésbbé, de amúgy sem, olvasók számára írt tudományos könyvben sem az ónodi gyűlés határozatát és szempontját; mert elhibázott lépésnek tartóin az ónodi dolgot, bár lehetnek olyanok, kik azt kényszer eredményeként tüntetik fel, melynek az előző évben, Bécsben történt erőszakos megszakítása a békerdkudozásoknak volt az oka. Ezt felhozom annak kimutatásául, hogy nem vagyok túlzó az egyes színezések és árnyalatok megítélésében, melyek a könyvekben nyilatkoznak; de azt általában igenis meg kell jegyeznem, hogy a színezetek és árnyalatok, melyek különösen a múlt századbeli történetre nézve • nyilvánulnak a tankönyvekben, nem is annyira loyalisak, mint a mennyire a servilismushoz közelednek, sőt a servilismus posványába helylyelközzel bele is süppednek. Én, III. Károly uralkodását nemzetünk fejlődésére nézve szerencsétlennek tartom, azonban ez az író nem így gondolkodik. Én sokban igazat adok neki, de hogy már ezt írja, a mit pl. a 193. lapon III. Károly uralkodásáról ír, azt már kissé túlzottnak tartom. Azt mondja (olvassa): »ígen sokan aggodalommal tekintek az 1711-iki szatmári békét, rossz jövőtől tartottak, de kellemesen csalódának. A nemzet — daczára Károly egy és más önkényének — népesebb, gazdagabb, műveltebb és szabadabb lett, mint 171 l-ben.« (Élénk derültség a szélső haloldalon.) Hogy műveltebb, népesebb lett, arról nem beszélek, elismerem bizonyos fokig; de bárkiaek ítélete alá bocsátom, lehet-e azt mondani, hogy szabadabb lett. (Derültség és helyeslés a szélsőbalon.) Ez már olyan árnyalat a szinezésben, melyet alá nem írhatok. (Helyeslés a szélsőbalon.) De erre különös súlyt nem fektetek; de különös súlyt fektetek azokra, melyek Mária Terézia koráról mondatnak, különösen egy tételre, melyet bátor leszek felolvasni s mely egyáltalán alkotmányellenes. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Megelőzőleg egy helyütt azt mondja: »Mária Terézia folytonos oppositioban találta a magyar országgyűlést az adók elhatározásánál. A nemzeti államoknak Európa széltében való fejlődése, de kivált a diadalmas, gyűlölt Poroszország félelmes ereje lépéstartásra szoríták Ausztriát és így a kormány egyre adóemelést kívánt. A magyar rendek azonban folyton május 31-én, kedden. bizonyítgatták, hogy nem bír többet a jobbágy és az adóemelésről nem akartak tudni. Mária Terézia tehát szabályozni akará az úrbért, lendíteni a jobbágy sorsán, hogy több-több terhet bírhasson; a rendek azonban a régiben annyira megcsontosodtak, hogy ezt sem tették meg. Miattok haladhatott az idő, a physiokraták százszor megállapíthaták áj gazdasági rendszeröket, az államok egyre-másra javíthaták az alsóbb osztályok helyzetét s tehetek új jólét, hatalom forrásává: ez őket nem zavarta. Nem vették észre, hogy egykori conservativerényöket a haladó idő csökönyösséggé változtatja. Mária Terézia, miután alkotmányos úton reformját át nem viheté, megtette rendelettel; a történelem nem hibáztatja érte.« (Derültség bal felöl) Engedelmet kérek, a történelem, a mennyiben nem szolgai és alkotmányos érzésű emberek írják, hibáztatja érte, a mit rendelettel tett az alkotmány mellőzésével. Ez tankönyvben már kissé sok. Azt is mondja indokolásul, hogy jó intézményeinek egyikét-másikát a nemzet iránti hálából, de minél több adónyerhetéstől is tette. Ez az utóbbi igaz; nem akarom az előbbit sem tagadni, de furcsa logikátlanságba esik a szerző önnönmagával, mikor ilyeneket mond. Azután állít valótlanságokat, pl. hogy le csapoltatta az ecsedi lápot. Felhívom Szatmármegye minden birtokosát, ők örülnének, ha le volna csapolva az ecsedi láp, de máig sincs. Mária Terézia megkotortatta egy kissé a krasznai árkot, de az az ecsedi láp most is ott van. Furcsa, a mikor ilyen valótlan dolgokat hirdet egy tankönyv felnőtt ifjaknak, a kik közt arra a vidékre valók is lehetnek és nem tudom, hogyan hiszik el azután a többit, a mikor ilyet olvasnak. De ez még nem a fődolog. Leszek bátor felolvasni azt az inkriminált pontot, melyet különösen ajánlok a t. minister ár figyelmébe. Mikor leírja, hogy a megyék és a nemesség stb. esökönyösségén megtörtek Károlynak és Mária Teréziának törekvései, azt mondja szórói-szóra tovább (olvassa): » Mindezek eredménye, hogy Károly 1728. után nem hív többé össze országgyűlést, hogy Mária Terézia 1765. után egész 1780-ig, haláláig, helytartóval, országgyűlés és nádor nélkül uralkodik. Nem volt biz ez alkotmányos dolog és mégis jól ment minden; mi több: Mária Terézia több jót tett a nemzettel, mint előtte alkotmányos századok. Kitűnt, hogy a központi hatalom inkább megfelel a közérdeknek, mint maga a nemzetnek alkotmánya.« (Élénk derültség a szélső baloldalon. »Egy hang: Gyalázat!)« Ezt a tankönyvet az igen t. minister úr