Képviselőházi napló, 1892. II. kötet • 1892. márczius 30–május 2.
Ülésnapok - 1892-28
Q0 28. országos ölés 1892. április 4,én, hétfőiu mánynak figyelmébe ajánljam és kérjem, hogy azt az intézményt, mely a budgetben benfoglaltatik, mint magyart és mint alkotmányos intézményt, igyekezzenek fentartani, mert ha e tulajdon ságuk meglesz, akkor a cabinetirodára nézve is be fog állni az, hogy épen oly bizodalommal fogunk viseltetni iránta, mint a többi magyar intézmények iránt, a mely bizalom ma nagyon kis mértékben van meg, vagy általában nincs is meg. (Helyeslés a szr'lsö baloldalon ) Szögyény-Marich László ö Felsége sze mélye körüli minister: A t. ház kegyes engedelmével röviden kívánok reflectálni az előttem szólott i.. képviselő úr megjegyzésére; (Halljuk! Halljuk!) teszem pedig ezt nemcsak azért, mert a t, képviselő úr egyenesen rám, illetőleg a vezetésen) alatt levő ministeriumra méltóztatott hivatkozni, hanem mert a magyar kormány öszszes tagja közül én vagyok abban a helyzetben, hogy a legfolytonosabb, úgyszólván mindennapi összeköttetésben állok ő Felsége eabinetirodájával. A cabinetiroda, t. ház, az én vezetésem alatt levő ministeriummal szemben nincs abban a helyzetben, mint a hogy azt a t. képviselő úr kívánná és nem is lehet, mert az meggyőződésem szerint ő Felsége eabinetirodája és az ügyeknek általam ismert állása szerint nem képez politikai hatóságot és ennek következtében egyenes ingerentiája sem az összes magyar kormányra, sem az ő Felsége személye körüli ministeriumra a cabinetirodának nincs. O Felségének kabinetirodája egy magasabb értelemben vett irodai teendőkkel és ugyanily magasabb értelemben vett közvetítő expeditionalis kötelezettségekkel megbízott hivatal. Én, t. ház, mondom, folytonos összeköttetésben vagyok ő Felsége cabinetirodájával és biztosíthatom a t. házat, hogy az kitűnően van vezetve és az elébe került ügyeket a legnagyobb pontossággal és lelkiismeretességgel végzi el. Nagy és kötelességszerű tekintettel van mindar ra, a mit alkotmányjogunk megkövetel-, hatáskörét tudomásom szerint soha semmiben nem haladja túl és különösen arról nincsen a legkisebb tudomásom, legalább hívataloskodásom ideje óta, a mit Horváth Gyula t. barátom felemlített, hogy fontos államokmányok, akár előleges vagy utólagos szerkesztésével valaha meglett volna bízva, vagy hogy azokban egyenesen befolyással birt volna, sőt biztosíthatom a t„ képviselő urat és a t. házat, hogy minden kényesebb ügyben — és itt nemcsak a politikai természetííeket értem, hanem másokat is — a eabinetiroda vezetősége mindig a legnagyobb előzékenységgel a magyar kormányhoz fordul és a dolog természeténél fogva a magyar kormány kívánságainak eleget is tesz, A mit a t, képviselő úr mondott, hogy a cabinetiroda arra is van hívatva, hogy bizonyos alapítványokra és kegytényekre nézve előterjesztéseket tegyen: erre nézve biztosíthatom a t. házat — és én igen jól ismerem a cabinetiroda szervezetét — hogy oly alapítványokra és kegyekre nézve, a melyekbe a magyar kormánynak befolyása van, a cabinetiroda saját initiativájából nem tehet és nem is tesz semmit. Ha felségfolyamodás nyujtatik be és egyes felek ő Felsége nagylelkűségét és magánpénztárát veszik igénybe, a mi mindennap előfordul és gyakran a legkisebb összegekre vonatkozik, akkor igen természetesen a cabinetiroda a maga hatáskörében a kormánynak megkérdezése nélkül intézkedik. (Helyeslés jobb felöl.) Az ügy ilyetén állása mellett kérem a t. házat méltóztassék a tételt megszavazni. (Élénk helyeslés jobb felölj Horánszky lándor: T. ház! Én a felmerült kérdésre nézve csak egy pár megjegyzésemet akarom elmondani, főkép abból a szempontból, mert nem szeretném, hogy bármiféle állami hatóság intézményesen fenn áll hasson a ministeri felelősség rovására. Hiszem és tudom is, hogy a cabinetirodában működő azon t. egyéniség, a ki ott az agendákat vezeti, minden tekintetben az alkotmányosság szellemében és a felelős ministeritim óhajtása szerint jár el és hogy a jelenlegi viszonyok e tekintetben legkevésbbé sem kifogásolhatók. De nem tartom helyén levőnek, hogy intézményesen álljon fenn oly organismus, a minőt a cabinetiroda czíme alatt látunk. Értem, hogy ő Felsége szolgálatában kell egy organismusnak lenni, mely, hogy úgy mondjam, az expeditionalis teendőket kezeli; de már azt nem értem, hogy ez organismus miért nem szerveztetik úgy, mint az ő Felsége személye körüli ministerium egyik expositurája. Nem mondom, hogy itt közös ügyről, hanem igenis egy közös functioról van szó, mert hiszen a költségeknek csak felét viseli a magyar állam, de azért én a dolgot az alkotmány szempontjából és a jövő esélyeivel szemben correctnek csak úgy képzelhetném, ha a pusztán expeditionalis dolgokkal foglalkozó cabinetiroda, mint az ő Felsége' személye körüli ministerium egyik expositurája szerveztetnék, még pedig nehogy a ministeri felelősség — legalább a jövőben, alterálható legyen — óhajtandó volna, ha időrőlidőre az ő Felsége személye körüli ministerium ból rendeltetnék ki azon f. egyéniség, a ki a szóban levő agendákat kezeli, miután ez esetben ő is a miniíteri felelősség hatálya alatt cselekednék és nem történhetnék meg, hogy a szóban forgó magas helyen oly befolyások érvényesüljenek, a minőknek ott minden viszonyok között távol kell maradni és hiszem is, hogy távol állanak.