Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-60

348 W. országos illés 189Si május 2S».én, saerdán. pótlása egy oly intézkedéssel, melynek az a nagy előnye van, hogy nem kényszeríti közreműködésre azokat, a kik azt mondják, hogy vallásos megyőződésük tiltja nekik a közreműködést. A. rendeletnek általam jelzett czélja azt is mutatja, hogy még most sem lehet szó culturharczról. Győrffy Gyula t. képviselő úr felszólalásában hivatkozott azon definitiora, melyet én a culturharczra vonatkozólag itt a házban 1890-ben mondottam. Én azt mondtam, hogy a culturharcz tulajdonképen abból áll, ha az államhatalom és az egyházi hatalom összeütköznek az egyházi ügyek terén. Culturharezról tehát most is csak akkor lehetne szó, ha az anyakönyvezést semmi esetre sem tartjuk állami feladatnak. De azt gondolom, nincs senki közöttünk, ki azt ekképen foghatná fel. Mert habár az anyakönyvek vezetése jelenleg ténylegesen egyházi kezekbe van letéve, mégis mindig az volt és az lehetett csak az egyedüli correct felfogás, hogy az egyház e tekintetben átruházott ügykörben működik, hogy az eminenter állami functio, melyet az állam akármikor magának visszavindicálhat, akármikor saját maga közegei által elvégeztethet, (Igás! Úgy van! a jobboldalon.) Tehát az összeütközés nem történik az egyház terén, de történik oly téren, mely eminenter az állami feladatok közé tartozik, csakhogy azt ez ideig nem állami közegek látták el. De a rendeletnek ugyanezen, általam jelzett czélja mutatja azt is, hogy mindazok a vallásnevelési problémák, melyeket Sághy Gyula képviselő úr több példával illustrálva előhozott, teljesen érintetlenül maradtak a rendelet által és maradnak ezentúl is. Hiszen a rendelet maga a neveléssel nem is foglalkozik; biztosítja az anyakönyvek kellő vezetését, a vallásos nevelés pedig irányíttatik részint az 1868 : LHI. tez. folyományai által, részint a szülők akarata által. Az egyes eoncrét esetek az 1868 : Lili. tcz. fennállása óta hivatal béli elődeim által — természetesen, ha panasz emeltetett — mindig a törvényértelmében intéztettek el és én is már több ízben azon helyzetben voltam, hogy a törvény értelmében kellett eljárnom. Természetes, hogy ezentúl is ennek értelmében fogok eljárni 8 ezen intézkedéseken valamint nem változtatott a múltban, úgy nem változtat a jövőben sem semmiféle anyakönyvezési módozat. (Helyeslés jobb felől.) Az is említtetett, t. ház, hogy 1890-ben hitelvi akadályt nem láttam, most pedig, 1892ben, igenis látok. Igen sajnálom, t. ház, hogy azok, a kik szívesek az én nyilatkozataimmal foglalkozni, vagy arra hivatkozni, nem tartják érdemesnek nyilatkozatomat arra, hogy azt még egyszer átolvassák. Én 1890-ben nem mondtam semmi egyebet, a mit — gondolom — ma is már kijelentettem, azt t. i. hogy akkor, a mikor a rendelet kibocsátásáról volt szó, előttem mérvadó tényezők hitelvet nem említettek. Es mi ez, a mit most mondok és mi az, a mit minapi beszédemben mondottam ? Az, hogy azóta kétségtelenné vált, hogy az anyakönyvvezető lelkészek egy részénél a lelkiismereti kötelességek bizonyos conflietusa állott elő. Én most sem említettem miféle hitelvet. És ha valaki a t. képviselő urak közű! hozzám azt a kérdést intézné, hogy hol van hát ez a hitelv, miben áll az és miképen lehet azt szembeállítani az anyakönyv iránti rendelkezéssel : kénytelen volnék elismerni, hogy én azt a hitelvet nem ismerem és hogy azt az anyakönyv vezetéssel szembeállítani nem tudom. Az igazságnak megfelelőleg nyilatkoztam tehát 1890-ben i% annak megfelelőleg jeleztem a jelenlegi helyzetet is. (Helyeslés és tetszés jobb felől) Ezzel kapcsolatosan, t. ház, fel kell említenem azt is, hogy nem helyesen fogta fel az illető képviselő urak egy része azon kijelentésemet sem, melyet 1890-ben a katholicus alpapság magatartására vonatkozólag mondottam. Szememre vetette in specie, ha jól emlékszem, Horánszky Nándor t. képviselő úr, hogy forradalmároknak neveztem el őket. Ez tény, de hozzátettem a magyarázatát is és ha ezt a magyarázatot itt ismétlem, azt gondolom, hogy a t. képviselőháznak igen nagy többsége el fogja ismerni, hogy ily körülmények között lehetett őket forradalmároknak nevezni. Ez a magyarázat pedig abból állott, hogy a katholicus alpapság nem várván be a püspöki kar intézkedését, sőt ellenére a püspöki kar azon elhatározásának, hogy előbb Rómából kívánja a végleges elhatározást — tehát még a püspöki karnak magának is voltak kételyei a dologban — az alpapság ennek daczára megindította az izgatást és kitűzte a zászlót. (Úgy van! jobb felöl.) Ezt neveztem én forradalmi iránynak; beiforradalomnak az egyházban és ez a kifejezés, azt hiszem, ez által teljesen indokolt is volt. (Élénk helyeslés. Úgy van! jobb felöl.) Linder György: Róma mégis nekik adott igazat! (Mozgás jobb felől. Halljuk! Halljuk!) Gr. Csáky Albin, vallás- és közotatásligyi minister: Ez később történt. És kérdem magokat a t. katholicus lelkész urakat, gondolják-e, hogy a katholicus egyháznak világra szóló egysége fentartható-e ily eljárás mellett? (Tetszés. Úgy van! jobb felöl.) Gondolják-e, hogy ha az alpapság dönt hitelvi vagy egyházpolitikai kérdésekben, ha ez szabja meg I az utat világszerte arra nézve, hogy mit kell a