Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-61
61 orszíl?os ülés 1892. mAjus 27-en, pénteken. 379 én általában a legtöbb esetben azt tartom he lyes és czéhzerü politikának, mely ha a czélt el akarja érni, nem fog mindjárt a keményebb, az élesebb, a mélyebbre vágó eszközökhöz, hanem kísérletet tesz előbb enyhébb eszközökkel, s csak ha ezek nem mutatkoznak czélszerűeknek, folyamodik erősebb eszközhöz (Helyeslés jobb felöl.) és ezt a megerősítését az eszköznek vídóban nem értem, hogyan lehet akár meghátrálásnak, akár front változtatásnak nevezni, külö nősen a jelen esetben, midőn már két év előtt rámutatott a cultusminister úr s rámutatott az egész kormány ezen eszközre és arra, hogy szükség esetén ehhez folyamodik. (Helyeslés jobb felől.) A másik vád, a mi felhozatott, hogy miért nern folyamodott a bajok beállta után mindjárt "•zen második eszközhöz az igen t. közoktatásügyi minister úr. Ezen vádat praecisirozva látom gr. Apponyi Albert t. képviselő úr azon nyilatkozatában, hogy a kultuszminister űr és a kormány nem maga tud utat találni, nem maga keresi az utat, de két éven át várja, hogy hol a régi, hol az új prímás, hol ez a tényező, hol amaz a tényező mutassa meg neki az utat. Bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy a mennyire kemény e vád, ép oly igaztalan és alaptalan, mert hiszen a t. cultusminister űr nem kereste az utat, mivel azt már rég megtalálta és tisztában volt azzal, hogy szükség esetén mit fog csinálni, de időt engedett az illető egyházak illetékes tényezőinek arra, hogy az ügy és az egyetértés érdekében fáradozzanak egy kielégítendő modus vivendi keresésébei!. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Ha ezt nem tette volna a cultusminister úr, ha az első bajok felmerültekor a nélkül, hogy az egyház képviselőit megkérdezte volna és a nélkül, hogy e kérdés alapos megérlelésére időt engedett volna, kezébe vette volna államilag és egyoldalűlag az ügy elintézését: nem sokkal méltóbb és keményebb megtámadtaíásoknak tette volna-e ki magát a t. kormány ? (Helyeslés jobb felöl.) Nem mondta volna-e gr. Apponyi t. képviselő úr — és akkor nem vontam volna állításának helyességét kétségbe — hogy az igen t. kormány elhirtelenkedve, az illetékes tényezők meghallgatása nélkül könnyelműen járt el ily kényes kérdésben. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Most azonban — fájdalom — oda jutottunk, hogy a római kathoíicus egyház vezérférftainak elismerésre méltó, buzgó fáradozásai daczára e kérdés többé közös egyetértéssel meg nem oldható'; elérkeztünk tehát odáig, a hol tovább egy perezre sem szabad késnünk államilag a polgári jog szempontjából megoldani a kérdést és épen azért, mert itt minden további késedelmet veszélyesnek tartok, a magam részéről mint expedienst, mint ideiglenes intézkedést elfogadom a részleges polgári anyakönyvek behozatalát, daczára azon hiányoknak, a melyek ezzel együtt kétségkívül be fognak állani. Elfogadom, mert meg vagyok győződve, hogy mindaddig míg a közigazgatás reformja és ennek kivál" a községi része életbe nem léphet, az általános polgári anyakönyveket behozni nem lehetséges (Helyeslés jobb felöl.) és addig várni a megoldással ; fönhagyni az izgalmat és eonflictust, mely a római kathoíicus clerusban megvan: sem helyes, sem tapintatos eljárás nem volna. (Élénk helyeslés jobb felöl) Azonban most már az agitatio súlypontja tulajdonképen nem a rendelet ellen, hanem az 1868: LM. tcz. 12. §-a ellen irányul és erre vonatkozólag még őszinte örömmel kell constatálnom egy tényt, (Halljuk! Halljuk!) Constatálhatom azt, hogy azok, a kik a szüló'k szabad rendelkezési joga mellett nyilatkoznak, kevés kivétellel kijelentették, hogy a törvény revisiojára a mai pillanatot alkalmasnak nem tartják s gr. Apponyi Albert t. képviselő úr igen helyesen és szépen kifejtette, hogy e kérdést az által, hogy egyik vallásfelekezet majorisálja a másikat, megoldani nem lehet, hanem csak közmegnyugvással lesz az megoldható. Ez által a kérdés oly stádiumba lépett, a hol ma az aetualis politika pillanatnyi feladatának szempontjából nem volna szükséges vele foglalkozni, de mégis czélszeríí és helyes azért, hogy a közvélemény tiszta képet nyerhessen e kérdés felől. Teljes tárgyilagossággal iparkodjunk mindannyian e dispositioval szemben esetleg eltérő nézetünket helyes világításba juttatni. Mindenekelőtt constatálom azt, hogy sem az egyik modalitás, a melyről szó van, sem a másik a formai jogegyenlőséget nem sérti, ebből a szempontból sem az egyik, sem a másik felfogás nem kifogásolható. (Helyeslés jobb felöl.) A szülők szabad választási jogának előnyéül mindig azt halljuk hangsúlyozni, hogy az a liberális álláspont, a mi a szabadság álláspontjával nem fér össze. Hát, t. ház, én — megvallom — nem lehetek abban a nézetben, hogy e kérdést a szabadság szempontjából elbírálni lehessen, mert hiszen a szabadság a mit valamely egyénnek adunk, létezhetik is az ő rendelkezési jogában saját személye, saját cselekvése, saját vagyona fölött, vagy létezhetik esetleg jogokban, melyeket egy másik féllel kötött szabad megegyezés utján szerzett meg más személy cselekményei fölött: de ha egy személynek jogot adunk egy más személy fölött: az nem a szabadság, hanem az uralom, a hatalom kérdése. (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon.) E kérdésnek nem is abban van aztán a siílypontja, hogy több vagy kevesebb szabadság adassék, hanem abban, hogy az a hatalom, az az uralom a gyermek fölött, tnelylyel annak vallása 48*
