Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-59
59. országos ülés 1892. május 24-én, kedden. 315 hozó legelső és elutasíthat]an kötelessége, hogy tiszteletben tartva az ellenkező nézetet is, férfias nyíltsággal és határozottsággal jelezze egyikmásik kérdéssel szemben elfoglalt álláspontját. Mindenkor így gondolkozván a képviselői kötelességek helyes és lelkiismeretes teljesítéséről, engedje meg már most a t. ház, hogy azzal a tárgyilagossággal és tisztelettel, mely ellen e házban folytatott szerény működésem első pillanatától kezdve a mai napig soha sem vétettem — mint ezt jó lélekkel elmondhatom — nyilatkozhassam én is azon fontos egyházpolitikai kérdésekről, melyekről a t. szakminister űr igen helyesen méltóztatott megjegyezni, miszerint tárczája költségvetésének tárgyalását előre láthatólag főleg- az említett fontos kérdések fogják uralni; a mi szerintem csak természetes és szükségképi folyománya az egyházpolitika terén két év óta észlelhető és szerintem tarthatatlan helyzetnek. (Úgy vem! Úgy van! bál felöl.) A t. miniäter úr minapi beszédének egyik része engemet mindenekelőtt arra indít, hogy neki köszönetet szavazzak. Midőn uffvanis ezelőtt másfél évvel az általa kibocsájtott, ismeretes rendeletről a házban nyilatkozott, akkor azt mondotta a, t. szakminister úr, miként ő az ezen rendelet folytán támadt mozgalmat a katholicus alpapság részéről szított belforradalom egy nemének tekinti. A t. minister úr ezen állítását ugyan csakhamar megezáfolta Horvát Boldizsár igen t. volt képviselőtársunk, ki egy nappal késeibb tartott beszédében az alpapság részéről benyújtott kérvényekre nézve ekként nyilatkozott: (Halljuk! Halljuk !) »Lehetctlen — úgymond — örömömet ki nem fejeznem a felett, hogy azok, kik az 1868 : LIII. törvényezikkben magukra nézve sérelmet láttak, elvégre is az egyedül törvényes és helyes utat választották sérelmeik orvoslására*. »A kérvényezési jog a magyar alkotmány alapjaihoz tartozik és minden törvény, mely a fejedelem és a nemzet közös beleegyezésével lőn alkotva, ugyanazon úton módosítható és el is törölhető.« Horvát Boldizsár volt tisztelt képviselőtársunk eme helyes fejtegetései mellett én kiváló jelentőséget tulajdonítok az igen t. minister úr minapi beszéde ama részének, melyhen constatálja, hogy: »A rendelete folytán támadt helyzet folyamán oly dolgok történtek, melyek az anyakönyvvezető lelkészek egy részében a lelkiismereti conflictus egy nemét idézték elő, mert ellentétbe jöttek önmagukkal, a mennyiben mint lelkészek más rendelkezéseknek vannak alávetve, semmint anyakönyvvezetők és eunek folytán természetesen két különféle kötelesség között nem tudták a kellő egyensúlyt megtalálni. Constatálható tehát—úgymond a t. minister xir — hogy az illető anyakönyvvezető lelkészekben a lelkiismereti kötelességeknek conflietusa támadt«. Ezen, a helyzetnek teljesen megfelelő és igaz kijelentéssel a t. minister úr kegyes volt az általa ezelőtt másfél évvel belforradalmároknak nevezett katholicus alpapságot ezen vád terhe alól felmenteni és beismerni ugyanazt, minél egyebet az említett, általa neheztelt kérvények sem tartalmaztak, miért is kötelességemnek ismerem neki tiszteletteljes köszönetet mondani ezen vádnak kegyes visszavonásáért. Áttérve most már úgy az 1868: LIII. törvényezikk rendelkezéseinek, valamint a t. minister úr ismeretes rendeletének tárgyilagos elbírálására, mindenekelőtt kénytelen vagyok egy, az idézett törvény miként történt megalkotására vonatkozó és sokak által osztott téves nézetet helyreigazítani. Azt hallottam ugyanis többször, hogy ezen törvény neheztelt 12. §-a az akkori országgyűlés mindkét háza részéről annak idején alig talált csekély ellenzésre, hogy ezen szakasz, mint az illetők mondják, nemine contradieente lőn a törvénybe beleillesztve. Engedelmet kérek, t. ház, ezen állítás a történeti valóságnak nem felel meg. Igaz, hogy úgy a képviselő-, valamint a főrendiház többsége ezen szakasznál a központi bizottság által ajánlott szöveget, nem pedig a boldogult báró Eötvös által javasolt szerkezetet fogadta el; de valamint a képviselőházban, ágy a főrendiházban is szép számmal voltak úgy egyházi, valamint világi állású törvényhozók, kik hatalmas érvekkel bővelkedő beszédekben foglaltak állást az akkori cultusminister által javasolt, de az országgyűlés két házának többsége által elvetett szövegezés mellett. Kinek ez iránt kételyei vannak, méltassa becses figyelmére az akkori tárgyalásokról vezetett hiteles naplókat és állításom igazságáról kénytelen lesz meggyőződni. Hogy tehát ezen szakasz úgyszólván senki által, még egyházi részről is alig lett elleneztetve, jött létre, hogy az nemine contradieente alkottatott meg, ezt állítani sehogy sem lehet. De annál inkább felel meg a történeti valóságnak azon tény, melyről én is feltétlen hitelt érdemlő forrásból értesültem és melyről minapi jeles beszédében Sághy Gyula, t. barátom is megemlékezett, hog-y tudniillik nem véletlenségből, nem is feledékenységből, de felejthetlen emlékezetű Deák Ferencz egyenes és határozott kívánságára történt az, hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek vallási neveltetéséről disponáló szakasz büntetőjogi hatálylyal nem lett ellátva; mert mikor többen előállottak ezen kívánsággal, azt állítván, hogy a törvény egyébként végrehajtható nem lesz, ezeknek Deák Ferencz az ő bölcs előrelátásával az én értesülésem szerint is csakugyan következő választ adott; »A mit kimondottam, azon 40*
