Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-51

Í7Ö óí. orsiágos ülés 1892. május 13-án, péntekeä. delmet növelnék. De ükkor azt hiszem, egy perez I késedelem nélkül a lehető legnagyobb erélylyel kell hozzáfogni a Tiszán azon munkálatok végrehajtásához, a melyek a Szamos szabályozásának előfeltételét képezik. (Helyeslés jobb felöl) Egyik aggályom tehát, mint mondám, a hosszai idő, a melyre a munkálatok végrehajtása terveztetik. A másik pedig, hogy úgy fejezzem ki magamat, a fentartás kérdésének megoldatlan állapota, <'rtve a fentartás alatt azon, a mederrendezés és partbiztosítás keretébe vágó kisebb munkálatok teljesítését, a melyekre egy folyónál, ha nem akarjuk, hogy ott lépésről-lépésre elfajult helyzet jöjjön ismét létre, mondhatnám naponta szükség van. Áll ez különösen a folyók felsőbb részein, a hol még nagyobb sebességgel és rendszerint lazább talajjal van dolgunk. És itt azzal a sajátságos tüneménynyel találkozunk, hogy míg- azon kisebb folyók mellett, a hol a mederrendezési munkálat nem képezett soha állami feklatot, a hol tehát a társulatok elejétől fogva kénytelenek voltak a maguk erejéből megbirkózni e kérdéssel, a mennyire legalább a helyi viszonyokat ismerem, az illető társulatok egész erélylyel hozzáláttak a munkához s ma már igen gazdag tapasztalatokat szereztek e téren és jelentékeny áldozat árán, de megoldották a kérdést, ágy, hogy a helyzet napról-napra rendszeresen, gyökeresen javul — a míg, ismétlem, ezeken a vidékeken, a hol az államnak közvetlen ingerentiája a dologra nincs, ezt a képet látjuk szemünk előtt: addig épen a Tiszánál és épen azon folyóknál, a hol a mederrendezés tnlajdonképen állami feladat volt e tekintetben, igen nagy sajnálatomra, haladást nem eonstatálhatok. E körülménynek a magyarázata egyfelől abban rejlik, hogy itt voltaképen még ma is vitás kérdés az, hogy bizonyos munkálatok mennyiben képeznek állami és menynyiben társulati feladatot. A társulatok nem akarnak e feladatok megoldásához fogni, mert azt kívánják, hogy az állam hajtsa azokat végre. Az állam pedig csak akkor veszi észre a bajt, a mikor már rég meg kellett volna azt előzni s csak akkor vonja azt megfigyelése és intézkedései körébe, a mikor olyan mérveket öltött, hogy vagy egy nagyobb község biztosságát, vagy a hajózási s általában a vizlefolyási nagyobb szempontokat sérti. így látjuk aztán, kivált a Tisza felső vonalán azt, hogy egyfelől a meder folytonosan változik, elfajul — imént utaltam a négy újabban felszaporodott átmetszésre — látjuk továbbá azt, hogy a társulatok védgátjai a meder elfajulásoknál fogva folyton megújuló veszélynek vannak kitéve s hogy azok a társulatok, melyek védgátjaik egyszerű felépítése által legalább nagy tőke-beruházásoktól menteI sítettnek vélték magokat, újabban költséges beruházási munkálatokra vannak kényszerítve. És én azt hiszem, t. képviselőház, hogy ezt a kérdést a maga egész fontosságában kell gyökeres megoldás elé vezetni. A megoldás előfeltétele az, hogy végre törvényhozási úton, minden kétséget kizárólag kimondassék, hogy a mederrendezés különböző munkálatai közíü mi állami és mi társúlai feladat (Helyeslés jobb felöl.) és hogy a társulati feladatoknál mennyiben kívánhatja az illető társulat az állami hozzájárulást. (Úgy van! jobb felöl.) De másodszor intézkedni kell az iránt is, hogy ne csak pénzügyileg, hanem a végrehajtást illetőleg isiegyen gazdája a munkának, a ki gondoskodjék arról, hogy ott legyen az az egész apparátus éjjelnappal a helyszínén és hogy az a folytonos gondozást és felügyeletet gyakorolni, a folyton szükséges gyors intézkedést végrehajtani képes legyen. (Helyeslés jobb felöl..) Harmadszor természetesen szükséges az is. hogy ezen kiadások fedezésére a kellő dotatio megadassék, mert Imzen, a mint általában nem czélom az elmondottakkal szemrehányást tenni senkinek, botorság is volna ezt tennem akkor, a mikor költségvetésünk megtekintéséből kitűnik, hogy az a 470.000 frt, a mennyi a költségvetésben ezen a czímen az ország összes folyóinak szabályozására előirányozva van arra, hogy ez a feladat úgy megoldassék, mint azt a jövő biztonsága szempontjából megoldani kell, merőben elégtelen. (Igás! Úgy van! jobb felöl.) Mindezekből, t. ház, oda konkíudálok, hogy szükséges volna először is a nagy beruházásokat gyorsabb tempóban hajtani végre, másodszor pedig a fentartásra nagyobb összeget fordítani. De itt állunk azután egy harmadik kérdés előtt és ez az, hogyan teremtsük elő mindennek az anyagi eszközeit a pénzügyi egyensúly megbontása nélkül. {Halljuk! Halljuk !) E tekintetben, t. ház — legalább igénytelen néztem szerint — abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rendelkezhetünk egy pénzforrással, a nélkül, hogy budgetünket jobban megterhelnők, mint a hogy az contemplálva van. (Halljuk! Halljuk!) E pénzforrás alatt értem az 1880: XX. tcz. által megteremtett tiszai alapot. Mint méltóztatik tudni, az 1880: XX. tcz. alapján körülbelül — kerek számban beszélve — 24 millió frt lett vizszabályozó társulatoknak szabályozási munkálatok czéljából kölcsön adva. Már most azóta a kamatláb általános leszállítása folytán és különösen a földhitelintézet által adott újabb kölesönre vonatkozó 1889 : XXX. tcz. alapján a társulatok tetemes része ma már eonvertálta kölcsöneit és úgy gondolom, hogy pár év alatt valószínűleg az összes társulatok converfcálni fogják kölcsöneiket akár a földhitel-