Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-44

Ü. országos ülés 1893. május S-án, kedden. gg egymásból kivonjuk — a mit könnyen tehetünk, mert a többi csak a regié-re szól, nem a mező­gazdaság elősegítésére — akkor összesen a mezőgazdasági ügyek közvetlen emelését czélzó kiadásokra összesen csak 2,846.000 frt vehető fel az ország költségvetésének 360 milliót meg­haladó rendes kiadásai között. Ha relatíve veszszük a budget pontjait méltatásra, a helyzet határozottan javul, de nem olyan mértékben, mint az kívánatos volna. Te­kintve azon főelveket, melyek tarthatatlanságát szerencsém volt megemlíteni az emelkedő befek­tetések és az egyes tételeknél mutatkozó eme­lések sem nyújtanak garanciát arra nézve, hogy ezen ügyünkön lendíteni fognak. így pl. a phylo­sera irtására előirányoztatott 168 ezer frt, holott az évenkint elvesztett adó 2 millió forintnak felel meg. A tüdővész kiirtására előirányzott 50 ezer forint vajmi szerény, pedig e nélkül a német kereskedelmi szerződésnek semmi hasznát sem vehetjük. (Igaz! Úgy van! szélső baloldalon.) Egyáltalában igen meglepő az az arány­talanság is, a melylyel az egyes ágak dotálva vannak. így pl. a lótenyésztés emelésére — melyből a statistika 4 millió 696 ezer forint be­vételt állapít meg — 4 millió 75 ezer forinttal van dotálva, hozott a szarvasmarha-tenyésztés 40 millió 606 ezer frt bevétellel csak 187 ezer forintot fogunk költeni. Az arra hivatottak a részletes tárgyalásnál megjegyzéseiket e tekintetben biztosan meg fogják tenni, miért is ez alkalommal az egyes tételek fejtegetésébe mélyebben nem akarok behatni. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A mezőgazdaság szomorú állapotá­nak feltüntetésénél főleg az lebegett szemem előtt, hogy e tárgyra felhívjam mindnyájuk érdeklődését. A t. minister úr jóakaratát és ügy­buzgalmát kétségbe nem vonva, ilyen vezetés és ily forrásokból merítve, szebb jövő elé nem nézhetünk. Át vagyok hatva attól a tudattól, hogy ily viszonyok mellett, ha gyorsan és sokat nem áldozunk, hamarabb be fog következni a közgazdasági zavarokból kifolyó fegyverlerakás, mint a háború Königgrätze. De másrészről figye­lembe kell vennünk azt is, hogy sok ágyút csak úgy fogunk befoghatni, ha megelőzőleg sok ekét birunk barázdába állítani. Olyan mezőgazda-katonai hatalom, mint a milyen mi vagyunk, csak akkor szolgáltathat a hadsereg részére kellő pénzt, eleséget és embert, ha a mezőgazdaság ügyét tekinteten kivűl nem hagyja a kormány. Számban már ma is erősek vagyunk, mert hiszen a mezőgazdasággal a munkáskéz 46% a foglalkozik. De ez nekünk nem elég, kérjük, kíván­juk, követeljük, hogy könyörgésünk meghallgat­tassák, hogy bennünket meghallgatva, hatalommá tegyenek. Bizalommal terjesztettem a mezőgazdaság mai állapotát a ház színe elé, hiszem, hogy lesznek, a kik igazat adnak nekem és igyekezni fognak a kérdést actuálissá téve valódi és az őt megillető helyre felemelni. A ki kezébe veszi a sanyargatott mezőgazdaságnak eltiport zászlaját, azt a gazdák egyértelmííleg fogják követni. A mezőgazdaság fellendítése nem a gazdák egyoldalú ügye, hanem ügye a nemzetnek, mert a nemzetnek vagyonosodása van vele összekötve. Iparkodtam visszhangja lenni a mezőgazdasági követelményeknek s most kijelentem, hogy az előirányzatot a felvett összeg csekélységénél fogva meg nem szavazhatom. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Schóber Ernő jegyző: Bornemisza Lajos! Bornemisza Lajos: T. ház! Mielőtt a földmívelési költségvetés általános tárgyalásánál szavazatomat indokolnám, a t. ház engedelmével egész röviden és tárgyilagosan fogok foglalkozni a felvidéki kivándorlással. (Halljuk! Halljuk!) A felvidéki kivándorlásnak nézetem szerint egye­düli oka a népnek teljes vagyontalansága és szegénysége. Ez a néposztály azért vándorol ki Amerikába, hogy magának munkája által tőkét szerezzen és ezen tőkével hazájába visszatérve, birtokot vegyen, adósságait kifizesse, gazdaságát kellő felszereléssel ellássa és így képes legyen úgy a saját, mint az állam igényeinek eleget tenni. Ez a körülmény magában véve közgazda­sági tekintetben nézetem szerint nemcsak hogy nem baj, de előnynek is mondható. Mert ha föl ­veszszük, hogy a felvidéken kivándorlás nem volna, úgy ez idén nemcsak ínséggel, de éhínséggel volna dolgunk fél Magyarország területén. Vannak nézetek, a mint azt Miklós Ödön t. barátom és képviselőtársam is említette, hogy a kivándorlás jó módú vidékekről is történik. Ez mindenesetre baj és ezt a bajt figyelemmel kell kísérni, mert lehetséges, hogy az ügynökök azok, a kik csábítgatják az embereket, hogy jobb ha­zába menjenek kenyeret keresni, csakhogy a felső vidéken a legelső és legjobb ügynök a kir. postahivatal, mert ez azt mutatja ki, hogy egy munkás ember, ha Amerikába megy, oly kere­setre tesz szert egy év alatt, hogy nálunk egész életén keresztül sem tud annyit szerezni. Epén ezért én a kivándorlókat két részre osztom : azokra, kik szegények és vagyontalanok, másrészt azokra, kik daczára annak, hogy birtokuk van és módjukban volna megélni, szintén kivándorol­nak. Az utóbbi sokkal szomorúbb közgazdasá­gunkra nézve, mint az előbbi. Csakhogy ezt megakadályozni egyáltalán nem lehet; sőt azt

Next

/
Thumbnails
Contents