Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-57

270 57. orszrtgoH ülés !8S2. május 21-én, szombaton. gét határozza meg és kényszerítőleg szabja elő a szülőkre, az ily törvény a maga egész kiterjedésében végrehajtható soha seai lesz, a mint azt a tapasztalat igazolja. Már most az, ha oly törvény alkottatik, a mely nem végrehajtható, azon másik veszélyt rejti magában, hogy általa a törvény tisztelet fog megingattatni. (Egy hang a szélső baloldalon: Úgy van!) Hogyha pedig kényszerítő eszközöket alkalmaznak, mint a legutóbbi idő tapasztalatai bizonyítják, az eredmény az, hogy a czélt, melyet ez intézkedéssel elérni akarnak, t. i. a vallásfelekezetek közt való béke fentartását, nem érik el, hanem az épen az összeütközések forrásává válik. (Egy hang a szélső baloldalon: Úgy van!) És ha ezek az Összeütközések, ezek a súrlódások az 1868: LM. tez. daczára egészen 1890 február 26-ikáig, az úgynevezett elkeresztelési rendelet kibocsátásáig nagyobb mérvben, legalább oly mérvben, hogy a vallási békét az országban felforgatták volna, be nem következtek, ez csak annak az eredménye, hogy az 1868-iki törvényhozás bölcsessége, előrelátása a törvényt mint lex imperfectát alkotta meg, melynek egész sanetioja a reversalisok érvénytelenségében áll. Es hogy a törvényhozás részéről ez czélzatosan és öntudatosan történt, az igazolja, hogy az 1868: LM. törvényczikk számos intézkedései büntetőjogi sanctioval vannak ellátva. Tehát ha a törvényhozásnak czélja lett volna ezen magasabb sanctiot adni az LHI. tez. 12. szakaszának is, akkor nem mulasztotta volna el ezen büntetőjogi sanctiot ezen szakaszban is kifejezésre juttatni. De nemcsak ez bizonyít ezen felfogás mellett, hanem az 1868: LM. tez. megalkotásának előzménye és egész története is. (Egy hang: Halljuk! Halljuk!) Ugyanis, t. ház, a szabadelvüség és szabadság buzgó apostola, az európai látköríí báró Eötvös József, akkori cultusminister, eredeti javaslatában nem ezen álláspontot foglalta el, hanem a szülők szabadságának álláspontját és kezdetben a haza bölcse, Deák Ferencz is ezen álláspontot támogatta. Azonban midőn több oldalról nagy mérvű aggodalom merült fel altban az irányban, hogy ez által a kisebbségben levő vallásfelekezetek hátrányba fognak jutni, akkor Deák Ferencz engedett ezen aggodalmak súlyának és azt mondta, hogyha ez által ezek az aggályok az eredeti javaslat ellenzőivel szemben elháríthatok és a törvény közmegnyugvással lesz megalkotható, elmegy azon határig, a meddig azután az 1868: LIII tez. 12. §-a megalkotva is lett; de mikor többen ezzel sem elégedtek meg, hanem azon kívánságukat terjesztették Deák Ferencz elé, hogy a törvény ezen intézkedését büntetőjogi sanctioval kell ellátni, mert különben a törvény nem lesz végrehajtható, akkor erre az volt a felelete, hogy a mint kimondottam, addig a határig szívesen elmegyek, de azon túl nem, mert a kik ezt túl akarják lépni, azok öntudatosan vagy öntudatlanul, de Magyarországon a vallásháborút fogják előidézni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Mindazok, a kik e szűkebb eonferentián, magánmegbeszélésben résztvettek, jól fognak erre emlékezni. Én magam is a Deák-párt egy ma is élő. igen tekintélyes tagjától, a ki szintén részt vett abban, nyertein e tekintetben informatóimat, tehát szem- és fültanutó]. Ez eredményezte azt, hogy e törvény, mint lex imperfecta alkottatott meg s ez azt, hogy a vallásbéke ennek daczára sem háboríttatott meg s hogy nagyobb mérvű súrlódások és összeütközések nem következtek be 1890 feb ruár 26-ig, hogy nagyobb mérvű panaszok sem fordultak elő, mert ha 50 kihágás a rendelettel szemben két év alatt t. i. a cultusminister úgynevezett elkeresztelési rendeletének kibocsátásától fogva nem tartatik soknak, akkor 22 éven keresztül az összes panaszok száma, mely a mennyiben jól vagyok informálva, 300-xa tehető, még kevésbbé tekinthető aránylagosan nagynak. Ez mindenesetre aránylag sokkal csekélyebb, mint azóta a rendelettel szemben előfordult kihágások száma. És honnan erednek e panaszok s hol támadnak % Ott, a hol a különböző felekezetek lelkészei felekezeti féltékenységben élnek egymás közt, de a hol meg van köztük a vallástürelem, ott nem volt panasz, mert az mindig a lelkészek köréből emeltetett, nem pedig a szülők részéről, a kik pedig leginkább érintvék ez által. Hogy a tényállás tiszta képét nyújtsam, a mint az nézetem szerint áll, meg keli jegyeznem, hogy incidenta1i*er támadt ugyan kisebb mérvű izgalom akkor, a mint azt — ha jól emlékszem — Irányi Dániel t. képviselőtársam is felhozta, a mikor az 1879-iki kihágási törvény 53. §-ának a 80-as években egy concrét esetre való alkalmazásáról volt szó, De ez is teljesen lecsillapodott a judicaturának azon megállapodása következtében, hogy az elkeresztelési eset egymagában nem képezi az 1868: LIII. tez. olynemíí megsértését, hogy az ezen szakasz szempontja szerint megállapítható kihágást képezne és büntetés alá vonható volna. És higyje meg a t. cultusminister úr, hogy az is abból folyt, hogy a törvény, mint lex imperfecta alkottatott meg és kezeltetett, hogy eddigelé a rendeletnek kibocsátásáig e törvény revisioja iránt sem támadt számbavehető és nagyobb sitlylyal bíró kívánalom. S csak a jelen kormánynak jutott az a szomorú feladat s csak a jelen kormány vállalkozott arra, hogy a vallásbéke és türelmesség ez otthonára az ádáz vallásháborút és a