Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-60

338 60. országos ülés 1892. raájns 25-én, szerdán. az igaz vallásosság szeretetének azon lángja, melynek melege egygyé forrasztja és testvéri szeretetben egyesíti szeretett hazánk minden vallásfelekezetíí polgárainak szívét. (Helyeslés. Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Az első, a ki szavát e házban gróf Apponyi képviselőtársunk után felemelte, a háznak ősz bajnoka és legöregebb tagja, Csanády Sándor képviselőtársunk volt. Keresetlen szavakban mondotta ő el azt, a mit mindnyájan óhajtunk, hogy vajha mielőbb azon erős kezekben látnánk a kormányzatot, melyek egyedül vannak hivatva a tétovázó, senkit ki nem elégíthető jelenlegi kormányzat felváltására. Boldognak érzem magamat, hogy az én csekélységemnek jutott osztályrészül a szerencse az elismerés pálmájának második ágát átnyújt­hatni a nemzet vezérének, gróf Apponyi Albert­nek s figyelmeztethetni őt az egész nemzet milliói­nak szívéből kitörő azon hangra, mely szerint ő a nemzet vezérlő csillaga s őt fogjak követni mindenkor. l)e, t. ház, a legnagyobb lelkesedés köze­pette sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy vannak önmagunk iránti kötelezettségek is, melyeket szem elől téveszteni nem szabad. S különösen én, ki — midőn az előttem szólásra feljegyezve volt képviselőtársaim ne­veiket törűltették — szólási jogomat fentartot­tam: elodázhatlan kötelességemnek tartom a t. ház szíves engedelmével mára halasztott beszédem néhány passusát elmondani, nehogy a fentartott szólási jogomról való lemondás esetén ezt bárki is oda magyarázhassa, mint ha a katholicus székvárosnak, Esztergomnak kép­viselője az igazi szabadelvííségnek meg nem felelő oly nézeteket vallana, melyeket a teguapi nagy esemény észlelt hatása után czélszerűbh­nek talál elhallgatni. (Halljuk! Halljuk!) A t. ház engedje meg tehát,hogy elhagyva min­den és sok tekintetben új érveléseimet, az 1868., LIII. tez. és az ennek alapján kibocsátott 1890. február 26-Iki ministeri rendelet ellen, kiszemel­jek — habár az összefüggés rovására is — néhány tételt immár nagyobb részt tárgytalanná vált beszédemből, mely tételek, mint az elkeresz­telési vitának utóhangjai talán még sok tekin­tetben tanulságosak lehetnek. (Halljuk! a hal- és szélső baloldalon.) A szándékolt bevezetést el nem hallgatha­tom, mely igy hangzik. (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Egyik ellenzéki képviselőtársamnak múlt­kori beszéde alkalmával a t. túloldalról ily közbeszólás történt: Ezt már százszor hal­lottuk ! Biz ez megtörténhetett s ha már nem kel­lemes ugyan egyet, ugyanazt — bár más szavakban — ismételten hallgatni, még terhesebb annak elmondására vállalkozni, de ha mégis megtesz­szük, teszszük azon reményben, hogy talán a t. kormány és pártja az igazságok gyakori hallása által azon meggyőződésre fog jutni, hogy még sem lehet minden rossz és helytelen, a mit az ellenzékiek hangoztatnak. (Úgy van ! a bal- és szélső baloldalon.) A midőn én ezt felszólalásom bevezetéséül elmondani akartam, nem hittem, hogy az igaz­ságok győzelme oly közel van s méltán lehet büszke a fényes diadalra a nagy igazság, a vallásszabadság zászlóvivője, mélyen t, Irányi Dániel képviselő úr, (Élénk éljenzés a bal­és szélső baloldalon.) ki előtt mi szívesen hajlunk meg s ki megérte azt, mit a magyar parla­mentben talán még senki, hogy 23 éven át évenkint hangoztatott nagy eszméjét a ház minden pártja immár magáévá tette. (Úgy van! a bal- szélső baloldalon.) Ez szolgál mentségemül, ha felszólalásom­ban olyakat is mondok, a miket a t. ház esetleg már többször hallott, de a sokat és minden olda­láról úgy vallási, mint jogi szempontokból meg­vitatott elkeresztelési kérdésben újat mondani vajmi nehéz s ha ennek daczára vállalkozom igénytelen nézeteim kifejtésére, ezt még azért is teszem, mert képviselői kötelességemnek tartom ezáltal, ha lehetséges, legalább csekély részben hozzájárulni ahhoz, hogy megtaláltassák a mód ! e kérdés megoldására, mert a t. vallás- és köz ! oktatásügyi minister úrnak kilátásba helyezett i javaslatát — a részleges polgári anyakönyv ! vezetésére vonatkozólag — helyes megoldásnak j épen nem, sőt oly félszeg intézkedésnek tartom, J mely érvénybe lépte esetén csak zűr-zavart I fog ugyan előidézni, de a kívánt czélt el ! nem éri. Szükségesnek láttam volna, t. ház, — bár nem szükségkép — megemlíteni, hogy én semmi­féle reversalist nem adtam senkinek s hogy a mit mondok, az tisztán egyéni meggyőződésem, mely nálam képviselővé történt megválasztatásom óta sem változott s mely ha másokéval találko­zik is, ez csak azt bizonyítja, hogy többen va­I gyünk egy nézeten; mert ha minden képviselő­| ről. a ki valamely ügyet pártol, azt tételeznŐk | fel, hogy ő magát erre megválasztása előtt reversalissal kötelezte, akkor azon gyanút első­sorban a t. kormánypárti képviselőknek kellene eltürniök, (Igaz! Úgy van! a baloldalon ) hogy a választások alkalmával a nyert nagy segítség és támogatás fejében reversalist adtak, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) pedig én daczára annak, hogy ellenzéki Yagyok, a túloldal tagjairól ezt még sem teszem fel, jól tudván, hogy vannak közöttük olyanok is, kiket meggyőződésük vitt ama táborba » kik ha igazán szabadelvűek,

Next

/
Thumbnails
Contents