Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-61

366 61. országos illés 189'-'. mftjns 27-én, pénteken. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa a névsort. A képviselők beadják szavazati lapjaikat) Elnök! T. ház! A szavazás be van fejezve Méltóztassanak hozzájárulni ahhoz, hogy a beadott szavazatok a jegyző uraknak adassanak ki, kik azokat az ülés folyamán összeszámítván, az ülés végén az eredmény kihirdethető lesz. (Helyeslés.) E szerint kijelentem, hogy az elfogadtatik. Következik a mrpirend: a vallás- és közoktatásügyi táreza költség-vetésének első rovata. Gr. Esterházy Kálmán jegyző: Schvarcz Gyula ! Schvarcz Gyula: T. ház! Ha valaki az 1860-as években, vagy akár 1874-ben, midőn Deák Ferencz a maga nagy egyházpolitikai beszédét mondotta, (Halljuk! Halljuk!) azt a javaslatot merte volna koczkáztatni, hogy úgy majd a 19-ik század vége felé, 1892-ben, itt Magyarország képviselőházában épen akkor, midőn a vallás- és közoktatásügyi táreza költségvetése lesz napirenden, annyira dominálni fog egy némely egyházpolitikai kérdés, hogy alig mer valaki tüzetesebben hozzászólni az általános vitában a közoktatási politikához, nehogy a maga felszólalása iránti érdeklődést lelohaszsza, ha — mondom — valaki ezt a jóslatot koczkáztatta volna, akkori honatyáink azt mondták volna erre: hisz ez lehetetlen ; sőt ha még az illető jóslattevő hozzátette volna, nemcsak hogy ennyire fognak dominálni az egyházpolitikai kérdések, de ádáz vitákat, ádáz tusákat is fognak majd egyetlen egy kérdés vagy rendelet felett folytatni; akkor azt hiszem, t. képviselőház, hogy komoly megjegyzést erre a jóslatra nem is igen Tettek volna akkori honatyáink, a kik hozzá voltak szokva b. Eötvös József, Deák Ferencz és kortársai törvényhozói észjárásához, mert annyira bensőségteljes volt bennök.a hazafias összetai'tozandóság érzete, hogy ilyesmit egyáltalán képtelenségnek tartottak (Úgy van! jobb felöl.) és íme mégis bekövetkezett az, a mi akkor hihetetlennek látszott. (Halljuk! Halljuk!) Ha ma már nincs is mit tartanunk azon tűzhányónak a kitörésétől, a melyre egykor Salvandy franczia minister czélzott, a ki azt mondotta, hogy: »Nous dansoniä sur un volcan!« mégis meglehetősen közel állottunk már azon iszaphoz, a melyről oly találóan példázgatott Magyarországnak jelenlegi kitűnő közoktatásügyi ministere tegnapelőtti beszédében. (Úgy van! jobb felől) Szerencsére ez a veszély, úgy látszik, már elhárult, mert egyfelől a nemzeti pártnak igent, vezére, gróf Apponyi Albert az ő szabadelvű felszólalásával elejét vette a netáni felekezetieskedő tülhajtásokból származhatandott bősz rohamoknak, (Halljuk! Halljuk!) másfelől pedig igen t. közoktatásügyi ministerünk az ő államférfiúi bölcsességével lehetővé tette, hogy úgy az ő nyilatkozataiba, mint az általa kilátásba helyezett módozatba párt és felekezeti különbség nélkül belenyugodjék, ha nem is az egész képviselőház, de annak mindenesetre túlnyomó nagy többsége. (Úgy van! jobb felől.) Ha mégis a vita tovább foly, (Halljuk!) úgy ezt én részemről, mélyen t. képviselőház, annak tulajdoníthatom csupán, hogy itt ma már nem csak az úgynevezett elkeresztelési rendelet, nemcsak a vegyes házasságból származott gyermekek anyakönyvezésének ügye, hanem maga az alkotmányjogi és alkotmánypolitikai kérdések egyik legjelentékenyebbike: az állam és egyház közti viszony forog immár napirenden. Igenis, uraim, megoldásra várnak oly nagyfontosságú kérdések, minők a katnolikus autonómia, a congrua-ügy, a zsidó hitvallásií polgártársainknak receptioja és maga a vallásszabadság. Én hiszem, bár ez csak egyéni nézettalán, hogyha 1848-tól, midőn törvényeink megalkottat.tak, ha ettől a pillanattól fogva le egész a mai napig zavartalan, békés fejlődésnek örvendhetett volna ez ország, akkor rég meg lettek volna már alkotva mindez intézmények. Miért? Azért, mert ugyanaz a szellem, mely életet lehelt 1848-iki törvényeinkbe, ugyanaz a szellem volt az, a mely felszínre hozta mindezen kérdéseket. A történelem logikája nem így akarta, sőt nem adatott meg nemzetünknek még az sem, hogy azon huszonöt év fotyamában, mely a koronázás óta lefolyt, komolyan hozzáfoghattunk volna e kérdések megoldásához. Vártunk a mai napig, de tovább már nem várhatunk. Meg kell alkotnunk azt, a minek elodázhatlanságáról már oly régóta meg vagyunk győződve és a mit, mint jelszót, oly régóta már hordoztunk ajkainkon. De ne zárkózzunk el, uraim, azon nehézségek elől sem, a melyek e kérdések korszerű, közhasznú megoldásának útjában állanak. Ismerjük fel ezen nehézségeket, de nem azért, hogy azután meghátráljunk előlük, hanem azért, hogy végrevalahára diadalmasan megküzdhessünk azokkal. (Helyeslés jobb felől.) Itt van mindjárt a legfontosabb kérdés: a vallásszabadság kérdése. Mindnyájan párt- és felekezeti különbség nélkül óhajtjuk ezt életbeléptéim, nemde? Örömmel látjuk, hogy azon határozati javaslat, a melyet a függetlenségi és 48-as párt érdemdús vezére : Irányi Dániel benyújtott, rokonszenvre talál minden oldalán a képviselőháznak. A kérdés csak az, hogy mily értelemben vegyük a vallásszabadságot? Nagyon könnyű nemeslelkű, emberbaráti és hazafias gerjedelmeknek, honfiúi vágyaknak tündöklő szónoklatban kifejezést adni, sőt nem nehéz ezen nemes, emberbaráti szeretetteljes vágyakat pattogó ha-