Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-54
226 54. országos ülés 1832. május 17-én, kedden. mely része ott helyeztetnék el, akár mint betegek, akár mint elmebetegek, akár mint olyanok, a kik a fogházban elhelyezést nem találtak. Ismétlem: akár mint elmebetegek és erre különösen bátor vagyok a t. igazságügyminister úr figyelmét felhívni, mert az igazságügyminister úr által benyújtott jelentésben az van, hogy: vizsgálati foglyok és gyógyult elmebetegek számára. Itt különben felméről az a kérdés, hogy mi köze az igazságügyi kormánynak az elmebetegek gyógyításához '? Azt természetesnek tartom, hogy mindaddig, a míg a vizsgálati fogolyra nézve azon vélemény állhat fenn, hogy beszámíthatósága még elérhető, mint elmebeteg vizsgálati foglyot kell őt tekinteni, de hogy akkor, a midőn már meg van állapítva, hogy nem beszámítható egyénnel van dolgunk, a midőn tehát többé rajta a büntetés végre sem hajtható, mert azon büntetés már nem bír reá kellő erkölcsi és physikai hatással, mert hiszen elmebeteg ember nem büntethető, nem tudom felfogni, hogy a gyógyuló elmebetegek hogyan kerülnek szabadságvesztés-büntetés végrehajtására szánt intézetbe? Az elmebeteg vizsgálati foglyok természetesen más szempont alá esnek és én csak elismeréssel adózom a t. igazságügyi kormánynak, hogy erre a térre is kiterjesztette figyelmét. Ezeket voltam bátor ezen kérdésnél elmondani. A mi pedig magát a tételt illeti, azt elfogadom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza : T. ház ! (Halljuk ! Halljuk!) ÍJgy van! a baloldalon.) A mi az előttem szólott t. képviselőtársam által felemlített kérdést, a vizsgáló birói intézmény kérdését illeti, azt hiszem, hogy az tulajdonképen a ^Törvényszékek és jásbíróságok« czíme alatt lett volna megvitatandó; de ha már felvettetett, hozzászólok annyiban, hogy a magam részéről is sajnálattal említem fel, hogy daczára annak, hogy a törvényhozás annak idejében oly készségesen szavazta meg az illető törvényt a minister urnak, a vizsgáló bírói intézmény máig sincs életbeléptetve. De másrészt félek attól, hogy az úgy, a mint a minister úr életbe akarja léptetni, nem fog megfelelőleg functionálni. A mint ugyanis a költségvetésből látom, a minister úr 75 ily vizsgálóbírót akar rendszeresíteni az ország egész területére, a mi annyit jelentene, hogy miután 63 törvényszékről van szó, majdnem valamennyi törvényszéknél csak egy-egy vizsgáló bíró lenne. Nem tudom, hányat akar a minister úr Budapesten rendszeresíteni, de ha körülbelül hatot akar, akkor ezek száma, 63 + 5 kitenne 68-at, tehát még kilencz maradna, a kiket a 63 törvényszék közt fel kellene osztani. Akármelyik nagyobb törvényszéket veszem: azt, hogy e vizsgáló bírák fnnetiojuknak megfelelhessenek és esetleg csak egyik-másik törvényszékre jusson két vizsgáló bíró, alig tartom kivihetőnek s az a vizsgáló bírói rendszer egyszerűen äaseot fog csinálni, ha a minister iír nem lép fel oly kezdeményezéssel, mely tökéletesen felöleli e rendszert és megfelel hivatásának. Ezt tartottam szükségesnek megemlíteni és tulajdonképen megkérdezni kívántam a minister urat, mikor kívánja a vizsgáló bírói rendszert életbeléptetni, mert költségvetése az egész évre felöleli a vizsgáló bírák számára megszavazott 22.500 forintnyi pótlékot, de most már május közepén vagyunk és eddig még egy vizsgáló bíró sem lett kinevezve. A mi magára a főügyészségek ezímére tartozik, a büntetések végrehajtásának terén egy nagy anaehronismusra és egy eddig csöndesen tűrt, de történytelen torturára akarom a t. minister úr és a ház szíves figyelmét felhívni. (Halljuk! Halljuk!) A munkácsi várhoz sok történelmi emlék fűződik, a ki ebben a várban, jelenleg fegyinté zetben megfordul, fellélegzik, ha történelmünk egyik korszaka darabjaként a Kazinczy szobájával találkozik, de e fegyintézetben találkozunk egy csodálatos anachronismussal, a büntetés terén sajátságos súlyosító nemmel: a taposó malom intézményével. (Többhang: Mi az!) Nem csodálom, hogy mindenki azt kérdezi, hogy mi az? Mert a taposó malom rendszere (Halljuk! Halljuk!) már csak jelszavakban él, a mennyiben Kossuth Lajos nagy hazánkfia (Éljenzés a szélső baloldalon.) mondotta egyszer Tisza Kálmánról, hogy a ki a taposó malom kerekére lép, az tapos, mert viszi a kerék. A ki e taposó malmot nem látta, természetesen nem tudja, hogy mi az. Azt látni kell a munkácsi várban, a hol a számtalan méternyi mélységből a vizet egy taposó malomkerék útján emelik fel a várba. Ez a taposó malom egy mókuskerék, a hová 8—10—12 fegyenczet felállítanak, ezek szaladnak fel azon a malmon, a kerékfogakon, de miután a kerék mozog, hiába szaladnak fel. így hajtják a kereket, mint a mókus a saját kerekét. Ezt a munkát végeztetik a munkácsi fegyházban valóságos tortura gyanánt, mert ott oly hosszú időkre vannak a fegyenczek a munkára beosztva, hogy testök-lelkök belefárad, úgy, hogy bizony örvend, ha vizet nem kell innia, mert mindig* eszébe jut, mily kínos munkával hozza ő azt fel a várba. Tudom, t. ház, azt, hogy a fegyenczet a törvény szabadságvesztés-büntetésre ítéli; tudom azt is, hogy a fegyházi rendszabályok szerint munkát is kell végeznie, azonban ez a munka elő van írva s azt sehol sem olvastam a mi törvényeinkben, hogy a fegyenczeket ily taposó malomkerék munkára is fel lehetne használni.