Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.
Ülésnapok - 1892-44
16 44. országos ülés 1892. május 3-án, kedden. róna ez országra, a melyet az anyagi gyengeségünknél fogva elviselni képtelen. (Igás! Úgy van! jobb felöl.) Bizonyos szenvedély kifolyása tehát szerintem a közgazdasági élet terén nyilvánuló e felfogás ; pedig, ha igaz az, a mit az angol parlamentarismusnak egyik classicus képviselője e század elején mondott, hogy az egyéni műveltség fokmérője az önuralom: akkor igaz az is, hosry a politikában a helyes Ítélőképesség kritériuma a szenvedélytelenség, mert a szenvedélylyel talán lehet politikát csinálni akkor, midőn az országot külellcnség jogaiban erőszakkal támadja meg, de akkor, midőn közgazdasági kérdések gyakorlati megoldásáról s a mátólholnapra való biztos megélhetésnek jövőjéről van szó, a szenvedélyességtől és az ebből folyó politikai tételek felállításától távol kell magunkat tartanunk. (Helyeslés jobb felöl.) Ez az ii politikai eszmény, a melyet én hazánk közgazdasági életének fejlődése szempontjából üdvösnek tartok, mert csak ez teszi lehetővé, hogy megóva parlamenti működésünk tárgyilagosságát, a legközelebb bekövetkezendő ezeréves alkotmányunk nagy ünnepén új törvényhozásunk díszes palotájának homlokzatára írhassuk az ókor egyik legelső törvényhozójának ez aranymondását: »Hic locus odit nequitiam, amat pacem, punit erimina, conservat jura, honorat probos.« (Tetszés jobb felöl.) Midőn ezt kívánatosnak tartom, nem zárhatom be felszólalásomat a nélkül, hogy az e táreza keretében nyilvánuló sokoldalú feladatok megoldása és hatékony megvalósítása érdekében félne hívjam a t. képviselőház figyelmét arra, hogy közgazdasági fejlődésünk csak akkor lesz életképes, ha abban a folytonosság s a múltba való visszanyúlás figyelmen kívül nem hagyatik ; mert itt is érvényesül az az általános politikai elv, hogy a ki az ősökről meg nem emlékszik, az unokáiról megfeledkezik (Helyeslés jobb felél.) ag hogy ha jövőre legalább a t. minister úrnak, ki annyi ügyszeretetet tanúsít tárczájának minién ága iránt, a kellő anyagi eszközöket rendelkezésére bocsájtjuk. Ennek reményében ajánlom a költségvetést a t. háznak elfogadásra. (Élénk helyeslés jobb felöl. Éljenzés Szónokot számosan üdvözlik.) Szederkényi Nándor jegyző: Hortoványí József! Hortoványi József: T. ház! A földmívelési minister úr által beterjesztett költségvetésben kerestem (Halljuk! Halljuk !) azon adatokat, a melyek az oly súlyos válsággal küzdő kisbirtokos és földmíves osztály helyzetének javításával foglalkoznak, azonban ilyeneket ott nem találtam./ Valahányszor e kérdés itt azelőtt is említve iett, mindannyiszor a t. kormány részé- I ről az volt a válasz, hogy e panaszok túlhajtottak s a mennyiben a kisbirttokos és földmíves osztály körében bajok még észlelhetők, azok az átalakulás okozta nehézségekből származnak, melyek lassankint el fognak múlni, de különben e bajokkal szemben is a magyar nemzet anyagi jólétének s a nemzeti vagyon gyarapodásának kétségtelen jeleivel találkozunk mindenütt, tehát ily kérdés ma, a reformok nagy korszakában napirendre sem kerülhet. Engedje meg a t. ház, hogy én is, a kisbirtokos és földmíves osztály helyzetének megvilágításával, ezen, a nemzet anyagi jólétét s a a nemzeti vagyon szaporodását hirdető tüneményekkel foglal ózhassam, úgy, a mint az a mindennapi életben jelentkezik. (Halljuk!) Kétségtelen, hogy az egykori terménygazdasághól a pénzgazdasági rendszerbe való átalakulás mindenütt nehézségekkel jár; de ott, a hol ez átalakulásnál nemcsak a kellő átmeneti intézkedések nincsenek meg, mint nálunk a melyek az átalakulás okozta rázkódtatást következményeiben enyhítik, a magyar nemzetnek, a magyar társadalomnak legerősebb fentartó osztályát képező földmíves és kisbirtokos osztály kétségbeesett helyzetében teljesen magára hagyva, sőt kiszolgáltatva azon tényezőknek, a melyek nálunk ez átalakulást keresztűlvitték, — ott, t. ház nem a nemzeti jólét emelkedését, nem a nemzeti vagyon fokozódását, hanem csakis a magyar társadalom egyensúlyának felbomlását s a magyar nemzetnek egykor oly erős oszlopát és fentartó elemét képező földmíves és kisbirtokos osztály tönkrejutását igazoló tények állanak szemünk előtt, ott a nemzeti vagyon szaporodásáról, a nemzeti jólét fokozódásáról beszélni legalább is a legnagyobb önámítás. (Úgy van! Úgy van! bal felöl.) Hogy ezt be is bizonyíthassam a t. háznak, legyen szabad röviden vázolnom az oly sokszor egyedüli bűnbaknak felállított átalakulás eddigi lefolyását. Az egykori oly erős és nálunk is domináló szerepet játszó középbirtokos osztálylyal egyszerűen azért nem foglalkozom, mert ezek már ez átalakulási processus alatt alig félszázad lefolyásával annyira átalakultak, hogy ma már számbavehető tényezőtt itt a földmívelési táreza keretében alig képeznek. Ez osztály már csak mint tünemény jelentkezik az utolsó félszázadban. Látjuk, hogy azon egykori nemesi osztály, a volt földes urak, mely oly önzetlenül áldozta fel 1848-ban összes előjogait, önmaga tépte szét azon korlátokat, melyek e haza földjét számára biztosították. Megkapja a vesztett úrbéri kárpótlásért nyert váltságösszeget, mint egy abfertigungot s
