Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-63

63. országos ülés 1892. május 30-án, hétfőn. 435 zése alkalmából ennek a törvénynek revisioja szintén szóba kerülhet. Örömmel eonstatálom, hogy két ily ellenkező álláspontból kiinduló szónokok, kiknek mindegyike egyforma ékesszólással védte a maga álláspontját, a legközelebbi teendőket illetőleg ugyanazon eredményre jutott, hogy t. i. az 1868-iki törvényt ma revideálni nem lehet, de hogy bizonyos előfeltételek bekövetkezése után bizonyos idő múlva ez igenis szóba kerülhet. Mindezek alapján a dolog természeténél fogva nem pártolhatom a Győrffy Gyula t, képviselő úr határozati javaslatát, a mely utasítani kívánja a cultusministert, hogy 1890. febr. 26-ki rendeletét vonja vissza. Felfogásom szerint a partialis polgári anyakönyvek behozatala után ez a rendelet tárgytalanná fog válni; de mégis nagyon nagy különbség van a közt, ha a rendelet egy újabb intézkedés által válik tárgytalanná, vagy ha a törvényhozás utasítja a ministert, hogy ezen rendeletét vonja vissza; (tJgy van! Úgy van!) mert a rendelet visszavonása nem volna egyéb, mint meghódolás azon álláspont előtt, hogy az 1868-iki törvény végrehajtása a kormánynak nem kötelessége, hogy az 1868-iki törvény végrehajtása körül egyáltalán semmi teendő nincsen; már pedig, azt hiszem, hogy a magyar törvényhozás, a mely mindig azt az álláspontot foglalta el, hogy olyan intézkedéseket igyekezett tenni, a melyek a felekezetek közötti jó egyetértést fentari sák, ezt az álláspontot nem fogadhatja el. (Helyeslés. Úgy van! a jobboldalon.) Említettem már az imént, hogy a vita nem csak a felmerült acut kérdések körül forgott, hanem felölelte a jövő egyházpolitika összes kérdéseit is. Azt hiszem, a vita ezen részének eredményeire nagy megnyugvással és örömmel tekinthetünk vissza, mert ez a vita kettőt eredményezett : először azt, hogy ennek a háznak igen nagy többsége és legilletékesebb szónokai abbeli meggyőződésöket fejezték ki, hogy a képviselőház tagjainak félre kell tenniök minden felekezeti álláspontot, hogy itt a törvényhozásban sem egyes képviselőket, sem a törvényhozást magát felekezeti álláspontok nem vezérelhetik. (Helyeslés. Úgy van! jobb felöl.) És ezen nagy vívmányt nem képesek elhomályosítani a másnapon ellenkező irányban mozgó felszólalások. Másik nagy vívmánya e vitának az, hogy a t. ház túlnyomó nagy többsége abban a meggyőződésben egyesül, hogy egyházpolitikánk legközelebbi feladata a vallások szabad gyakorlatát, a vallások egyenjogúságát törvényesen biztosítani. (Helyeslés.) T. ház! Méltán felmerült azonban az a kérdés^ hogy miután a vallásszabadság olyan általános elv, a melynek keretébe nagyon ellentétes felfogások is bele illeszthetők, tulaj donképen mit értünk mi a vallásszabadság alatt? (Halljuk! Halljuk!) Azt hiszem, hogy e tekintetben is érlelte az eszméket ez a vita és pedig az által, hogy három nagy elvet domborított ki, a melyek közül az első és tekintettel a hazai viszonyokra, az én felfogásom szerint a legfontosabb az, hogy az államnak minden vallásfelekezettel szemben fenn kell tartania a maga souverainitását. (Helyeslés.) Ezen eszmének adott kifejezést a vallás- és közoktatásügyi minister úr is első felszólalásában, mikor részletesen előadta azokat az indokokat, a melyek miatt ezen nagy elvtől általában, Magyarországon pedig különösen eltérni nem csakhogy nem szabad, hanem eltérni egyenesen az állam legnagyobb érdekeire nézve veszélyes volna. (Élénk helyeslés.) A második nagy elv, a mely itt általánosan elismertetett, az, hogy minden felekezetet a saját maga vallási ügyeit illetőleg teljes autonómia illeti, minden vallás a maga ügyeit saját autonóm hatáskörében van hivatva intézni. (Élénk helyeslés.) E tekintetben is a vita azt eredményezte és azt mutatta, hogy minden felekezeli különbség nélkül egyetért a képviselőház túlnyomó nagy többsége abban, hogy az a felekezeteknek szükséges, a felekezeteknek úgyszólván velük született joga és hogy ezen autonómia a vallásszabadságnak, a vallás szabad gyakorlatának folyománya. A harmadik elv — felfogásom szerint — az, miszerint kívánatos és szükséges, hogy az állam polgárainak minden jogviszonyát lehetőleg függetlenítse minden néven nevezendő felekezeti befolyástól; (Helyeslés.) hogy az állampolgároknak minden egyes jogviszonyánál és életviszonyai fejlődésénél semmiféle felekezeti szempont, sem gátló, sem akadályozó befolyást ne gyakorolhasson. (Helyeslés.) E tekintetben, t. ház, azt hiszem, hogy a mi feladatunk fölvenni a fonalat ott, a hol azt az 1873-ban az egyház és az állam közötti viszonyok szabályozására kiküldött bizottság munkálata elejtette. (Helyeslés.) A bizottság jelentésében egyelőre három feladatot tűzött ki. Az első feladat volt külön törvény által biztosítani a vallás szabad gyakorlatát és az egyházaknak egyenjogúságát; I második feladatának tartotta a házasság-és családi jogot, tekintet nélkül a vallásfelekezeti viszonyokra, minden állampolgárra nézve egyformán szabályozni; a harmadik feladat, a mely a két első után közvetlen fontossággal következik, a congrua és a patronatus kérdése. Es azt hiszem, ez az egymásután ma is helyes. Midőn tehát eonstatálom még egyszer, hogy nemcsak a főczélra, nemcsak az egyházpolitika í jövőben való alakulásának főkérdésére nézve, 55*