Képviselőházi napló, 1892. III. kötet • 1892. május 3–május 31.

Ülésnapok - 1892-47

47. országos ülés 1892. pasztaljuk, lehetetlen aggodalommal nem nézni a jövőbe s lehetetlen, hogy minden erőnket, a melylyel rendelkezünk, ne concentráljuk azon czélfelé, mely előttünk lebeg, hogy t. i. földmívelési érdekeinket a végleges összeroskadástól megmentsük. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Parányi erőmmel én is e czél kiviteléhez kívánok járulni, midőn egy pár fontos kérdést különösen a mélyen tisztelt földmívelési minister urnak nagybecsű figyelmébe vagyok bátor ajánlani. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A magyar nemzeti politikánkat, szerintem, a földbirtok eonsolidatiojára kell basirosni. (Egy hang: Mire?) Papp Elek! Consolidatiojára. Madarász József: Magyarul kell azt mondani! (Derültség.) Beöthy Ákos: Megszilárdulására. (Derültség.) Papp Elek: Igen, megszilárdulására. Azért mondtam latinul, mert igen sok ember van tudomásom szerint a házban is, a ki magyarul beszél és még sem tud magyarul. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A magyar föld az, t. ház, a minek politikai és társadalmi életünknek alapját kell képeznie. Ha tehát ez a föld inog alattunk; ha ennek viszonyai nem egészségesek; akkor hiába álmodozunk mi szebbnél szebb theoriákról, hiába festjük magunk elé a jövő szép képeit; hiába emlegetjük az államosítás eldoradoját, gyors lesz a mi pusztulásunk, mert ingoványra építünk. Ha nézzük a birtokváltozás statisztikáját, meggyőződünk, hogy ijesztő módon szaporodik évről-évre a birtokváltozások száma, xigy, hogy arra a meggyőződésre jutunk, hogy az angol bérlők, a kik évtizedekre bérelnek s nem ritka eset, hogy azon a földön halnak meg, hol apjuk született, inkább tulajdonosai azon földnek, a melyet míívelnek, mint a magyar földbirtokos saját birtokának, mert a magyar földbirtokosnak csak addig van kezében legtöbb esetben a saját földje, a míg hitelezője akarja. Hogy mily nagyok, hogy mennyire növekvőben vannak a birtokváltozások, arról meggyőződhetünk a következő statisztikai adatokból. (Halljuk! Halljuk!) 1875-ben 193.000 birtok cserélt nálunk gazdát; 1880-ban 230.000; és az utolsó adat szerint 1887-ben 299.000. Tehát 12 év alatt több mint 100.000 volt az emelkedés és ha ez így halad, akkor a 20. század kezdetével 400 ezerre fog emelkedni az évi birtokváltozások száma. Elfogultnak tartanám magam, t. ház, ha azt merném állítani, hogy ezen változások bizonyos fokig nem szükségesek és hogy gazdálkodási szempontból nem üdvösek. Az, hogy a rossz gazda helyébe lépjen a jó, a tékozló helyett május -6-án, pénteken. 95 szorgalmas és takarékos, ez mind helyes. De nem helyes az, hogy olyan politikát folytatunk, a melynek következtében örökös lesz a körforgás s a birtokosok nagymérvű változása, a hol a szorgalmas, iparkodó jó gazda is ideig-óráig képes birtokában megmaradni. Nem tartom ezt helyesnek nemcsak közgazdasági és földmívelési szempontokból ; mert tudva levőleg akkor senki sem lesz hajlandó intensiv gazdálkodást folytatni, mert nem tudja, hogy meddig lesz tulajdona a föld és így rablógazdálkodást fog folytatni, a melyet az eddig fölszólalt szónokok, de sőt maga az igen t. minister úr is perhorrescált. De károsnak és végzetesnek tartom főkép azért, mert én is azon véleményben vagyok, hogy a magyar közbirtokos, a magyar középosztályt nem lehet megteremteni a manchesteri szabókból, hanem igenis jövőben is azok, fogják magvát, hazafias őserejét képezni nemzetünknek, kik kegyelettel zengik az eke szarvánál »ez a föld, melyen annyiszor apáink vére folyt«. Mint említem, a földbirtokos osztály van arra hivatva, hogy az állami intézményeknek állandóságot szerezzen. De hogy legyen képes erre oly földbirtokos osztály, mely magában hordja a feloszlás és bukás csíráját? Ezt kívánni képtelenség. Az elcsigázott közép- és kisbirtokosoktól hiába is kívámiók. Mert arra már alig volna képes, mert csakis a hazafiságát tartja fenn. Vagyoni ereje annyira elkopott, immár annyira össze vannak zsugorodva, hogy felegyenesedni alig képes. Sokat lehetne mondani a kisbirtokosok gazdálkodásáról és uem kielégítő szakképzettségéről. S ha ezeket mind felsorolnám és minthogy bizonyos fokig magamat is érintene, indiscret nem lennék. De azt nem fogja senki állítani, hogy a kik ma a magyar földet bírják tulajdonukul, kevesebb szakértelemmel, kevesebb szorgalommal, takarékossággal és kevesebb előrelátás! képességgel rendelkeznének, mint azok, kik 20 év előtt helyöket betöltötték. Ha tehát ez így van, ha daczára a gazdaosztály növekvő szorgalmának, emelkedő szakértelmének a földbirtok stabilitása napról-napra csekélyebb lesz, akkor nem fogja talán senki, a kinek az igazság kedves, tagadni azt, hogy e téren nagy, meg nem oldott feladatokkal állunk szemben és hogy a bukások okai a legtöbb esetben túl esnek azon a körön, a melyet az egyes gazdák tevékenysége betölthet. Én sem tartozom azok közé, a kik mindent az államtól várnak, mint szabadságot szerető polgár alapelveműi és jeligéműi azt tartom: önsegély; de azok közé sem tartozhatom, a kik az államot felmentettnek állítják kötelezettségének teljesítése alól. Mert hogy mi milliókat és milliókat izzadunk azért, hogy az államnak fene-