Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-58
58. országos illés 1892. május 23-án, hétfőn. 313 pártkülönbség nélkül elérhetjük azt a czélt, a mely ezéi mindnyájunknak kell, hogy méltó törekvését képezze. Ez sugallja nekem azt a felfogást is, hogy míg egyfelől legalább is bizonytalan a partialis anyakönyvek behozatalának jövő fejlődlietése ; addig másfelől a gyökeres megoldásáig forduljunk a legkevésbbé complieált módhoz, mely egyébként alkalmas arra, hogy elérjük a kitűzött czélt, mely a politicusnak szeme előtt kell, hogy lebegjen és mely a tői vényhozást egyedül vezetheti, miután egyoldalú felekezeti álláspontra nem helyezkedhetik. Meglehet, hogy a módozat technikája itt-ott elbírja a correctnrát, de a czél elérhetése tekintetében a módozat elvei ellen kifogás alig emelhető. Azt gondolom t. ház, hogyha mi itt az ellenzéken kötelesaégszerííleg és odaadással megteszünk mindent arra, hogy a t. vallás- és közoktatásügyi minister úr abból az áldatlan helyzetből, a melybe, jutott, kibontakozzék, talán nem hiba viszont, ha a t. minister úr velünk szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy ha valami jobb megoldást találunk, miután a czél közös, a czél mindnyájunk előtt egy, azt el is fogadja. (Helyeslés hal felöl.) Ezen felfogás sugalja nekem azt, hogy e megoldási módot, mint ideiglenest és a végrendezésig, mint a megélhetés egy módját és a czélt biztosítót, a t. miuister úr figyelmébe ajánljam. (Helyeslés bal felöl.) Most sietek beszédemet befejezni, mert az idő nagyon is előrehaladt. (Hall]uk! Halljuk!) Inkább csak kijelentésekre szorítkozom. Az az indítvány, melyet Irányi t. képviselőtársain beadott, olyan, melyre én mindig rászavaztam; kifejtette ő annak motívumait és ezen motívumok bővebb kifejtése talán lerontana valamit azokból, a miket ő e tekintetben, ki a dolgot behatóan vizsgálta, előadott. Azt gondolom tehát, hogy a t. ház előtt ilyen előrehaladott időben teljesen elegendő, midőn kijelentem, hogy az ő indítványát elfogadom és rá fogok szavazni. (Helyeslés bal felöl.) Felhozatott az izraeliták reeeptiójának kérdése is. Már megmondtam más helyen, hogy én a receptiönak barátja vagyok és óhajtom, hogy a receptió mielőbb megvalósuljon. T. ház! Hogy izraelita polgártársaink vallási receptiója és ennek törvényhozási elvi kijelentése miféle nehézségekbe ütközik, azt én nem tudom megérteni. Hiszen, ha mint azt Neumann Ármin t. képviselőtársam is mondotta, a kormányra nem volt közömbös a közigazgatás reformjánál az állami közigazgatás elvi kijelentése; ha ez a közigazgatás kérdésénél olyan nagy becscsel bírt: talán concedálja*a t. kormány, hogy az ilyen elvi kijelentés e kérdésben talán még nagyobb becsesei bír és pedig két okból. (Halljuk! Halljuk!) Először azért, mert a minister KÉPVH. NAPLÓ 1892—97. III. KÖTET. úr kijelentése sokkal kevesebb, mint a törvényhozás kijelentése. A minister úr kijelentése csak őt és a kormányt kötelezi, míg a törvényhozás kijelentése már törvény. Ez az egyik szempont, a mely a czélnak erőt kölcsönöz. A másik és pedig a nyomósabb szempont az, hogy ha a kormány a confessiók közt fenforgó viszonyok rendezésének valamely kérdését e házba — bármely alakban — behozza: nem ignorálhatja többé ezt a törvényt, mert erre reflectálnia kell és ezzel összhangba kell hoznia a törvényhozás alkotásait. Míg ha ily törvény nincs, ismét puszta Ígérettel állunk szemben, prasissal, szép szavakkal, melyek kielégíthetik azokat, a kik hisznek benne; de hogy én ezen martul vagyok, azt tudja a t. ház, mert én csak készpénzzel engedem magam kielégíttetni, különösen mióta a t. igazságügyminister úr egy pár dologban oly ígéreteket tett, melyeket azután be nem váltott. És én nem értem, hogy azok, a kik a receptió eszméjét pártolják, miért fáznak azon elvi kijelentésnek törvénybe iktatásától, melynek consequentiája bizonynyal meg is lenne, míg az ígéretek consequentiái csak addig tartanak, a míg a ház athmosphérája arra elég kedvező. (Helyeslés.) Még egy dologról kell megemlékeznem és ez a katholicus autonómia kérdése. Nem szí' vesén foglalkozom a házban oly kérdéssel, mely az egyes confessioknak saját házi ügye. Én a katholicus autonómiának kérdését ilyennek tartom és kezdettől fogva barátja voltam és az vagyok ma is. Mire van itt az állam kötelezve? Arra, hogy hárítsa el az akadályokat ha kell, törvényhozási úton is és tegye lehetővé az autonómia létesítését ; azután csinálják azt i meg a katholicusok, a hogy nekik tetszik, önként értetődvén az állam felügyeleti jogának tiszteletben tartása. Meg kell adni minden felekezetnek azt, hogy saját hite, saját akarata szerint boldoguljon. (Élénk helyeslés.) Elfogadják a katholicusok bizonyára az autonómiának azt a módját, mellyel sem az államnak, sem az egyháznak nem ártanak s nem is árthatnak ; sőt bizonyára maguk a katholicusok lesznek azok, kik erre első sorban fognak ügyelni ; de viszont lehetővé kell tenni, hogy a hitéletnek világi vonatkozású dolgaiban a világi elemeknek befolyása szintén biztosíttassák és pedig azon szempontból is, hogy azon kérdések, melyek nincsenek dogmákhoz kötve, hanem a felekezetnek csak külső életével vannak kapcsolatban, saját belenyugvásukkai akkép intéztetnek el, hogy egyfelől az állam érdekének, másfelöl a hitfelekezeteknek is feleljenek meg. (Helyeslés.) Ezeket elmondva, a magam részéről kijelentem, hogy a közoktatásügyi ministeriumi költségvetést azon szempontból, mert az az eljárás, mely eddig követtetett, felfogásomnak 40
